Egyes mesék történetei egészen a középkorig nyúlnak vissza, ezek közül sokat az 1800-as évek elején a Grimm-testvérek is feldolgoztak. De a régi tündérmeséknek számtalan változatát találhatjuk meg, mind írásban, mind mozgóképen feldolgozva. Így nyilván több élőszereplős változat is készült belőlük, mi azonban most csak a legfrissebbeket (illetve, azok folytatásait) vesszük górcső alá.
Forrás: IMDb
A 101 kiskutya egy 1961-ben bemutatott Disney-rajzfilm, amely A Száz meg egy kiskutya Dodie Smith angol írónő 1956-ban kiadott meseregényén alapult. Ebben egy gonosz divatdiktátor, Szörnyella de Frász 101 dalmatából szeretne magának bundát készíttetni.
A karaktert Glenn Close is eljátszotta 1996-ban, majd 2000-ben. Ezekben a filmekben Szörnyella valóban gonosz maradt, és a történet végén nyilván pórul is járt. A 2021-ben bemutatott változatban azonban jelentősen más megvilágításba helyezték Szörnyella karakterét. Ez a film – az eddigi feldolgozásokkal ellentétben – kizárólag az ő karakterére koncentrál, így megtudhatjuk miként vált a kis Estellából az, aki.
A film rendkívül szórakoztató, csupán azért került listánk ötödik helyére, mert a címszereplő itt inkább egy bipoláris személyiségzavarral küzdő karakterre hajaz, mintsem egy főgonoszra, akinek a nemezisével kell megküzdenie.
Forrás: IMDb
A Csipkerózsikát a mostani formájában először egy francia meseíró írta le és jelentette meg az 1600-as évek végén. Bár a mű eredetileg sokkal horrorisztikusabb formában már az 1600-as évek elején egy olasz mesegyűjteményben is szerepelt. Később a Grimm-testvérek átdolgozták, és kiadták 1812-ben megjelent gyűjteményükben. Az 1959-ben bemutatott Disney-rajzfilmben kapott a történet többi szereplője is konkrét neveket: a hercegnőt Aurórának, a gonosz tündért Demónának nevezték el.
Azonban a 2000-es évekbeli Angelina Jolie-s élőszereplős feldolgozásokkal hasonló a „probléma”, mint a korábban említett Szörnyella esetében. A címszereplő a jó és a rossz vékony mezsgyéjén mozog. Nem lehet egyértelműen negatív karakternek nevezni (főleg a második részben). Így végül lecsúszott a dobogónkról.
Forrás: IMDb
Az Aladdin 1992-ben került bemutatásra, a Disney 31. egész estés mozifilmjeként, amely az az Ezeregyéjszaka meséi egyik története alapján készült. A címszereplő egy rendkívül jólelkű utcagyerek, aki egy minden hájjal megkent varázslóval küzd egy varázslámpásért. A lámpásban lakó dzsini mindenkinek három kívánságát tudja teljesíteni, érdekes megfigyelni, hogy a két különböző karakter miket kíván.
A 2019-es Guy Ritchie által rendezett élőszereplős film mellett legyen szólva, hogy egyrészt nem keveset mert változtatni a történeten, másrészt Jafart ő valóban meghagyta egy igazi főgonosznak. (Egyetlen probléma a filmmel, hogy a talán minden idők legzseniálisabb Disney-karakterének, Iagonak, a vörös papagájnak úgy megkurtította a szerepét, hogy szinte alig szerepel a filmben.)
Forrás: IMDb
Az oroszlánkirály „élőszereplős” filmadaptációját szintén 2019-ben mutatta be a Disney. A filmben valódi élő ember (színész) nem szerepel, csak az állatokat jelenítették meg a legmodernebb CGI-technikának köszönhetően úgy, mintha valóban élnének.
Az Aladdinnal ellentétben itt semmit sem változtattak az alkotók az eredeti 1994-es rajzfilmhez képest. Csupán annyit, hogy jó néhány jelenetet hosszabbra hagytak, így a játékidő is jelentősen megnövekedett.
A nézők és a kritikusok egyaránt bírálták, hogy pont Zordon hasonlít a legkevésbé a rajzfilmben megrajzolt alakjához. Továbbá a mára klasszikussá vált hiénák dala olyan kis mértékben van jelen a filmben, hogy szinte nem is érzékelhető.
Zordonról ráadásul ezúttal is kiderül, hogy egy abszolút rossz vezető: miután a két útjában álló karaktert eltünteti az útjából, szinte azonnal „csődbe kormányozza a birodalmát”. Nem véletlen, hogy végül még saját csatlósai, a hiénák is ellene fordulnak.
Mindettől függetlenül kellemes kikapcsolódást nyújt a film, és remek nosztalgia az 1990-es években születettek számára. És ahogy a kis Simba rábukkan édesapja, Mufasa holttestére, a jelenet a feldolgozásban is pont olyan szívszorongató, mint 22 évvel ezelőtt volt.
Forrás: IMDb
A Hófehérke eredetét a mai napig vitatják, a Grimm-testvérek feltehetően egy középkori történet nyomán alkották meg a meséjüket, amit a Csipkerózsikával együtt 1812-ben kiadott kötetükben jelentettek meg.
A Disney 1937-ben dolgozta fel rajzfilm formájában Hófehérke és a hét törpe címmel. Még ebben a verzióban sem kapott nevet a főgonosz, csupán gonosz mostohának hívták.
Erre egészen 2012-ig kellett várni, amikor a mese megkapta eddigi legjobb élőszereplős feldolgozását, a Universal Picturesnek köszönhetően. Olyan sztárparádéval ráadásul, mint Charlize Theron, Kristen Stewart és Chris Hemsworth. A film a Hófehér és a vadász címet kapta, a gonosz királynőt Ravennának nevezték el.
A film olyannyira sikeres volt, hogy négy évvel később egy folytatást is kapott, A vadász és a jégkirálynő címmel. Ehhez olyan neves színészek csatlakoztak, mint Emily Blunt vagy Jessica Chastain – Stewartot azonban kizárták a projektből az első film rendezőjével együtt.
Mindkét filmben Ravenna abszolút zseniális antagonista. A második részből kiderül, hogy nem Hófehér volt az első esete, korábban saját húga lányát is varázslattal megölette, mert a tükör elárulta neki, hogy amennyiben a kislány felnő, úgy szépsége túlszárnyalná Ravennáét.
Itt elhangzik egy rendkívül érdekes mondat a tükörtől: „Én nem kérek semmit. Én csak egy kivetülés vagyok, és te, te már régen meghoztad a döntést”. Ez arra enged következtetni, hogy Ravenna valójában skizofrén, és a tükör valójában sosem válaszolt neki, ezeket a beszélgetéseket csupán ő képzelte. Ez később azonban sajnos semmilyen formában nem kerül kifejtésre.
Kíváncsian várunk azonban egy esetleges folytatást, amiből talán ez is kiderül!
