Nem. A Zeneakadémia után rögtön a Filharmónia Budapestnél kezdtem dolgozni koncertszervezőként. Kifejezetten klasszikus zenei koncertek lebonyolításával foglalkoztam, ahogyan most is, csak már jó ideje a Müpában.
A koncertszervezői szakma eléggé szűk körű, kis túlzással mindenki ismer mindenkit. Engem is ismertek páran, akik a nyitástól, tehát 2005 márciusától itt dolgoztak, és áthívtak. Én pedig boldogan jöttem, így 2006 áprilisa óta vagyok a Müpában.
Vargyas Bálint, a Müpa szenior produkciós menedzsere. (Fotó: Uniside in&out nyár kiadvány)
Nem. A Müpa az ország legnagyobb előadó-művészeti központja, így minden értelemben széles körű lehetőséget kínál, nemcsak a művészetkedvelőknek, de nekünk is, akik itt dolgozunk. A koncertszervezői munka pedig hihetetlenül sokszínű és izgalmas, és nekem kis túlzással el sem kell mozdulnom ahhoz, hogy körülöttem minden változzon, hiszen házhoz jönnek a legnagyobb sztárok is. Rendszeres kapcsolatban vagyok a legtöbb jelentős magyar zenekarral, rengeteg külföldi előadót fogadunk, de hozzám tartozik például a Müpa legrégibb, fiatal tehetségeket bemutató koncertsorozata, a Felfedezések is. A Müpában 12 műfaj van jelen, ezernél több produkció valósul meg egy évben, ami nyilván nem mind hozzám tartozik, de 50-60 koncertet és több más programot is szervezek évente. Mindez ad egy olyan rálátást erre a szakmára, ami szerintem máshol ma Magyarországon nem elképzelhető.
A Müpa adott évadra szóló programtervét az intézmény szerkesztői állítják össze. A komolyzenei fellépőkre körülbelül nyolcan vagyunk koncertszervezők. Az én munkám ott kezdődik, hogy a „nevemre kerül” a produkció, vagyis a vállalatirányítási rendszerünkben rám szignálják a feladatot. Onnantól kezdve az egészet én menedzselem, a fellépőkkel vagy a menedzserükkel való egyeztetéstől a szerződéskötésen át egészen addig, hogy rendben megvalósuljon a koncert vagy az előadás, és pénzügyileg is lezárjuk a projektet.
A munkánk tehát leginkább a projektmenedzserekére hasonlít. A házban minden részleggel kapcsolatban állunk, mert ha például a szerződéskötés kapcsán jogi, pénzügyi vagy bármilyen egyéb problémába ütközünk, akkor kikérjük a véleményüket. De a szcenikát, tehát a fény-, a színpadtechnikát, valamint a gépészetet is az én feladatom egyeztetni.
Ez így igaz, és szerencsére rengetegszer halljuk a visszatérő művészektől, hogy ha hozzánk jönnek, tudják, hogy minden rendben lesz. Akik pedig először koncerteznek a Müpában, sokszor meglepődnek, mert nem is gondolják, hogy Bécstől keletre ilyen professzionális szervezést, kiszolgálást kapnak.
Nagyon is! Mi nemcsak projektmenedzserek vagyunk, hanem problémamegoldók is, vagy ahogy mostanában viccesen hívjuk magunkat: happiness menedzserek is. Az összes igényt, ami akár házon belülről érkezik a különböző egységektől, akár házon kívülről a partnereinktől, nekünk kell összegyúrnunk egy olyan egységgé, aminek az eredményeképp a művész vagy a zenekar örömmel megy ki a színpadra, a közönség pedig boldogabban távozik, mint ahogyan idejött. Én ezért csinálom, és az a jó, ha a koncertlátogatók nem is sejtik, hogy egy-egy esemény megvalósulása mögött mennyi munka, probléma és nem kevés újratervezés van.
Random Trip – Új horizont, Fotó: Posztós János Forrás: Müpa Facebook oldala
Ez egy ilyen világ, aki ebben itt szeretne tevékenykedni, annak ezt alapvetésként el kell fogadnia. De ha hétvégén dolgozom, lehet, hogy hétfőn tudok magánügyeket intézni.
Akik pedig először koncerteznek a Müpában, sokszor meglepődnek, mert nem is gondolják, hogy Bécstől keletre ilyen professzionális szervezést, kiszolgálást kapnak. (Fotó: 123rf)
Több ilyen is van, de kiemelném Sir Simon Rattle-t, napjaik egyik legnagyobb karmesterét, akit élőben látni egész elképesztő élmény. De számomra az is megtiszteltetés, hogy évek óta együtt dolgozhatok Hollerung Gáborral, a Budafoki Dohnányi Zenekar karmesterével, akitől rengeteget tanultam a zenéről. És nekem, karnagy végzettségűként ugyanilyen nagy dolog, amikor egy kórusversenyre a világ legkülönbözőbb tájáról 45-50 kórus összegyűlik a Műpában, és három nap alatt megismerem, hol tart ma a kóruskultúra a világban. Az pedig nemcsak munka volt, de ajándék is, hogy Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával én mehettem ki Sanghajba, amikor ő rendezte kint Verdi Attila című operáját.
…
Ha érdekel a válasz, akkor feltétlenül olvasd el a teljes interjút. A teljes anyagot az UNI2023 in &out, nyár kiadványban találod.
UNI2023 in &out, nyár kiadvány megrendelhető: