Utazás önmagunkhoz – Esti Kornél új olvasatai az Irodalmi Magazin konferenciáján
Szerző: UNIside - 2026.09.23.
Ki Esti Kornél: Kosztolányi Dezső másik énje, egy modern városi kószáló, egy utazó, egy irodalmi alakmás – vagy mindez egyszerre? A szeptember 18-án a PIM-ben tartott konferencia kerekasztal-beszélgetése és előadásai arra világítottak rá, hogy Esti alakja ma sem zárható egyetlen értelmezésbe. Utazásai az önismeretről és az idegenségről, nyelvi játékai a kommunikáció bizonytalanságáról, változó alakjai pedig az identitás kérdéseiről beszélnek. Talán éppen ez a nyitottság magyarázza, hogy Kosztolányi műve több mint kilencven év után is képes új olvasókat megszólítani és új kérdéseket feltenni.
Az esemény a megszokott módon, egy kerekasztallal indult, melynek fókuszában Esti Kornél figurája és irodalmi jelentősége állt. A résztvevők Balajthy Ágnes, Dobos István és Száz Pál voltak, a beszélgetést Molnár Krisztina, az Irodalmi Magazin főszerkesztő-helyettese moderálta. A meghívottak között volt még Mészáros Márton is, aki nem tudott jelen lenni az eseményen, de a vele készült interjú szintén olvasható lesz a decemberben megjelenő lapszámban.
A kerekasztal résztvevőinek rövid életrajza, valamint az előadások absztraktjai az Irodalmi Magazin honlapján olvashatók. A teljes konferencia visszanézhető az IM, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornáján.
Az utazás mint identitáskísérlet
Kosztolányi Dezső Esti Kornél című műve különleges helyet foglal el az életműben: egyszerre olvasható izgalmas történetek sorozataként, az identitás és a nyelv kérdéseit vizsgáló szövegként, valamint az irodalom működéséről szóló önreflexív alkotásként. A kerekasztal-beszélgetés egyik fontos tanulsága az volt, hogy a mű nehezen rendelhető egyetlen értelmezéshez, hiszen más-más korszakokban és élethelyzetekben új arcát képes megmutatni.
Az mű jelentősége Kosztolányi életművében és a modern magyar irodalomban részben abból fakad, hogy olyan kérdéseket sűrít össze, amelyek a modernség alapvető tapasztalatai: a személyiség megosztottságát, az önazonosság bizonytalanságát, a nézőpontok változását és a nyelv megbízhatóságának kérdését. Kosztolányi és főhőse kapcsolata ezért nem egyszerűen az alteregó vagy a „másik én” történeteként értelmezhető. Esti személyisége történetről történetre alakul, identitása inkább a különböző helyzetekben és viszonyokban jön létre. A mű recepciója is folyamatosan változott: ami korábban műfaji bizonytalanságnak vagy lazaságnak tűnhetett, később tudatos poétikai megoldásként vált értelmezhetővé. A mű nyitottsága így nem a hiányossága, hanem éppen az egyik legfontosabb sajátossága.
Különösen fontos szerepet kapott a beszélgetésben az utazás és az idegenség motívuma. Esti utazásai nem pusztán helyszínváltások: minden külföldi találkozás új nézőpontot kínál, és közben a saját megszokott világunkhoz való viszonyt is megváltoztatja. A 20. század eleji utazás egyszerre jelentette a szabadság, az új élmények és a világ kitágulásának lehetőségét, ugyanakkor Kosztolányi az egyre inkább szabványosodó modern turizmus visszásságait is érzékelteti. Az idegenségben az olvasó saját nézőpontjának korlátaira is ráismerhet. Az utazás ezért identitáskísérlet is: ideiglenesen le lehet vetni a megszokott társadalmi szerepeket, miközben más kultúrák tükrében saját magunkról is új tapasztalatokat szerezhetünk.

A kerekasztal résztvevői: Száz Pál, Balajthy Ágnes, Dobos István és Molnár Krisztina
A nyelv kérdése szorosan kapcsolódik ehhez. Az Esti Kornél több története azt mutatja meg, hogy a kommunikáció nem merül ki a szavak jelentésében. Gesztusok, hangsúlyok, helyzetek és társadalmi szabályok akkor is létrehozhatnak kapcsolatot, amikor a szereplők valójában nem értik egymás nyelvét. Más történetekben éppen egy-egy szó megválasztása alakíthatja azt, hogyan értelmezünk egy cselekedetet vagy embert. A mű ezáltal azt is megmutatja, hogyan formálja a nyelv a valóságunkat.
A beszélgetés végül az Esti Kornél poétikai jelentőségére és későbbi hatására is kitért. A töredékesség itt nem egyszerűen befejezetlenséget jelent: annak felismerését is, hogy az élet és az emberi tapasztalat nem rendezhető mindig egyetlen teljes, végleges történetté. A különálló, mégis összekapcsolódó történetekben az olvasónak magának is szerepe van abban, hogy kapcsolatokat teremtsen és jelentéseket hozzon létre. Ez a forma későbbi magyar szerzők számára is termékenynek bizonyult.
Kosztolányi művének ereje ugyanakkor nem csupán összetettségében rejlik: szellemes, játékos, sokszor kifejezetten szórakoztató szöveg, amelyben a humor és a tragikum egymás mellett tud működni. Éppen ezért pedagógiai szempontból is különösen jól használható: a fiatal olvasók számára közel hozhatja az identitás, a szabályokkal való szembenállás, a nyelv és az értelmezés kérdéseit, miközben megmutatja, hogy egy irodalmi mű nem feltétlenül egyetlen megfejtést kínál, hanem gondolkodásra hív.
Modernitás, kortársak rövidprózái, folytatásosság, Kosztolányi
Az első szekciót Pataky Adrienn, az Irodalmi Magazin főszerkesztője vezette.
Kulcsár Szabó Ernő Kosztolányi egyik elbeszélését a harmincas évek európai irodalmának személyiség- és létértelmezési fordulatához kapcsolta. A főhős saját identitását próbálja megérteni, miközben egyre inkább szembesül azzal, hogy nem tudható biztosan, hol van és ki ő a világban. De éppen a bizonytalanság és a meg nem ismerhető többlet tapasztalata teszi korszerűvé a művet. A másik ember sorsával való találkozás megmutatja azt is, hogy bár az idegenség nem szüntethető meg, de átjárhatóvá válhat.
Lőrincz Csongor Kosztolányi Boldogság című novellájának paradoxonából indult ki: a boldogság nem valamely döntés vagy cselekedet eredménye, hanem váratlanul bekövetkező esemény. Az elbeszélés egy rövid, megmagyarázhatatlan pillanatot mutat be, azt a rádöbbenést, hogy az élet egyszerűen létezik. Lőrincz szerint ez a boldogság azért is intenzív, mert eleve összekapcsolódik a múlandósággal. A novella végén a pillanat épp olyan hirtelen tűnik el, ahogy létrejött. A boldogság és az elmúlás így nem egymás ellentétei, hanem ugyanazon tapasztalás két oldala.
Parádi Andrea azt vizsgálta, hogyan születik meg és alakul át egy irodalmi szöveg. Az Esti Kornél harmadik fejezetének fennmaradt kézirata különleges lehetőséget ad Kosztolányi munkamódszerének követésére: a kézirattól több folyóirat- és napilapközlésen át az 1933-as kötetváltozatig látható a szöveg alakulása. Kosztolányi nem egyszerűen összegyűjtötte korábbi írásait, hanem válogatta, átdolgozta és újrarendezte őket. A javítások, áthúzások és beillesztések azt is megmutatják, hogy az alkotás folyamatos munka. Az előadás így azt tette láthatóvá, hogyan válik szétszórt szöveganyagból tudatos szerkesztéssel egységes kötet.
Érfalvy Lívia azt mutatta be, hogyan működik Esti Kornél hangja a kevésbé kanonizált Esti-szövegekben. Szerinte az összetartozásukat nem pusztán a címszereplő biztosítja, hanem egy sajátos nyelvi működés, mindenekelőtt Esti viszonya a nyelvhez. Az orvos gyógyítása című novellában például a szójátékok a rögzült kifejezések eredeti, érzéki jelentését szabadítják fel, így megmutatják a megszokott nyelvi kapcsolatok bizonytalanságát. Ez az oktatásban is új lehetőséget kínálhat: a kevésbé ismert Esti-szövegek a nyelvi játék, az irónia és az irodalmiság felől vezethetnek közelebb Kosztolányi világához.

I. szekció: Lőrincz Csongor, Kulcsár Szabó Ernő, Parádi Andrea, Érfalvy Lívia és Pataky Adrienn
Utazási irodalom, nyelvek, országok és szövegek között
A második szekciót László Laura, az Irodalmi Magazin szerkesztője vezette.
Bánki Éva az utazási irodalom változásait követte végig az antik eposzoktól a modernségig. Míg az ókori hősök útjaiban elsősorban hazatérés vagy új haza keresése volt középpontban, később egyre inkább a keresés és az önismeret kerül előtérbe. A modern irodalomban az utazás gyakran a belső válságok és a bizonytalan identitás külső megfelelője. Bánki ezt Kosztolányi Esti Kornél című művének portugáliai történetén keresztül is bemutatta, ahol a távoli, idegen világ és az otthon tapasztalata kapcsolódik össze. Az utazás így egyszerre kulturális találkozás és önértelmezés.
Nagypál Szabolcs Pacskovszky József Esti Kornél csodálatos utazása című, 1995-ös filmjét elemezte. Arra mutatott rá, hogy az adaptáció nem egyszerűen megfilmesíti Kosztolányi novelláit, hanem újrarendezi és kitágítja azok világát. A fiatal, pályakezdő Kornél és a középkorú Esti egymás tükörképeivé válnak, a fiatalság várakozása és az élet végének kiábrándultsága pedig folyamatosan összekapcsolódik. A film verseket és más Kosztolányi-műveket is beépít, miközben a filmtörténetre is reflektál. Így önálló műként teszi fel az önazonosság, az elmúlás és az életút kérdéseit.
Békefi Teodóra az Esti Kornél egyik novelláját beavatástörténetként olvasta. Az Itáliába tartó utazás és a különös első csók története egy határhelyzetet jelenít meg: a fiatal Esti elszakad korábbi közegétől, próbatételen megy keresztül, majd tapasztalatokkal tér vissza. A klasszikus beavatási rítusok szerkezete – elszakadás, átmenet, próbatétel, újjászületés – így az egyéni életfordulókban is felismerhető. Az irodalomtanításban ezért különösen fontos lehet, hogy egy mű ne csak irodalmi fogalmakat sorakoztasson fel, hanem segítsen a diákoknak saját változásaik és tapasztalataik megértésében.
Szilágyi Zsófia azt mutatta meg, hogyan vált Esti Kornél irodalmi alakból kulturális jelenséggé. Zenekarnév, pálinka, kávéház, film és kortárs irodalmi újraírások jelzik, hogy a figura a könyv lapjain túl is önálló életet él. Ugyanakkor Esti nehezebben rögzíthető, mint egy könnyen felismerhető kulturális ikon: a különböző újraértelmezések éppen identitását kérdőjelezik meg. Az 1980-as évektől az irodalomtudomány, a kortárs irodalom és az olvasói kultúra érdeklődése is erősödött iránta, Esterházy Péter Esti című regénye pedig tovább radikalizálja a kérdést: Esti már nem feltétlenül egy személy, hanem változó hangok és alakok üres helye is lehet.

II. szekció: Bánki Éva, Szilágyi Zsófia, Békefi Teodóra, Nagypál Szabolcs és László Laura
Alteregók, álnevek és szerepek az irodalomban
A harmadik szekciót Aczél Gábor, az Irodalmi Magazin szerkesztője vezette.
Arany Zsuzsanna Esti Kornélt az irodalmi hasonmás és a flâneur, vagyis a modern városi kószáló alakja felől értelmezte. Esti egyszerre Kosztolányi másik énje és önálló irodalmi figura, aki utazik, megfigyel, találkozik és folyamatosan változik. A flâneurhöz hasonlóan céltalanul járja a világot, mégis tudatosan figyeli annak apró jelenségeit, amelyekből az írói tapasztalat megszülethet. És éppen ez teszi Esti alakját a modern művész jellegzetes képviselőjévé: kívülálló és résztvevő egyszerre, aki a változásban és az úton levésben talál otthonra.
Papp Ágnes Klára Kosztolányi és Weöres Sándor költészetének rokonítható jegyeit vizsgálta. Mindkettőjüknél fontos a nyelv zenei, hangzó rétegének önállósága: a ritmus és a hangzás nem csupán jelentést közvetít, hanem maga is alakítja azt. Ehhez társul a stabil költői szubjektum megkérdőjelezése. Weöresnél ez leginkább abban jelenik meg, hogy a különböző nyelvi regiszterekből létrehozott „nyelvi arcok” egyre inkább személytelen költői hanghoz vezetnek. A rokonság mellett azonban fontos különbség is van: Weöresnél erősebben jelenik meg az egyénen túlmutató, időtlen létezés, míg Kosztolányinál az egyéni élet és a halál tapasztalata hangsúlyosabb.
Ladányi István a szerzői identitás játékosságát és bizonytalanságát vizsgálta. Az álnév, az alteregó vagy a fiktív szerző nem pusztán névválasztás, hanem a mű jelentésének része lehet. Kovács András Ferenc és Tolnai Ottó példáin keresztül azt mutatta meg, hogyan válik maga a szerzőség is irodalmi anyaggá: különböző hangok, alakmások és fiktív szerzők kérdőjelezik meg, ki beszél egy szövegben, és kit tekinthetünk szerzőnek. A stabil szerzői hang helyett így egy összetett hálózat rajzolódik ki, amelyben identitások és nézőpontok váltják egymást.

III. szekció: Arany Zsuzsanna, Papp Ágnes Klára, Ladányi István és Aczél Gábor
Egy klasszikus modern olvasói
A konferencia egyik legfontosabb tanulsága, hogy Esti Kornélt nem érdemes egyetlen címkével meghatározni. Hol utazó, hol kívülálló megfigyelő, hol alteregó, hol fiktív alak, máskor pedig szinte már csak egy hang vagy egy lehetőség arra, hogy a szerző és az olvasó eljátsszon az identitás kérdésével. A különböző előadások ugyan más-más oldalról közelítettek a műhöz, mégis ugyanahhoz a felismeréshez vezettek: Esti világa éppen azért marad eleven, mert nem kínál végleges válaszokat.
Ez a nyitottság a mű oktatásában is fontos lehet. Egy olyan korszakban, amikor a fiataloknak egyre több szerep, identitás és kommunikációs közeg között kell eligazodniuk, különösen izgalmas lehet egy olyan irodalmi hőssel találkozni, akinek az önazonossága maga is folyamatosan változik. Esti utazásai az idegenség megtapasztalásáról, nyelvi játékai a kommunikáció nehézségeiről, történetei pedig arról is szólhatnak, hogyan próbáljuk megérteni önmagunkat és egymást.
Talán ezért sem zárható le az Esti Kornél története egyetlen konferenciával, értelmezéssel vagy olvasattal. Újabb adaptációk, újraírások, oktatási megközelítések és olvasói tapasztalatok tovább alakíthatják azt, mit jelent számunkra ez az alak. Esti pedig, ahogy az irodalmi művek legérdekesebb szereplőihez illik, továbbra is úton marad: egyik történetből a másikba, egyik olvasótól a másikig – és közben minden új találkozásban egy kicsit más arcát mutatja.
A teljes konferencia a YouTube-on visszanézhető. Az elhangzott előadásokból készülő lapszám várhatóan 2026 decemberében jelenik meg.

