Holnap a nemzetiségi nyelv és irodalomból lehet előrehozott érettségi vizsgát tenni. Ezt követően jövő héten következnek a komolyabb tantárgyak: hétfőn magyar nyelv és irodalom, kedden matematika, szerdán történelem, csütörtökön angol nyelv.
Fotó: 123RF
Korábban már beszámoltunk nektek arról, hogy miért érdemes előrehozott érettségit tenni, valamint, hogy valóban nehezebbek-e az őszi érettségik.
A legfontosabb, hogy amennyiben te is az előrehozott érettségi mellett döntöttél, akkor ne stresszelj rá egyáltalán. Pihend ki magad feltétlenül a hétvégén, mindenképp hagyd ki a partizást, ráérsz utána ünnepelni. Majd utólag bepótolod, főleg, ha jól sikerült az eredmény.
Az őszi írásbeli érettségi vizsgaidőszak idén – emelt és középszinttől függetlenül – október 14-étől október 27-éig tartanak. Az ezekhez tartozó szóbeli vizsgákat később rendezik meg. Először az emelt szintű szóbelikre kerül sor november 10-e és 14-e között, majd a középszintűekre november 21-e és 25-e között.
Ne feledd, ha rosszul sikerülne az írásbeli, akkor, ha nem mész el a vizsga szóbeli részére, azzal annullálod az egészet, így semmilyen nyoma nem marad a rossz írásbeli teljesítményednek sehol!