További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Vállalkozásfejlesztés 2025-ben: fókuszban a digitalizáció és mesterséges intelligencia


Szerző: Németh Eszter - 2025.04.28.

A 2025-ös Business Bistro rendezvényen Barabás Tamás, a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft. szakértője tartott előadást „Vállalkozásfejlesztés eszközei és forrásai 2025-ben” címmel. Az esemény középpontjában a magyar KKV-k termelékenységi kihívásai, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia jövőformáló szerepe állt – gyakorlati példákkal, forrástérképpel és azonnal alkalmazható tanácsokkal.

A termelékenység kulcskérdés a hazai KKV-k számára

A magyar kis- és középvállalkozások (KKV-k) munkaerő-termelékenysége akár 50 százalékkal is elmarad az uniós átlagtól – hívta fel a figyelmet Barabás Tamás, a VOSZ Vállalkozásfejlesztési Kft. szakértője a Business Bistro rendezvényen tartott előadásában. Mint mondta, ez nem a munkamorál hiányosságaiból fakad, hanem sokkal inkább a hatékonyságnövelő eszközök és szemléletmód hiányából. „Nem azt jelenti, hogy mi kevesebbet dolgozunk” – hangsúlyozta Barabás. – „10-12-14 órát dolgozunk, de valahogy a hatékonyság, a szervezetnek a működése, vállalkozások egymással való kapcsolódása… Sok oka van, amit mi nem is biztos, hogy mélységében átlátunk és értünk.” A cél nem más, mint egy fenntartható, modern vállalkozási kultúra kialakítása, amely a kihívásokkal teli gazdasági környezetben is képes növekedni.

Digitális lemaradás és esély a felzárkózásra

Bár Magyarország digitális fejlettsége az EU alsó harmadában helyezkedik el, hatalmas potenciál rejlik a digitális átalakulásban. Barabás rámutatott, hogy a magyar cégek zöme több, egymástól független szoftvert használ – ezeket integrálni kell a hatékony működéshez. Egy átlagos magyar KKV jellemzően 3-5 különálló szoftvert használ a napi működés során, míg egy erősebb középvállalkozás esetében ez a szám akár 10-12-re is nőhet. A VOSZ és más szervezetek ezért komplex megoldásokat kínálnak: digitalizációs tanácsadás, AI-alkalmazási képzések, valamint „fájdalommentes” szoftverkipróbálási lehetőségek várják a vállalkozókat.

A Business Bistro előadása világossá tette: a fejlődés kulcsa a tudatos, eszközökre épülő vállalkozásfejlesztés. (Fotó: Business Bistro)

Mesterséges intelligencia: kitörési pont vagy hype?

A mesterséges intelligencia (AI) ma már nemcsak trend, hanem valós hatékonyságnövelő eszköz. Hazánkban még mindig csak a vállalkozások egy kis hányada alkalmazza integráltan ezeket a technológiákat – szemben az uniós átlaggal. Barabás példákat is hozott: AI a gyártásban, ügyfélszolgálatokon, pénzügyekben és a logisztikában – akár 70–90 százalékos javulás is elérhető ezek bevezetésével. A kihívás: lépést tartani a robbanásszerű fejlődéssel. „Nem az a kérdés, hogy most ezt alkalmazzuk-e vagy nem vállalkozóként, hanem egyáltalán, hogy 5-10 év után mennyit értünk majd a világból, vagy mennyit nem” – hangsúlyozta a VOSZ ügyvezető igazgatója.

Támogatási lehetőségek: forrásbőség a láthatáron

Az előadás kitért a vállalkozásfejlesztés pénzügyi hátterére is. A Demján Sándor Program és a Széchenyi Kártya Program kiemelt szereplői a jelenlegi gazdaságpolitikai eszköztárnak. Barabás elmondta: akár 500 millió forintos forráshoz is hozzáférhetnek a vállalkozások, különböző konstrukciókban. Emellett kiemelte a kezdő vállalkozóknak szóló mentorálási, képzési és inkubációs programokat is, amelyek személyre szabott segítséget nyújtanak a fejlődéshez.

A jövő: alkalmazkodás vagy lemaradás

„Ha a munkafolyamatoknak meg a munkaköröknek egy jelentős részét eleve megszünteti az AI világa, újakat hoz létre, akkor vállalkozóként nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy ezeket nem alkalmazzuk” – zárta gondolatait Barabás Tamás. A mesterséges intelligencia és a digitalizáció nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség. Aki időben felismeri ezt, versenyelőnyhöz jut, aki késlekedik, lemarad. A Business Bistro előadása világossá tette: a fejlődés kulcsa a tudatos, eszközökre épülő vállalkozásfejlesztés.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás