Nem tolonganak a művészeti pártfogó emberek, azaz a mecénások. Kire, mire számíthat ma, aki belevágna egy saját kulturális projekt megvalósításába? Úgy tűnik, hogy vége azoknak az időknek, amikor „majd az állam megoldja”, mondta a kultúra hazai finanszírozására utalva egy éve ilyenkor a kultura.hu-nak nak adott interjújában Csák János, kulturális és innovációs miniszter. Eközben a kormány, tette hozzá a miniszter, olyan finanszírozási rendszert dolgoz ki, ahol a forrásokhoz követelmények is társulnak majd. Az állam mostantól a piacilag eleve sikeres, vagy a jövőben piacképesnek tűnő kulturális tevékenységeket szeretné inkább támogatni.
Ennek a koncepciónak bizonyára lesznek nyertesei, vélelmezhetően nem sokan, vesztesei annál többen, hiszen a szféra bizonyos részei nehezen piacosíthatók.
Művészeti szakot keresel a felvételin? Itt a legélesebb a verseny!
De vajon, ha nem az állam, akkor ki fogja finanszírozni a kultúrát?
Ami a miniszter által előre vetített jövőkép várt magyar kultúra pártfogóit illeti, bár Nyugat-Európában a mecenatúrának több évszázados hagyománya van, hiszen az itáliai reneszánsz művészei, Leonardo, Raffaello vagy Michelangelo is megrendelésre dolgoztak – főként a pápák megbízásából -, és később Mozart vagy Haydn ugyancsak hercegi, főúri udvarok felkérésére komponáltak, itthon a szakminiszter felhívása óta sem látjuk jönni a tehetős, kultúrára áldozó vállalkozók tömegeit.
És itt jön a képbe egy olyan támogatási forma – a jutalom alapú közösségi finanszírozás -, ami még szintén gyerekcipőben jár Magyarországon, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján a piac kisebb szereplői számára ez lehet a megfelelő üzleti modell projektjeik beindítására.
Az első hazai Kickstarter oldalon, a Brancson zajló kampányok közül ugyanis a „Művészet, kultúra, szórakozás” kategóriába tartozó projektek futnak a legnagyobb sikerrel. Az elmúlt 6 hónapban 12 kampány érte el a kitűzött célt, a fotóalbum-kiadástól a mozifilmen át az építészeti útikönyv megjelentetéséig, az alkotások elő finanszírozására megközelítőleg 30 millió forintot költöttek a vásárlók.
Mindenki előtt ismertek a kultúra területének hazai állami támogatási helyzete és a művészeti pártfogó „szektor” korlátai. Ebből következik, hogy az alkotók keresik a működő alternatív megoldásokat. A közösségi finanszírozás pontosan ilyen, ráadásul egyik sikeres kampány inspirálóan hat a következőre, így egyre több kiváló ötlettel keresnek meg bennünket. Az sem mellékes, hogy az ötleteket nálunk a piac árazza be, ezért a megvalósítók sokkal elszántabbak, beleteszik a munkát nem csak az alkotói folyamatba, de többségében a termék marketingjébe is. Erről az első magyar közösségi piactér, a Brancs alapítója, Kövesdi Gábor beszélt. Ez az az online platform, ami összeköti az ötletgazdákat a vásárlókkal, utóbbiak támogatásukért cserébe exkluzív termékekhez juthatnak hozzá.
A Brancson az utóbbi egy évben a TRUMPIFY ME kártyajáték, a Pictorial Collective – fotóalbum a Petőfi utcák népéről, a One More LIKE! közösségi játékfilm a „social sex” útvesztőjéről, a Bukta Imre: Műveljük kertjeinket katalógus, az album Gönci (Frühof) Sándor életművéről, a Szabad-ötletek jegyzéke egy POKET zsebkönyvben, József Attila kézírásával, fakszimile kiadásban, a CSENDES ÉJ mozifilm, a Templomséták a Balaton körül rendhagyó építészeti útikönyv, a Dobozváros – az Év Gyerekkönyve-díjas meseregényének új kiadása, a Szabadságra mentem – egy év múlva találkozunk könyv (egy alkalmazott lépései a pénzügyi szabadság felé), a Szerelmes Budapest-kötet, a VIII. Pannonhalma CAMPUS
– Bee Friends CAMPUS kurzus, valamint a Tócsában dobbantok verseskötet kiadása érte el a kitűzött kampánycélt.
One more LIKE! közösségi játékfilm, forrás: Brancs
A Kövesdi Gábor által elmondottakat erősíti meg Bődey János, a Pictorial dokumentarista fotós kollektíva tagja, aki alkotótársaival rekord összeget, 5,1 millió forintot gyűjtött össze a Petőfi utcák népe fotóalbum kiadására.
„Az ötlet a Templomséták a Balaton körül könyv kampányból jött, amelynek során azt láttuk, hogy egy ilyen kampány nem csak egy projekt megvalósításának anyagi oldalát biztosíthatja, hanem kiváló eszköz közösség- és brandépítésre is. A projekt megvalósításához a Pictorial Collective saját forrásai messze nem lettek volna elegendőek. Próbálkoztunk szakmai szervezeteknél is, de nem jártunk sikerrel.
Ez volt az egyetlen lehetőség, hogy a Petőfi utcák népe album létrejöhessen”, vázolta a Pictorial kiindulópontját Bődey János, hozzátéve: menet közben rengeteg tapasztalatot szereztek abban is, hogy egy ilyen kampány milyen tartalmakat és azok milyen ritmusú elhelyezését igényli. Látták, hogy a kampány egymást követő szakaszaiban milyen célcsoportokat érdemes mozgósítani, milyen a vásárlók pszichológiája, mikor kell rákapcsolni. Bődey szerint például nagyon fontos, hogy az első hét napban elérjük a célösszeg 20-30 százalékát, hogy az emberek érezzék a projekt életképességét. Ilyenkor érdemes mozgósítani a legközelebbi ismerősöket, szakmabelieket. A középső 30 százalék megszerzéséhez javasolt a „sörétes puska módszerrel” minél nagyobb körben és gyakorisággal, közösségi médiában, akár Tik-Tok videóval népszerűsíteni a projektet, mellette pedig célzottan véleményvezéreket megkérni, hogy egy-egy bejegyzéssel támogassák a tartalom tovább terjesztését. Az utolsó harmadnál lényeges a kommunikációban, hogy hangsúlyozzuk: befutó van, már nem kell sok, a potenciális támogatók már egy megvalósuló projekthez, kvázi a győztesekhez csatlakozhatnak, és kár lenne ebből kimaradni. A fotóművész azt tanácsolja az utánuk jövő kulturális projektek kampánygazdáinak, hogy „tartsák a ritmust, akkor is, ha már fáradtak, a kampány elejét és a végét nagyon intenzíven kell tolni. A viralitás nincs magától, szükségesek hozzá a figyelemfelkeltő tartalmak, a jó időzítés és a megfelelő csatornák”, mondta.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Járdán Tamás, aki kollégáival a TRUMPYFI ME szórakoztató kártyajáték első vevőit szerette volna megszerezni a Brancson. Számukra ez egy kreatív projekt volt, így belefért a kísérletezés, a közösségi finanszírozás tesztelése. A másik megoldás a saját webshop és marketing lehetett volna, de ezt nem tekintették reális alternatívának, mondta. „Ráadásul nem elsősorban finanszírozás összegyűjtése volt a célunk, hanem a go to market, azaz, hogy fejezzük be a játék tervezését, és gyártassuk le az első sorozatot. Ehhez az elköteleződés erős kényszerítő helyzetet teremtett, ezáltal a Brancs kipréselte belőlünk a teljesítményt. A Brancs nélkül a TRUMPIFY ME most is csak egy PDF-fájl lenne valahol a felhőben”, érzékeltette a saját magukra helyezett nyomás szerepét Járdán Tamás, aki úgy véli, hasznos, ha már vannak visszajelzéseink termékünkről, szolgáltatásunkról a kampány kezdet előtt, maga kampány pedig legyen attraktív, szokatlan, a felütése pedig magával ragadó.
A közösségi finanszírozás modellje egy valós idejű teszt, ami arra feltétlenül jó, hogy meggyőződjünk róla, valóban léteznek a potenciális vevőink, vagy csak egy vágyat kergetünk.
