Uni

Tudod, hogy hányan vesznek részt idén a köznevelésben és közoktatásban?

UNIside | 2023-11-22
Magyarországon közel 1,9 millió fő vesz részt a közoktatásban. Ebből 290 ezer fő tanul a felsőoktatásban. Több mint harminc éve november 22. a magyar közoktatás napja, ezért összegyűjtöttünk néhány érdekes adatot, hogy te is képben legyél.

A Pedagógusok Szakszervezete 1991-ben kezdeményezte, hogy november 22-én tartsák a magyar közoktatás napját. A közoktatás helyzetének, gondjainak bemutatására, valós társadalmi megítélésének elősegítése céljából jött létre. 

A közoktatás számokban

Magyarországon a KSH előzetes adatai alapján az idei tanévben 1,9 millióan vesznek részt iskolarendszerű nevelés-oktatásban; a köznevelés, a szakképzés és a felsőoktatás különböző szintű képzéseiben. Az óvodások, általános iskolások és középiskolások pontos adatait közölte most a statisztikai hivatal az MTI-vel:

Közoktatási adatok – 2023/2024-es tanév, becsült adatok óvodás, általános iskolás, középfokon tanulók között. (Forrás: MTI)

A felsőoktatásban közel 290 ezer fő tanul, akiknek 92%-a felsőfokú alap-, mester-, vagy osztatlan képzésben folytat tanulmányokat. A külföldi hallgatók létszáma, ahogy az elmúlt években, az idei tanévben is nőtt. A nem nappali képzésben tanuló hallgatók létszáma viszont csökkent, a legtöbben közülük (76 ezer fő) levelező képzésben tanul

Egy korábbi cikkünkben összegyűjtöttük nektek az idei tanév rendjét a legfontosabb dátumokkal és változásokkal.

Idén 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatók száma. (123rf)

Hallgatói létszám rekord idén

Az őszi hallgatói statisztikai adatgyűjtés eredménye szerint az elmúlt kilenc éve nem tanultak ilyen sokan a felsőoktatásban. Idén 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatók száma. 2024 óta ez a legmagasabb létszám. Az Oktatási Hivatal adatai most megerősítették, hogy az idei tanév az elmúlt évek legmagasabb hallgatói létszámát hozta. Az Oktatási Hivatal adatai szerint az intézmények idén 106 691 diákot vettek fel. Tízből csaknem nyolc tanuló állami ösztöndíjjal kezdte meg tanulmányait, ez azt jelenti, az állam átlagosan fejenként hatmillió forintot biztosít a tanulmányaikra, a teljes képzési időre vetítve. 33 százalékkal nőtt a felsőoktatásba felvettek száma tavaly óta, így ez 2014 óta az idén a legmagasabb a hallgatói létszám a felsőoktatásban. A hallgatók közel 80 százaléka jutott be államilag finanszírozott helyre, az idei tanévben magyar egyetemeken és főiskolákon 310 414-en tanulnak aktív státuszban, ami kilencéves rekordot jelent.