Tudástár

Mindjárt vége a félévnek, és jön a felvételi az általános iskolákban

Bodzás Szabolcs | 2023-01-07
Minden idők talán leghosszabb téli szünete után minden diák számára nehéz lehet visszaülni az iskolapadba. Ráadásul január 20-án lezárul a 2022–2023-as tanév első féléve. Így, aki még egyes tárgyakból javítani szeretne, annak rá kell kapcsolnia. Az általános iskolai nyolcadik osztályába járók pedig január 21-én már felvételi teszteket írnak.

A felvételi eljárás menete

A központi írásbeli felvételi vizsga január 21-én (szombaton) 10 órától veszi kezdetét magyar nyelv és irodalomból, valamint matematikából. Mindkét tantárgyból 50-50 pont szerezhető, így összesen 100 pont szerezhető. Van lehetőség pótolni a központi írásbeli vizsgát például betegség esetén január 31-én (kedden) 14 órától. A dolgozatokat valamelyik középiskolában írjátok majd meg.

Vannak olyan gimnáziumok, szakgimnáziumok, amelyek előírhatnak szóbeli vizsgát is. Ez abban az esetben történhet meg, ha a felvételi eljárás évét megelőző három év átlagában a jelentkezők száma az adott ágazatban több mint háromszorosan meghaladta a felvehető tanulók számát. Magyarul, ha jelentős volt a túljelentkezés. A szóbeli vizsgákat február 27-e és március 14-e között kötelesek lebonyolítani az erre jogosult iskolák.

A középfokú intézmények április 28-án (pénteken) értesítik hivatalosan a jelentkezőket a felvételi eljárás eredményéről.

A jelentkezés

A felvételivel kapcsolatos adminisztrációt a tanuló általános iskolája intézi. Minden diák három különböző iskolát jelölhet meg, ahol tovább szeretne tanulni. Természetesen sorrendbe rendezve azokat. Március 21-én és 22-én (kedden és szerdán) van lehetőség a módosításra.

A középiskolai évek rendkívül meghatározóak, ezért nem mindegy, hová jelentkezel. (Fotó: 123RF)

Miért fontos, hova kerül a diák?

A középfokú intézményekben eltöltött évek rendkívül meghatározóak minden tinédzser számára. Ekkor köttetnek szoros barátságok, általában ilyenkor születnek az első szerelmek, és nem mellesleg ez idő tájt vannak a legdurvább házibulik. Így igen fontos, hogy melyik iskolába megy valaki, és milyen közegbe kerül.