Mit jelent az interdiszciplináris kutatás – és miért erre tart a világ?

Mi köze van egy informatikusnak a biológiához? Hogyan kerülhet egy pszichológus egy mérnöki kutatócsoportba, és miért dolgozik egyre több tudós olyan projekten, amelyhez önmagában egyikük szakterülete sem lenne elég? A világ legérdekesebb kutatási kérdései egyre gyakrabban lépik át a tudományterületek határait. A klímaváltozás, a mesterséges intelligencia, a járványok, az öregedés vagy akár egy okosváros működése olyan összetett problémák, amelyeket nehéz egyetlen tudományág szemüvegén keresztül megérteni.

Itt lép be az interdiszciplináris kutatás – amely elsőre talán akadémiai buzzwordnek tűnik, valójában azonban azt jelenti, hogy többféle tudás összeáll egy olyan kérdés megválaszolására, amelyet külön-külön egyik terület sem tudna teljesen megoldani.

Nem ugyanaz, mint amikor több tudós dolgozik ugyanazon

Az interdiszciplináris szó jelentése egyszerűbben: tudományterületek közötti együttműködés. A kutatók nem csupán egymás mellett dolgoznak, hanem a különböző szakterületek tudását, módszereit és szemléletét összekapcsolják egy közös kutatási probléma megoldásában.

Ez fontos különbség. Ha egy projektben van egy biológus, egy informatikus és egy közgazdász, attól még nem lesz automatikusan interdiszciplináris. Lehet, hogy mindhárman ugyanazon a projekten dolgoznak, de teljesen különálló feladatokat végeznek. Interdiszciplináris együttműködésről inkább akkor beszélhetünk, ha a kutatók egymás tudására építenek, közös kérdéseket fogalmaznak meg, és az eredmények létrehozásához valóban szükség van a különböző nézőpontokra.

Erre azért van egyre nagyobb szükség, mert a valós problémák ritkán illeszkednek szépen az egyetemi tanszékek határaihoz. Egy járvány például egyszerre egészségügyi, biológiai, matematikai, gazdasági, pszichológiai és társadalmi kérdés. Egy önvezető autó fejlesztése pedig nem pusztán mérnöki feladat: informatikai, jogi, etikai és közlekedéstudományi problémákat is felvet.

A világ problémái nem tanszékek szerint működnek

Az egyetemen könnyű úgy megtanulni a tudományt, hogy külön tantárgyakra és szakokra osztjuk. Van fizika, kémia, biológia, matematika, informatika, pszichológia, közgazdaságtan. A valóság azonban nem követi ezt a felosztást.

Vegyük például a klímaváltozást. A fizikusok és klimatológusok modellezhetik a Föld rendszerének változásait, a biológusok vizsgálhatják az ökoszisztémák következményeit, a közgazdászok azt, hogyan hat mindez a gazdaságra, a társadalomtudósok pedig azt, hogyan változik az emberek viselkedése és hogyan lehet elfogadhatóbbá tenni a szükséges intézkedéseket.

Ha csak az egyik területet nézzük, fontos részleteket hagyunk ki. A tudományterületek együttműködése ezért nem egyszerűen egy divatos kutatási forma, hanem sok esetben a probléma természetéből következik.

A Horizont Európa, az Európai Unió kutatási és innovációs keretprogramja is kiemelten kezeli a társadalmi kihívásokra adott komplex, több tudományterületet összekapcsoló megoldásokat. Az Európai Bizottság szerint a program egyik célja, hogy a kutatás és innováció segítségével kezelje többek között a klímaváltozást, az egészséget, a digitális átállást és a társadalmi kihívásokat.

Amikor a programozó megtanulja, mire jó a mikroszkóp

Az interdiszciplináris kutatás egyik legnagyobb előnye, hogy olyan módszerek találkozhatnak benne, amelyek önmagukban teljesen más problémákra születtek.

Egy biológus például hatalmas mennyiségű adatot gyűjthet egy sejtkutatás során. Az informatikus segíthet olyan algoritmust létrehozni, amely felismeri az adatokban rejlő mintázatokat. A statisztikus megvizsgálhatja, hogy az eredmények valóban megbízhatóak-e, egy orvos pedig azt értelmezheti, hogy a felfedezésnek milyen gyakorlati jelentősége lehet.

Ugyanez működhet egészen más területen is. Egy városi közlekedési problémát vizsgáló kutatócsoportban mérnökök modellezhetik a forgalmat, informatikusok elemezhetik a közlekedési adatokat, pszichológusok kutathatják az utazási szokásokat, közgazdászok pedig azt vizsgálhatják, hogyan változtatják meg az emberek döntéseit a különböző ösztönzők.

Az interdiszciplinaritás egyik kulcsa tehát nem az, hogy mindenki mindent tudjon. Éppen ellenkezőleg: az a lényeg, hogy mindenki a saját tudásával járuljon hozzá a közös problémához.

A mesterséges intelligencia felgyorsítja a találkozást

Kevés terület mutatja meg olyan látványosan a tudományterületek összekapcsolódását, mint a mesterséges intelligencia. Az MI önmagában informatikai és matematikai technológia, de alkalmazása már rengeteg más tudományágat átalakít.

Az egészségügyben például orvosi képek elemzésére és klinikai döntések támogatására használják, a biológiában fehérjék és molekuláris struktúrák vizsgálatában lehet fontos, a társadalomtudományokban pedig hatalmas mennyiségű szöveg vagy más adat elemzését teszi lehetővé. Közben jogi és etikai kérdések egész sora jelenik meg: ki felel egy algoritmus döntéséért, hogyan kezeljük a személyes adatokat, és hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy modell nem reprodukál-e igazságtalan mintázatokat?

A kutatás ezért egyre kevésbé arról szól, hogy egyetlen szakember kezében legyen minden szükséges tudás. Sok esetben inkább az számít versenyelőnynek, hogy képes-e különböző területek szakértői együtt gondolkodni.

Ez az egyetemistáknak is fontos üzenet. Nem feltétlenül az lesz a legértékesebb szakember, aki mindenhez ért egy kicsit, hanem az, aki a saját területén mély tudással rendelkezik, és közben képes megérteni, hogyan kapcsolódik a munkája más területekhez.

Az interdiszciplináris munka nem mindig könnyű

Kívülről nagyon jól hangzik, hogy különböző szakemberek összedugják a fejüket, és közösen megoldanak egy problémát. A gyakorlatban azonban komoly kihívásokat is tartogat.

Az egyik legnagyobb nehézség a közös nyelv kialakítása. Egy informatikus és egy biológus ugyanazt a kifejezést teljesen más értelemben használhatja, vagy olyan szakmai rövidítésekkel dolgozhat, amelyek a másik számára semmit nem jelentenek. Ehhez hozzájönnek a különböző kutatási módszerek és tudományos hagyományok. Ami egy fizikusként bizonyítéknak számít, azt egy társadalomtudományi kutató egészen más módon értékelheti.

Ezért egy jó interdiszciplináris csapatban az egyik legfontosabb készség a kérdezés képessége. Nem ciki azt mondani: „Ezt pontosan mit jelent?” vagy „Miért ezt a módszert használjátok?”. Sőt, sokszor éppen ezekből a kérdésekből születnek új ötletek.

A kutatóknak arra is figyelniük kell, hogy ne próbálják saját tudományterületük logikáját automatikusan ráerőltetni a többiekre. Az együttműködés akkor működik igazán, ha a résztvevők nem versenyeznek azért, hogy melyik tudományág „fontosabb”, hanem közös kutatási célt keresnek.

A kutató jövőbeli eszköztárának része a kapcsolódás

Az interdiszciplináris gondolkodás nem azt jelenti, hogy egy egyetemistának már az első évben három különböző tudományterület szakértőjévé kell válnia. Sokkal inkább azt, hogy érdemes kíváncsinak maradni a saját szakod határain túl is.

Egy mérnökhallgatónak például hasznos lehet megértenie a gazdasági vagy társadalmi szempontokat. Egy biológusnak érdemes lehet alapvető programozási és adatelemzési készségeket elsajátítania. Egy pszichológus számára értékes lehet a statisztikai és technológiai tudás, egy informatikusnak pedig az etikai és társadalmi következmények ismerete.

Egyetemistaként ezért érdemes keresni azokat a lehetőségeket, ahol más szakok hallgatóival találkozhatsz. Egy közös kutatási projekt, szakkollégiumi program, tudományos diákköri munka, hackathon vagy akár egy másik kar érdekes kurzusa később olyan tudást adhat, amelyet a saját szakterületeden is hasznosítani tudsz.

A jövő kutatója nem feltétlenül magányos zseni

A tudományról még mindig él az a romantikus kép, amely szerint egy zseniális kutató egyedül ül a laborban vagy az íróasztalánál, majd egyszer csak megszületik a nagy felfedezés. A valóság ennél sokkal együttműködőbb.

A modern kutatásban egyre nagyobb szerepet kapnak a nemzetközi hálózatok, a közös adatbázisok, a kutatócsoportok és a különböző szakterületek együttműködése. Az Európai Kutatási Térségben is egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatói együttműködés és a tudás áramlása az intézmények, országok és tudományterületek között.

Ez azért is izgalmas, mert az interdiszciplináris kutatásban nem feltétlenül az a legérdekesebb ember, aki a legtöbb dolgot tudja. Sokszor az, aki észreveszi a kapcsolatot két olyan terület között, amelyeket korábban nem kapcsoltak össze.

Ha egyetemistaként ezt a gondolkodásmódot már most elkezded gyakorolni, nem kell rögtön megváltoztatnod a szakodat. Elég, ha időnként felteszed magadnak a kérdést: vajon egy másik tudományterület hogyan közelítené meg ugyanezt a problémát? Lehet, hogy éppen ebből születik a következő kutatási ötleted. És talán ez az interdiszciplináris kutatás legfontosabb üzenete: a tudomány határai nem feltétlenül ott húzódnak, ahol az egyetemi szakok nevei véget érnek.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.