Az Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatója, Kazár Bence az UNI 2023-nak adott interjúban többek között arról beszél, miért is olyan fontos egy képzés során a gyakorlatorientáltság, és mit vár el egy jó munkaadótól.
Mezőgazdasághoz kötődő családi hátterem van, így már gimnazistakoromban egyértelmű volt, hogy számomra az agrárpálya lesz az ideális. Véglegesen a gimnázium második évében döntöttem úgy, hogy efelé orientálódom.
Kazár Bence, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem hallgatója (Fotó: UNI 2023)
Kardinális kérdés volt, elvégre ez is egy olyan szakma, ahol nem lehet kizárólag a padban megszerzett tudásra alapozni.
Kellő kihívást állít elém, de nem teljesíthetetlen. Vannak nehezebb időszakok, amikor sokat kell készülni, ilyenkor másra nem is nagyon jut idő, de van, hogy az órára járáson kívül nincs semmi feladatunk.
Megtartani az egyensúlyt a mindennapi teendők, a tanulás és az órákra járás között. Ahogyan az előbb is említettem, ez az egyensúly gyakran felborul, amivel nem lehet mit tenni, de mindig törekedni kell arra, hogy az arányok megfelelők legyenek. Rengetegen esnek abba a hibába, hogy a szórakozás a készülés rovására megy, de nagyon sok embernél ez fordítva is megesik. Szerintem egyik verzió sem előnyös, úgy gondolom, nekem sikerült megtalálni az arany középutat. Bár néha megesik, hogy az előbbiek táborát erősítem.
Amikor időm engedi, úszni járok, falat mászok és saját testsúlyos edzéseket végzek. Ezeket próbálom kötelező jelleggel csinálni, főleg vizsgaidőszakban, mivel rengeteget segít a felkészülésben a fizikai aktivitás.
A családi vállalkozásunknak köszönhetően jelentős gyakorlati tapasztalatom van a növénytermesztés, a gépkezelés és az emberierőforrás-menedzsment terén. Ezeket már az egyetem megkezdése előtt elsajátítottam, de rengeteg apróbb részlettel bővítettem a már meglévő tudást. Emellett sok új perspektívát is megismerhettem, amelyekkel egyébként nem is találkoztam volna, ha nem a MATE-ra jelentkezem.
Kardinális kérdés volt, elvégre ez is egy olyan szakma, ahol nem lehet kizárólag a padban megszerzett tudásra alapozni. Forrás: Unsplash
Egy jó munkaadó nem támaszt irreális elvárásokat az alkalmazottaival szemben, illetve figyelembe veszi azok problémáit, amelyek megoldásában a tőle telhető legjobb módon próbál segíteni. A munkaadó és a munkavállaló közötti kapcsolatnak a kölcsönösségen, a tiszteleten és a bizalmon kell alapulnia.
Az adott gazdasági helyzetben egy növényorvosi mesterdiplomával nagyjából nettó 500 ezer forint kezdő jövedelemre számítanék.
Az agrárképzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni.
Ha kifejezetten az agrár képzési terület érdekel, akkor itt találsz általános információkat. Ha az állatorvoslás a te választott hivatásod, akkor a Sótonyi Péter rektorral készült interjúnkat ajánljuk a figyelmedbe.