Mindig is jazzénekes szerettem volna lenni, de mivel édesapám jazz-zenész, tudtam, hogy kizárólag abból nem tudok majd megélni.
…és mégis tanít a zenélés mellett. Én pedig igyekeztem olyan képzést választani, ami közel áll ehhez, és amit hasznosíthatok a saját karrieremben is.
Miután egy olyan családba születtem, ahol a zene központi dolog, kicsi korom óta az életem része. Magát a jazz műfajt apám miatt szerettem meg, ami kifejezetten rétegzene, a fiatalok közül kevesen szeretik. A zeneiskolában, ahová jártam, klasszikus zongoráztam, és bár nagyon jól ment, az én utam végül a jazz lett. Pocsai Krisztához jártam jazzéneket tanulni, aki nagyon nagy név a hazai jazzéletben. Pár éve már koncertezek is, több mint egy éve a saját formációmmal, a Nagy Noémi Quartettel.
Nagy Noémi (Fotó: UNI2023 in &out, nyár kiadvány)
Igen, meghívást kaptunk a Jazz Showcase-re, ami egy jazztehetségbörze, és nyertünk egy különdíjat, ami egy szlovákiai fellépési lehetőséget jelent. Emellett most már havonta fixen van két-három-négy bulink, ami egy quartet esetén, ahol négy embert kell „eladni”, jónak számít. Ebben biztosan szerepe van annak, hogy kiváló zenészeket sikerült megnyernem magam mellé az együttesbe. A zongorista, Horváth Balázs Junior Príma díjas, a bőgős, Jónás Géza tavaly megnyerte a Pege Aladár bőgőversenyt. Azt gondolom, azon túl, hogy mindannyian otthonról hozzuk a jazz szeretetét, nagyon értünk ahhoz, amit csinálunk, így nagyon jól működünk együtt.
Talán az is bizonyítja ezt, hogy a legutóbbi, 36. OTDK-n első helyezést értünk el a Művészeti és művészettudományi szekcióban a Zenei előadás kategóriában.
Igen, egy zenei portálnál kezdtem el dolgozni. Érdekes és szívesen csinálom. De azért mindannyiunk szívfájdalma, hogy hiába vagyunk profik, hiába tanultunk, zenészként a hivatásunkból nem tudunk úgy megélni, mint egy orvos vagy egy ügyvéd. Elképesztő, hogy még mindig sokaktól halljuk, hogy „oké, tök jól zenélsz, de amúgy mi a foglakozásod”?!
Most nem, örülök, hogy vége a sok stressznek, ami a különböző vizsgákkal járt. A gimnáziumban négy évig aggódsz, hogy jól sikerüljenek a dolgozataid meg az érettségid, majd a fősulin három évig a különböző vizsgák miatt stresszelsz, meg hogy megírd a szakdolgozatot, és sikeresen államvizsgázz. Most nagyon jó, hogy végre élvezhetem az életet. Ha később meggondolom magam, és valami még szóba jöhet, az a tanári képzés a Zeneakadémián, hogy taníthassak. Nagyon szeretem a gyerekeket, sok éven át tanítottam angolt kicsiknek.
Ha szeretnél többet tudni a Nagy Noémi Quartet-ről, arról, hogy hogyan gondolkodnak a jazz műfajáról, hogyan szólítják meg a közönséget, miért jó, ha minél több ember megszereti és megismeri a jazz-t, akkor feltétlenül olvasd el a teljes interjút. A teljes anyagot az UNI2023 in &out, nyár kiadványban találod.
UNI2023 in &out, nyár kiadvány megrendelhető:
https://uniside.hu/kiadvanyvasarlas/