A Vlkovszky Norbert és Márk András alkotta magyar páros a német válogatottat megelőzve lett második. A világbajnoki címet a házigazdák versenyzői nyerték – közölte az MTI-vel az Épületszigetelők, Tetőfedők, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ).
Az ÉMSZ tetőfedő és szigetelő csapatot is indított a világbajnokságon, mindkét csapat negyedik lett. A magyar versenyzők hagyományosan jól szoktak szerepelni a tetős szakmák világbajnokságán.
A mostani 3 napos versenyen 25 csapat indult. A felkészülési időszakban napi 10-12 óra jutott gyakorlásra, de a versenyen már csak alig 8 óra állt rendelkezésre a feladatok megoldására.
A magyar bádogos csapat tagjai: Vlkovszky Norbert és Márk András, felkészítő mentoruk: Hidasi Tibor (Fotó: ÉMSZ)
Magyarországon amúgy egyre többen tanulnak bádogosnak, tetőfedőnek és szigetelőnek – derült ki az ÉMSZ október végi tájékoztatásából.
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai alapján azt közölték az MTI-vel, hogy idén bádogosnak több mint 200-an, tetőfedőnek több mint 130-an tanulnak. Miközben számuk 2020 őszén az ötvenet sem érte el. Szigetelőnek 247-en tanulnak, míg két évvel ezelőtt ilyen jellegű képzésben senki nem vett részt.
A képzésen résztvevők számának növekedése az ÉMSZ szerint a szakiskolákkal kialakított együttműködéseknek, a szakmaválasztó rendezvényeknek és a tetős szakmák világbajnokságán elért magyar sikereknek is köszönhetők.
Az utóbbi napokban több magyar diák ért el jelentősebb eredményt szakmai versenyeken. Ezekről itt olvashattok:
A legjobb 10 közé jutott a BME rakétafejlesztő csapata egy rangos európai versenyen
Magyar lány lett Európa legjobb ápolója
Három magyar bronzérem az Európai Lány Informatikai Diákolimpián