Az Országgyűlés a 2023-as évet Madách-emlékévvé nyilvánította, a 200 éve születtett Madách Imre tiszteletére. Ennek apropóján az Országút folyóirat 6 hazai kortárs képzőművészt kért fel, hogy saját látásmódjuk szerint ábrázolják Az ember tragédiája egy-egy színét. Ezeknek a műveknek ad otthont a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztő Nonprofit Kft. 4 vidéki helyszínén, így a budapesti műkedvelő közönség mellett a vidéken élők is megcsodálhatják a 15 kortárs művet. A felkért és az alkotói folyamatban szerepet vállalt művészek Baksai József, Csurka Eszter, Mayer Éva, Milorad Krstić, Orosz István és Szurcsik József. A rendhagyó projekt arra vállalkozott, hogy sokféleségünket kiemelve a 6 különböző látásmódot egy elválaszthatatlan egységbe rendezze, így a megszületett 15 alkotásból álló sorozat a magyar művészettörténet részévé vált.
Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.)
Farsang Csaba, a NÖF Nkft. ügyvezető-helyettese a megnyitón elmondta: „A most induló vándorkiállítással egy újabb lépést tettünk afelé, hogy műemlékhelyszíneink üzemeltetése közép- és hosszú távon minél fenntarthatóbbá váljon, illetve egész évben változatos programkínálatunkkal minőségi időtöltést kínáljunk látogatóközönségünknek.”
Az ünnepi eseményen részt vett és beszédet mondott Dr. Szende László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője is, aki kiemelte: „Az ember tragédiája illusztrálása mindig is nagy kihívás elé állította a képzőművészeket, az idők során az általuk megteremtett képi világ a mű díszleteinek történetével is érintkezésbe került. Ugyanakkor a döntés mindig a művész kezében volt, vagy a lehető leghűségesebben értelmezték a dráma gondolatait, de választhatták azt az utat, hogy Madách hatására önálló képi világot valósítsanak meg. A most megnyíló kiállítás világosan bemutatja, hogy a hat kortárs képvőművész hogyan viszonyul az irodalomtörténet egyik remekművéhez.”
Idén tavasszal a Fenékpusztai Festetics Majorság I. fejlesztési üteme valósult meg, erről itt írtunk.
Az Madách-emlékév programjai mellett mindenkinek ajánljuk Jankovich Marcell filmjét, amit itt lehet megtekinteni.