Sokakban él az a tévhit, hogy a programtervező informatikusok túlzottan elméleti szakemberek, de ez már rég nincs így. Az ELTE Informatikai Karán (ELTE-IK) kiemelten fontosnak tartjuk a gyakorlati és elméleti képzés egyensúlyát, a felkészítést a kutatás-fejlesztési feladatok elvégzésére és az innovatív szemlélet közvetítését a hallgatóink felé.
Hogyan kell ezt elképzelnünk?
Az informatika a szemünk előtt változik, ráadásul korábban elképzelhetetlen ütemben, amihez az informatikus szakembereknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a pályájuk során. Ez csak szilárd elméleti alapokon lehetséges. A kar legnagyobb szakán, a programtervező informatikus (PTI) alapképzésen ezért meg kell tanítanunk azokat az elméleti alapokat, amelyekre a munkaerőpiacon a diákjaink építhetnek a karrierjük során. Ugyanakkor a tőlünk kikerülőket felkészítjük a folyamatos tanulásra, a gyakorlati feladatok elvégzésére, a munkahelyi projektmenedzsment-elvárásoknak való megfelelésre, és már nagyon korán bevonjuk őket a kar ipari partnereivel közös projektekbe. Ez utóbbiakból tanulhatnak talán a legtöbbet, hiszen itt közvetlenül azokkal az informatikai feladat- és elvárásrendszerekkel találkoznak, amelyek egy-egy vállalatnál felmerülnek. A hallgatók, doktoranduszok, oktatók és vállalati szakemberek közreműködés folyó kutatás-fejlesztési projektekben a diákok számára rendkívül motiváló, hogy részeseivé válnak olyan eredmények létrehozásának, amelyek valódi termékekbe épülnek be.
Hozzánk elsősorban azok a tanulók érkeznek, akik kiváló középiskolai eredményekkel, erős absztrakciós, logikai képességekkel és gyakran már programozói ismeretekkel is büszkélkedhetnek. – Kozsik Tamás. (Fotó: Uni in&out nyár kiadvány)
Fontos leszögezni, hogy mi nem kódolókat, általános informatikusokat vagy rendszergazdákat képzünk. Ehelyett a programtervezők, a szoftverfejlesztők krémjét képezzük. Hozzánk elsősorban azok a tanulók érkeznek, akik kiváló középiskolai eredményekkel, erős absztrakciós, logikai képességekkel és gyakran már programozói ismeretekkel is büszkélkedhetnek. A magas felvételi pontszámoknak köszönhetően ők tényleg a legkiválóbb, legjobb képességű hallgatók. A fókusz a kezdetektől a programozási ismereteken, a programtervezésen, az architektúrák felépítésén, továbbá a komplex szoftverösszefüggések megértésén van. Úgy is mondhatjuk, hogy az informatika szoftveres ágának az elitjét képezzük a karunkon, kutató-fejlesztő informatikusokat.
Mintegy háromezren tanulnak jelenleg nálunk, ez évfolyamonként 500-600 főt jelent. Nyolcvan százalékuk programtervező informatikus szakra jár.
Hozzánk nem könnyű bekerülni, a ponthatáraink évről évre növekednek, és ez várhatóan az idén sem lesz másként. A PTI alapszakon a tavalyi ponthatárunk 428 volt. Mi nem változtattunk az elmúlt években bevált pontszámítási rendszeren, és bár meglenne az egyéni pontszámítás szabadsága, nálunk lényegében bevált a korábbi szisztéma.
…
Ha érdekel a válasz és szeretnéd tudni milyen érettségi és nyelvismeretet ajánl Kozsik Tamás, az ELTE Informatikai Karának dékánja, vagy ha kíváncsi vagy, hogy milyen a közösség, és van-e lemorzsolódás, akkor mindenképpen olvasd tovább az interjút az UNI2023 in &out, nyár kiadványban.
UNI2023 in &out, nyár kiadvány megrendelhető:
https://uniside.hu/kiadvanyvasarlas/