A Sándor-palota közlése szerint a pályázatokat első körben 2023. november 6. és 27. között lehet benyújtani, ezután a keretösszeg kimerüléséig fogadják a jelentkezéseket. A tájékoztatás szerint a STIPI Ösztöndíjprogram célja a kiemelkedően tehetséges fiatalok külföldi továbbtanulásának anyagi és szakmai támogatása. A program – elsők között a világon – teljes körű finanszírozást biztosít a külföldi tudás megszerzéséhez, melyet később hazánkban is hasznosítanak a magyar fiatalok.
A STIPI fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, ő a program ötletgazdája és elindítója. (Fotó: 123RF)
A STIPI A komponensének vissza nem térítendő támogatása a világ legrangosabb egyetemeire jelentkező diákok felvételi eljárásának költségeit fedezi. A támogatás egyebek mellett a felvételi eljárás díjára, a nemzetközi nyelvvizsga díjára és az utazási költségre is fordítható. Az ösztöndíjra a 17 évet betöltött, de még 24 év alatti, kiemelkedően tehetséges hazai és határon túli magyar fiatalok jelentkezését várják. A kétkörös pályázat első benyújtásának határideje 2023. november 27. éjfél. Utána folyamatosan a pályázati keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2024. április 29. éjfélig óráig fogadják a jelentkezéseket.
A STIPI fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök, a program ötletgazdája és elindítója. A 2020-ban útjára indított ösztöndíjprogram A komponensével eddig 216 pályázatot támogattak 27,1 millió forinttal. Mivel az ifjú magyar tehetségek felkarolása, gondozása egyike azon öt területnek, amelyekkel Magyarország köztársasági elnöke kiemelten kíván foglalkozni, a STIPI 2023-tól elnöki programként folytatja útját. Az ösztöndíjprogramnak köszönhetően jelenleg 56 stipis diák tanul valamelyik rangos külföldi egyetemen. A STIPI korábban meghirdetett ösztöndíjára 2023-ban minden eddiginél több, 160 diák pályázott, majd 2023 júliusában 49 fiatal versengett STIPI ösztöndíjért Balatonszárszón, közölük a legjobbak rangos, külföldi egyetemeken folytatott tanulmányaik egy évi költségét kapták meg.
A STIPI ösztöndíjrendszer három komponense a felvételitől az egyetem befejezéséig nyújt segítséget a magyar diákoknak. Az A komponens a felvételi eljárást finanszírozza, a B komponens a már felvételt nyert fiatal első évének teljes kiadását fedezi, a C komponens pedig a további évek elvégzéséhez biztosít támogatást.
Az ösztöndíjprogram részleteiről és a támogatás lehetőségeiről bővebben a Családpárti Alapítvány honlapján olvashatók információk, ahol a pályázók az online pályázatkezelő felület űrlapján keresztül tudják benyújtani a jelentkezéseket. Részletek és további információ a Nemzeti Tehetség Program Facebook-oldalán található.