Innováció

Elindult az ország első ipari digitalizációs fesztiválja

UNIside | 2024-02-27
A kormány támogatásával és az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) koordinációjával indult Smart Manufactirung Festival (SmartMan) megnyitóját az Emerson Automation FCP Kft. gyárában tartották 2024. február 23-án. A rendezvényen beszédet mondott Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára, illetve Monostori László, a HUN-REN SZTAKI igazgatója, az NTPSZ elnöke.

Betekintés az ipari digitalizáció világába

Elindult az ország első ipari digitalizációs fesztiválja, a Smart Manufacturing Festival – „A fejlődés társadalmasítása!” rendezvényen több mint 30 helyszínen, mintegy 50 féle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között – közölte az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ) az MTI-vel.

A szövetség által életre hívott programsorozaton a magyar ipari nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek két héten keresztül betekintést engednek az ipari digitalizáció világába. A helyszínek között van például a Siemens, a Bosch, a Continental, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Miskolci Egyetem.

 

A negyedik ipari forradalom

Ács István, az NTPSZ társelnöke, a Bosch Rexroth ügyvezetője, a programsorozat egyik ötletgazdája a közleményben kiemelte, a magyar gazdaság teljesítőképességében a negyedik ipari forradalomként is értelmezhető Ipar 4.0 szerepe jelentős. Az okos technológiák, az automatizált rendszerek bevezetése – köztük a mesterséges intelligencia, a robotika, a BigData – növelheti a magyar vállalatok versenyképességét a globális piacon, elősegítheti a magyar ipar modernizációját, hozzájárulhat az ország gazdasági növekedéséhez.

 

A program ingyenes, de regisztrálni kell

A SmartManFest mindenki számára nyitott és ingyenes, regisztrálni a www.smartmanfest.hu honlapon lehet – közölte a NTPSZ. A részletes program itt érhető el.