További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

„Az űrszektor sokkal hétköznapibb, mint gondolnánk” – interjú a CERN-nél dolgozó Szabó Rékával


Szerző: Devecsai János - 2026.11.07.

Szabó Réka pályája jól mutatja, hogy egy szakmai út ritkán áll össze egyetlen előre kijelölt irányból. Matematikát tanult, dolgozott részecskegyorsítónál, meteorológiai műholdakkal és a WizzAirnél is, a BME űrmérnöki képzésén folytatva tanulmányait. Jelenleg a CERN-ben dolgozik, közben pedig a Women in Aerospace Europe magyarországi közösségét építi.

A cikk eredetileg a Pályaképek UNI in&out 2026 Innováció kiadványában jelent meg.

Már a középiskolában egyértelmű volt, hogy természettudományos pályára készülsz?

Egyáltalán nem. Nagyon jó tanuló voltam, szerettem tanulni, és szinte minden tantárgyból jártam versenyekre. Emiatt épp az volt nehéz, hogy nagyon sok minden érdekelt. Amikor kiderült, hogy matematikára jelentkezem az ELTE-re, az irodalomtanárom például teljesen meglepődött, mert azt hitte, humán irányba megyek tovább. Sokáig vacilláltam a fizika és a matematika között. Végül azért választottam az utóbbit, mert úgy gondoltam, hogy ez a tudomány nyelve, ráadásul elég általános tudást ad ahhoz, hogy később sokfelé tovább lehessen indulni. Bár a világegyetem és annak kutatása mindig is érdekelt, akkor még egyáltalán nem az volt a fejemben, hogy egyszer az űrszektorban fogok dolgozni. Az egyetem mennyire hozta azt, amire számítottál? Az első félév elég nagy váltás volt. Teljesen másképp kell felkészülni egy egyetemi vizsgára, mint egy középiskolai témazáróra, és rögtön sikerült is megbuknom egy olyan tárgyból, amire később több másik épült. Gyakorlatilag „nyertem” ezzel plusz egy évet. Jó tanulóként ezt először nem volt egyszerű feldolgozni, de az nem merült fel bennem, hogy abbahagyom, inkább az, hogy akkor most meg kell tanulnom ezt is megoldani. Utólag ráadásul ez az egy év rengeteg lehetőséget hozott, mivel el tudtam menni Erasmusra Angliába, ami az egyik legmeghatározóbb élményem lett.

Mi változott az Erasmus alatt?

Amellett, hogy kinyílt előttem a világ, és életre szóló barátságokat kötöttem, ott tapasztaltam meg először igazán, milyen az, amikor szinte szabadon válogathatok a tárgyak között. Elkezdtem kozmológiát, relativitáselméletet, fizikás kurzusokat felvenni, és nagyon megtetszett ez a világ. Itthon aztán az Atomfizika Tanszéken írtam a szakdolgozatomat, ahol a Standard Model, a mai világot legjobban leíró elmélet, szimmetriáival foglalkoztam. Az alapképzés végén pedig Németországba kerültem a GSI részecskegyorsítóhoz szakmai gyakorlatra. Ott már egy konkrét űrkutatási projektben dolgozhattam: az űrbéli sugárzással szembeni árnyékolóanyagokat teszteltünk. Ez volt az első alkalom, amikor azt éreztem, hogy ténylegesen bekapcsolódtam az űrkutatásba. Ebből később két publikáció is született az ESA–NASA–GSI együttműködésével.

Ekkor dőlt el, hogy ez lesz az irány?

Még akkor sem teljesen. A kutatás nagyon tetszett, ezért Franciaországba mentem egy matematikai fizikaképzésre, de az egyáltalán nem vált be, egy félév után otthagytam. Ez megint egy újratervezés volt. Arra gondoltam, hogy ha az akadémiai világ nem az én utam, nézzük meg az ipart. Így kerültem Németországba az EUMETSAT-hoz, az európai meteorológiai műholdakat üzemeltető céghez gyakornoknak. Az is nagyon tetszett. Ekkor kezdett összeállni bennem a kép: a kutatásban is az űrrel kapcsolatos projektek vonzottak, az iparban is a műholdak, vagyis a közös pont egyre egyértelműbben az űr lett. Közben sokfelé jártam Európában, és egy idő után szerettem volna hazajönni. Ekkor láttam meg, hogy a BME-n elindult az űrmérnöki mesterképzés. Pont azt éreztem, hogy ezt kerestem, és 2024 őszén el is kezdtem.

Közben egy másik régi célod is teljesült: eljutottál a CERN-be.

Igen. A CERN mindig álomhely volt számomra. A világ legnagyobb részecskegyorsítója működik ott, és régóta szerettem volna megtapasztalni, milyen ebben a közegben dolgozni. Az idén februártól ott dolgozom egy egyéves program keretében. Gyorsítókkal kapcsolatos feladataim is vannak, de az űrtől sem kerültem messze: elektronikai eszközök és kisműholdak sugárzási tesztjeivel, illetve sugárzásvédelmi kérdéseivel is foglalkozom. Nekem pont az az izgalmas, hogy ezek a területek nagyon sok helyen összeérnek.

A szakdolgozatod témája is elég különleges, mivel meteoritokat vizsgálsz. Pontosan hogyan?

A kutatás lényege, hogy különböző meteoritok összetételét tudjuk vizsgálni úgy, hogy közben nem kell a mintát szétszedni vagy tönkretenni. Gamma- és röntgensugárzás segítségével lehet információt szerezni arról, hogy milyen elemekből és arányban épül fel a meteorit. A szakdolgozatomban magával a kísérleti módszerrel, illetve a műszer mérési eredményeinek elemzésével foglalkozó szoftver fejlesztésével is foglalkozom.

Az űrszektorról sokaknak még mindig az űrhajósok jutnak először eszükbe. Mennyire fedi ez a valóságot?

Nagyon kis részét. Természetesen izgalmas, amikor emberek jutnak az űrbe, de az egész szektornak ez csak egy apró szele te. A mindennapi életünket sokkal inkább a műholdak, a földi antennák és az ezekhez kapcsolódó rendszerek érintik. A GPS-től az időjárás-előrejelzésen és a televízi ón át egészen a cunami- vagy lavina-előrejelzésig rengeteg olyan szolgáltatás vesz körül minket, amely mögött valamilyen űrinfrastruktúra áll. Emiatt az űrszektor valójában sokkal hétköznapibb, mint amilyennek kívülről látszik.

Vagyis nem is csak űrmérnököknek kínál lehetőséget?

Egyáltalán nem. Ez szerintem az egyik legfontosabb tévhit. Már az Európai Űrügynökség hallgatói programjainál is gyakori, hogy vegyes csapatokat állítanak össze. Kellhet űrmérnök, informatikus, gépészmérnök, elektronikai szakember, de a szektor ennél sokkal szélesebb. Nagyon sok jogászra, pénzügyi szakemberre, projektmenedzserre vagy kommunikációval foglalkozó emberre is szükség van. Amikor űripari cégek álláshirdetéseit nézem, a nyitott pozíciók jelentős részére én sem tudnék jelentkezni, mert teljesen más végzettséget várnak. Ez jól mutatja, hogy az űripar messze nem kizárólag a klasszikus reálpályák világa.

Németországban találkoztál először a Women in Aerospace Europe közösségével. Mi fogott meg benne annyira, hogy később Magyarországon is elkezdted építeni?

A meteorológiai műholdas cégnél találkoztam velük először. Nagyon sokféle programot szerveztek, a moziestektől a szakmai eseményekig. Emlékszem, beléptem egy terembe, és egyszer csak feltűnt, hogy körülbelül ugyanannyi nő van bent, mint férfi. Korábban erre igazából soha nem figyeltem. Nekem senki nem mondta azt, hogy lányként ne lehetnék matematikus, és alapvetően mindenhol jól éreztem magam, de ez a közösség mégis adott valami pluszt. Voltak mentorálásszerű beszélgetések, közös ebédek, személyes és szakmai kapcsolatok. Amikor hazajöttem a mesterképzésre, ez kezdett hiányozni. Utánanéztem, mi kell ahhoz, hogy Magyarországon is legyen hasonló közösség, és kiderült, hogy meg lehet csinálni. Nekem ráadásul fontos volt, hogy ne egyedül hozzam létre, hiszen épp a közösség a lényege.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Eddig elsősorban konferenciákon, előadásokon és panelbeszélgetéseken vettünk részt. Többször előfordult már, hogy egy szervező meg keresésére olyan elismert női szakembereket tudtunk bevonni egy-egy pódiumbeszélgetésbe, akik szakmailag teljesen indokoltan lennének ott. De a diverzitás itt nem ér véget: a láthatóság és a hozzáférhetőség miatt ugyanilyen fontosnak tartom, hogy a tapasztaltabb, akár külföldön dolgozó magyar kutatók mellett az egyetemisták és a pályakezdők is a párbeszéd részeseivé válhassanak. A világ gyorsan nyit: ahogy ma már a parasztronauta-programok is bizonyítják, hogy az űrszektorban mindenkinek helye van. Nem véletlen a mottó: „Space is for everyone, and there’s space for everyone in space.” A nemzetközi hálózatnak az is nagy előnye, hogy regionálisan össze tudja kapcsolni az embereket. A közép-európai országok űrszektorai sok tekintetben hasonló helyzetben vannak, ezért például egy magyar szakember egy szlovákiai eseményre is könnyebben eljuthat ezen a kapcsolatrendszeren keresztül.

Mindezt önkéntesen végzitek?

Igen, én önkéntesként csinálom. De közben rengeteget ad: szakmai kapcsolatokat, közösséget és olyan embereket, akik hasonló helyzetben vannak. A nemzetközi szervezetet támogató vállalatok és tagsági konstrukciók tartják fenn. A regionális hálózatoknak van egy kisebb éves keretük is, amelyből például egy külföldi meghívott utazását, egy moderátor vagy szakember költségét, valamint közösségi programokat lehet finanszírozni. A cégek számára pedig a hálózat azért is érdekes, mert bemutathatják magukat, álláslehetőségeket hirdethetnek és kapcsolatba kerülhetnek a szektorban dolgozó szakemberekkel.

Többször említetted, hogy hallgatóként rengeteg nemzetközi programban vettél részt. Valóban ennyi lehetőség áll a magyar egyetemisták előtt?

Igen, csak sokszor meg kell találni őket. Az Európai Űrügynökség például nagyon sok hallgatói kurzust, versenyt, kihívást és más programot szervez. Én is több ilyenen vettem részt, és sokszor azt tapasztaltam, hogy egyedüli magyar voltam. Nem azért, mert én lettem volna a leg kiemelkedőbb, hanem részben azért, mert megtaláltam a jelentkezést. Persze az is munka, hogy valaki folyamatosan keresse ezeket a lehetőségeket, de szerintem sokkal több magyar hallgató juthatna ki ilyen programokra, ha időben értesülne róluk. A BME-n is sok a nemzetközi lehetőség, az Erasmus+ mellett az EELISA nemzetközi egyetemi együttműködés keretében például Pisában egy egyhetes, űrplazmameghajtással foglalkozó kurzuson vettem részt, ahol plazmát generáltunk, Utrechtben pedig a mesterséges intelligencia űrbéli alkalmazásairól tanultam. Ezeket hallgatóként érdemes kihasználni. Ráadásul a legtöbb esetben az ilyen nemzetközi képzéseknél az utazást, szállást és ellátást ösztöndíjak fedezik, a teljesítést pedig itthon kreditekként el lehet számoltatni.

A te történetedből az látszik, hogy nem minden választás bizonyult véglegesnek. Mennyire fontos ezt elmondani egy pályaválasztás előtt álló fiatalnak?

Szerintem nagyon. Nekem is volt olyan képzésem, amit elkezdtem, majd rájöttem, hogy nem nekem való. Volt, hogy az egyetemen meg buktam egy tárgyból, volt, hogy új országba költöztem, aztán néhány hónap múlva megint továbbmentem. Az elmúlt öt évemben rengeteg ilyen váltás volt. Szakmailag nagyon sokat kaptam tőlük, viszont nem volt könnyű, amikor négy-öt havonta új országba vagy új városba költöztem. Viszont mindegyik tapasztalatból egy kicsit jobban láttam, hogy mi érdekel és mi nem. Nálam sem volt olyan pont tizennyolc évesen, ami kor pontosan tudtam volna, hogy egyszer a CERN-ben fogok dolgozni.

Hosszabb távon külföldön vagy Magyarországon képzeled el magad?

Most egy évre szól a CERN-es szerződésem, utána meglátjuk. Maga a CERN különleges hely, de hosszú távon ott maradni nem egyszerű, a pozíciók jelentős része meghatározott időre szól. A klasszikus kutatói életpályát jelenleg kevésbé érzem magamhoz közel, doktori képzésbe sem kezdenék most rögtön. Elképzelhető, hogy később, amikor már megtaláltam azt a témát és csapatot, amelyben hosszabb távon is el tudom képzelni magam, visszatérek hozzá. Elsősorban az iparban gondolkodom, és azt remélem, hogy itthon is vannak lehetőségek, lehet az űrtémákkal foglalkozni. Léteznek olyan hazai cégek és beszállítók, amelyek nemzetközi űrprojektekben vesznek részt, még ha kifejezetten nagy űripari vállalatból nincs is sok. Most érkezem el oda, amikor ezt a gyakorlatban is ki tudom próbálni, és ha találok itthon olyan lehetőséget, amely szakmailag izgalmas, nagyon szívesen maradnék. Ha nem, akkor Európában fogok tovább keresni.

Szabó Réka

  • 27 éves.
  • Az ELTE-n kezdte felsőfokú tanulmányait matematika szakon. Alapképzése alatt Erasmus-ösztöndíjjal Angliában tanult, ahol kozmológiai és relativitáselméleti kurzusokat is fel vett, majd az ELTE Atomfizika Tanszékén készítette el a szak dolgozatát.
  • Németországban a részecskegyorsító mellett űrbéli sugárzás elleni árnyékolóanya gok vizsgálatában vett részt, később Franciaországban ma tematikai fizikát tanult, majd egy németországi, meteorológiai műholdakkal foglalkozó vállalatnál dolgozott gyakornokként.
  • 2024-ben kezdte el a BME űr mérnöki mesterképzését.
  • 2026 februárjától a CERN-ben dolgozik egy egyéves program keretében. Magyarországon a Women in Aerospace Europe közösségének az építésével is foglalkozik.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out kiadványt megújult címmel, de a megszokott tartalommal, Pályaképek néven érheted el. A 2026-os Innováció lapszámban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás