Tudástár

Több mint 71 ezren írtak középiskolai írásbeli felvételit magyarból és matematikából

Haiman Éva | 2023-01-21
Félezerél is több helyszínen több mint 71 ezren írták meg a középiskolai írásbeli felvételit magyarból és matematikából január 21-én. Összesen 94 ezer körül lesz felvételizők száma, de nem minden diák írásbelizik, ugyanis a középiskolák széles köre - jellemzően a szakképző intézmények - nem várják el ezt.

Emlékezetes nap a mai az általános iskolák nyolcadik osztályosai, valamint a hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek. Több mint 71 ezren írtak középiskolai írásbeli felvételit.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint a 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 56 ezren jelentkeztek. A hat évfolyamos gimnáziumi írásbelin csaknem 9100, a nyolc évfolyamoson több mint hatezer gyerek vett részt.

Azok a felvételizők, akik a szombati vizsgán alapos indokkal nem tudtak részt venni, a január 31-ei pótló írásbelin vizsgázhatnak. Az igazolást az intézményvezetőnek kell benyújtani. A forgalmi akadály igazolására központi előírás nincs, ilyen esetben az intézményvezetővel kell a szülőnek egyeztetnie.

Az Oktatási Hivatal oldalán már megtalálhatók 6 és 8 osztályos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra készülők írásbeli felvételi vizsgáinak feladatsorai és javítási-értékelési útmutatói.

 

Több mint 71 ezren írtak központi középiskolai írásbeli felvételit, de összesen 94 ezer körül lesz felvételizők száma. (Fotó: 123rf)

 

Nyolc nap múlva minden kiderül

Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal elnöke az MTI-nek elmondta: a javítás nyolc napon belül történik meg az Oktatási Hivatal központi megoldókulcsai alapján. A diákok és szülők megnézhetik a kijavított dolgozatokat. Ha úgy vélik, az intézmény nem a központi javítókulcs alapján értékelte a dolgozatot, akkor kérelemmel, fellebbezéssel fordulhatnak az intézményhez. Megjegyezte: a tapasztalatok szerint az intézmények nagy többsége pontosan követi a javítókulcsokat.

 

Az írásbeli felvételi eredményei alapján február 22-ig lehet dönteni a továbbtanulásról

Az írásbeli felvételi eredménye alapján a szülőknek és diákoknak február 22-ig van idejük eldönteni, mely iskolákat jelölik meg a továbbtanuláshoz.

Az OH elnöke azt is mondta, hogy a feladatlapokat szakemberek állítják össze. Az egyes munkabizottságokban az adott korosztály tudásszintjét, életkori sajátosságait jól ismerő gyakorló pedagógusok és egyetemi szakemberek vannak.