Uni

Fókuszban a gyakorlati tudás: Duális Vállalati Fórumot tartottak a Miskolci Egyetemen

UNIside | 2024-04-26
Április 10-én immár 28. alkalommal rendezte meg a Miskolci Egyetem Észak-Magyarország legnagyobb felsőoktatási állásbörzéjét. A rendezvény, amely második éve viseli a KarrierFeszt nevet, 1996 óta segíti a diplomás álláskeresőket. Idén a duális képzések kiemelt figyelmet kaptak.

A Miskolci Egyetem célja, hogy a munkaerőpiaci igények kielégítése érdekében a felsőoktatási képzéseik minél inkább gyakorlatorientáltak legyenek, a hallgatók minél több gyakorlati tapasztalatra tegyenek szert az egyetemi éveik alatt. Ebben nagyon nagy szerepe van a duális, vagy a duálishoz hasonló képzéseknek. 

Idén a szokásos állásbörzével párhuzamosan egy Duális Vállalati Fórumot is szerveztek, ahova a Miskolci Egyetem jelenlegi duális partnereit hívták meg, hogy egy közös párbeszéd keretében kialakítsák a duális képzés jövőbeni formáját.

Fotó: Miskolci Egyetem

Országosan körülbelül 1,5 százalék a duális hallgatók aránya az összes hallgatói létszámon belül. A Miskolci Egyetem szeretné, hogy minél több hallgatónak legyen lehetősége bekapcsolódni az ilyen jellegű vállalati programokba. 

Növelni szeretnék a duális képzésben résztvevők arányát

Az egyik legfontosabb irányelv a jövőre nézve, hogy a felsőoktatási intézmények erősítsék oktatási-kutatási együttműködéseiket a vállalatokkal, ezzel párhuzamosan fokozzák a gyakorlatorientált képzéseket. A jelenlegi elvárás, hogy a hallgatók 6 százaléka vegyen részt duális képzésben, ám ezt az arányt 2026 után tovább szeretné emelni az állami oktatásirányítás. A Miskolci Egyetemen jelenleg 47 duális szak érhető el 267 vállalati partnernél, amelyek mintegy 1400 diákot tudnak fogadni – hangsúlyozta a Miskolci Egyetem rektorhelyettese, Dr. Szilágyi Roland.

A partnerek segítik a hallgatók fejlődését

Nyitrai Balázs, a Weboldalnet IT Kft. ügyvezetője szerint nem elég a partnerek segítsége, ha a hallgatók nem teszik bele a munkát. Nagyon sokat segítünk nekik mind oktatás, mind képzés tekintetében. Anyagokat adunk, hagyjuk őket tanulni. Mi mindent megteszünk, de sajnos a hallgatónak is bele kell tenni azt a munkát az egyetembe, amit az egyetem megkíván.”

„A Miskolci Egyetemen végzettek foglalkoztatásáért” díjat idén a Spinto Kft. kapta. A cég képviselője, Pócs János úgy véli, azok a hallgatók sikeresek ma, akik nem csak elsajátítani, de alkalmazni is tudják az általuk tanultakat. Nem az a fontos, hogy a legmélyebb szintekig tisztában legyenek a szakterületükkel, de nyitottnak kell lenniük új dolgokra – mondta a a nagyméretű szerszámokat tervező és gyártó Spinto ügyvezetője.

A Miskolci Egyetemnek nem lehet erősebb és nagyobb célja annál, minthogy meghatározó tudásközpontként szolgálja a régiót. Oktatási portfóliónkkal igyekszünk lehetőség szerint minden munkaerőpiaci szektor számára kiváló szakembereket biztosítani, képzéseink kialakításában és formálásában pedig partnerként tekintünk a vállalatokra” – fogalmazott Prof. Dr. Horváth Zita rektor.

Prof. Dr. Horváth Zita rektor Fotó: Miskolci Egyetem

A MOL az utánpótlásuk fő bázisának tartja a Miskolci Egyetemet

A miskolci állásbörze történetében először adtak át „Veterán kiállító” díjat, amelyet Magyarország vezető szénhidrogénipari vállalata, a MOL Nyrt. vehetett át. A vállalat hosszú évek óta elkötelezett a Miskolci Egyetemmel való partnerség mellett, amelynek során kiemelkedő támogatást nyújtanak a tudományos utánpótlásnevelés és a szakemberképzés terén. A műszaki karok széles körben működnek együtt a vegyipari és petrolkémia, a hulladékkezelési technológiák, az anyagtudományok, a műszaki földtudományok, a polimertechnológia és a kohászat területén.

A partnerség fontosságát emelte ki a díj átvételét követően a MOL Petrolkémia Zrt. szakmai oktatási vezető szakértője, aki úgy fogalmazott: Utánpótlásunk fő bázisaként tekintünk a Miskolci Egyetemre, amely mindig kikéri a véleményünket arról, merre halad az iparág, és ahhoz igazítva közösen fejlesztjük a szakemberképzést.”

A Duális Vállalati Fórumon a képzéstípussal kapcsolatos jogszabályi változásokkal összefüggő kérdésekre is választ kaptak az érdeklődők.

Egy életre szóló élményt adunk – interjú Horváth Zitával, a Miskolci Egyetem rektorával