Édes siker: a generációváltásból is győztesen jöttek ki – interjú Prohászka Andreával, a Tutti Kft. ügyvezető igazgatójával
Szerző: Devacsai Janos - 2026.04.05.
Nagyon szeretjük fiatalokkal feltölteni a K+F-csapatunkat. A kereskedelmi és a kommunikációs területen is dolgoztunk már pályakezdőkkel – meséli Prohászka Andrea, az élelmiszeriparban ismertnek számító Tutti Kft. ügyvezető igazgatója.
A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.
A Tutti híres arról, hogy sikeresen vittétek véghez a generációváltást. Hogyan élted ezt meg?
Hatéves voltam, amikor a szüleim megalapították a társaságot, és akkor még anyukám is aktívan dolgozott a vállalkozásban, mi pedig gyerek korunktól fogva bejártunk a cégbe. Jó volt, mert mindig volt fagyi, hisz a fagylaltpor volt az alaptermékünk. A nyolcadik után rögtön mentem a gyárba dolgozni: a fagylaltporos tasakokat címkéztem. Utólag vissza gondolva ez nagyon hasznos volt, hiszen a gyártás minden folyamatát ismernem kellett, és sokat beszélgettünk is közben. A külker elvégzése után kettős életet éltem: Győrben folytattam a tanulmányaimat, közben pedig külkereskedőként dolgoztam a cégben. Mielőtt 2019-ben átvettem a vállalat vezetését, tíz évig vettem részt a cég irányításában afféle helyettesként. Az átadás sem azonnali volt. Mivel a Covid miatt senki nem mozoghatott szabadon, édesapám a ráerőltetett tétlenség miatt visszatalált a céghez, és volt egy átmeneti másfél év, mire teljesen búcsút mondott a vállalatnak. Meg kellett értetnem vele, hogy el kell engednie a kezemet, és hagynia kell, hogy hibázzak, különben nem tudok a saját lábamra állni és vinni a céget. Meg kellett értse, hogy pontosan tudom, mikor jön el az a pont, amikor kérdeznem kell, és mindig ő lesz az első, akihez ilyenkor fordulok.
Ez a mai napig így van?
Természetesen fontos stratégiai kérdéseket ma is megbeszélek vele, de beletelt egy időbe, mire mind kettőnknek világossá vált, hogy ettől még a döntést nekem kell meghoznom. Tény, hogy az édesapám igazi polihisztor: vegyészmérnök, élelmi szeripari technológus, emellett van egy tanári diplomája. Ráadásul a mai napig képzi magát. A cégben mindenben ő volt a legjobb: a legtalpraesettebb kereskedőnk, aki a pénzügyi vezetéshez is nagyon ért. Volt olyan év, hogy a cég nagyobb nyereséget ért el, mint üzemi eredményt, mert az apám forgatta a cég vagyonát, hiszen ahhoz is értett. Visszatérve a kérdésre: igen, ha valamiben úgy érzem, hogy elakadok, kikérem a véleményét. Viszont azt már ő is elfogadta, hogy ilyenkor nem biztos, hogy pont azt fogom tenni, amit mond. A cégvezetői feladatok nagyon megváltoztak: nekem elsősorban arról kell gondoskodnom, hogy a szakterületek vezetői minél jobb körülmények között dolgozhassanak. Nekik kell szárnyakat adnom, motiválni a csapatot és jól koordinálni azok munkáját, akik valószínűleg egy-egy területről sokkal többet tudnak, mint én. Ma már nem elvárás, hogy mindenben a főnök legyen a legjobb.
Miként lehet igazán segíteni a dolgozókat a munkavégzésben?
Például azzal, hogy családias környezet fogadja őket, és képesek vagyunk együttműködni. Szemben a multikkal, nálunk senki nem várja el az alkalmazottaktól, hogy a munkaidő után, este vagy hétvégén is robotoljanak. Nem akarok munkában megroskadt, kiégett emberekkel dolgozni, mert annál nincs rosszabb. Volt már olyan dolgozónk, aki azért is jött hozzánk, mert megcsömörlött a multis léttől.
Hat éve vezeted a céget: ebből az időszakból mire vagy a legbüszkébb?
Sok válság volt ebben az időben. Amire büszke vagyok, hogy minden rosszból ki tudtunk hozni valami jót. Ehhez az kellett, hogy a csapatot, amit kaptam, úgy építettem tovább, hogy a megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyre. Roppant mód fel tud dobni, amikor új ember lép be hozzánk, aki behoz egy új tudást vagy egy új nézőpontot. Szeretem, hogy bővül a csapat, és egyre több területtel foglalkozunk.
A Tutti médiajelenléte is erős. Ez tudatos döntés eredménye?
A generációváltó cégek között kevés a sikeres társaság, ráadásul az még ritkább, hogy az ilyen vállalkozásokat egy nő vezesse. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy sokan felfigyeltek ránk. Ráadásul egy ponton túl tudatosan építkeztünk ezen a téren: az ekkora méretű cégeknél ritka, de nálunk külön ember foglalkozik a kommunikációval. Figyelünk arra is, hogy külön platformon beszéljünk a vevőinkkel és külön az üzletfeleinkkel. A kiépített kapcsolati háló miatt rengeteg helyről futnak be egyedi kérések különféle termékötletekre. Végül tízből egy lesz valódi üzlet, de így is elmondható, rengeteget köszönhetünk annak, hogy sokan tudnak rólunk az üzleti világban.
Hogyan épül fel a cég, és milyen üzletágaitok vannak, ahová akár a fiatalok is csatlakozhatnak gyakornokként vagy már munkatársként?
Az üzletágaink három nagy csoportra oszthatók. Eredetileg édesapám fagylaltporokkal foglalkozott, ebből nőtt ki az élelmiszerszegmensünk, amelynek az ernyője alatt cukrászipari alapanyagokat, italautomata- töltő anyagokat és retailtermékeket is készítünk. Például nagyon sok instant kakaónk is van, amelyek zömében saját márkás termékként kerülnek fel a polcokra. A holland kakaóporunkat például mindenki ismeri. Szinte az összes nagy lánccal van beszállítói szerződésünk. Emellett van egy nutrition-üzlet águnk. A táplálékkiegészítőkkel úgy tizenöt éve kezdtünk el foglalkozni, elsősorban bérgyártásban, de a Covid alatt a saját márkánkat is megalkottuk, ami egyre népszerűbb, és ahol nagyon sok termékfejlesztést, K+F-tevékenységet folytatunk. Ezen a területen dolgozunk együtt a legtöbb fiatal élelmiszeripari mérnökkel. A harmadik fő terep a kereskedelem, ez a csapat üzemelteti az öt webshopunkat.
Hányan dolgoztok a cégnél? A Tutti vesz részt valamilyen duális képzésben?
A létszámunk 150 körül van. Külön programban nem veszünk részt, viszont nagyon szeretünk fiatalokkal dolgozni. Azt tudni kell, hogy nálunk az átlagéletkor viszonylag magas, mert ez egy családi cég, ahol 10 éve még csak 80-an voltak, most meg a csapatunk a duplájára nőtt. Az elején szinte mindenki mindenkivel rokon volt. Vannak olyan régi motoros kollégák, akik nálunk kezdtek, és tőlünk mentek nyugdíjba. A fiatalok viszont ritkán tervezik, hogy ennyit dolgozzanak egy helyen. Teljesen irreális is lenne nekem munkáltatóként elvárni, hogy egy 20-as éveiben járó fiatal évtizedeket töltsön nálunk. Szerintem ez nem is egészséges. Úgyhogy mi nagyon sok fiatalt veszünk fel. Vannak gyakornokaink, elsősorban, ahogy említettem, élelmiszermérnökök. Különösen a K+F es csapatunkat szeretjük fiatalokkal feltölteni, de volt már kereskedelmi vagy kommunikációs területen is pályakezdő gyakornokunk.
Miért pont a K+F-csapatnál dominálnak a fiatalok?
Mert itt nagyon pörgős a munka, legalább heti egy új termékkel rukkolnak elő, de általában többel. Évi 80–100 K+F-projektünk van, és egy-egy ilyenben akár 20–30 termék is lehet. Ez azért is fontos, mert például a táplálékkiegészítőknél roppant gyors a termékek forgási sebessége. Itt azért is szeretünk fiatalokkal dolgozni, mert nyitottak a digitális eszközök használatára. Ők kér ték először, hogy fizessünk elő a ChatGPT-re, mivel így könnyebben tudnak utánanézni egyes alap- és hatóanyagoknak. A vevőink néha egészen sajátos ötletekkel fordulnak hozzánk: elsőre sokszor azt sem tudni, hogy a szükséges alapanyag a világ mely tájáról származik, és lehet-e az EU-ban használni.
Mik az elvárások a fiatal dolgozók felé?
A pályakezdőktől elsősorban nyitottságot, rugalmasságot, megfelelő kommunikációs készséget és jó tanulási képességet várunk el. Ha valaki nem csapatjátékos, és nem tud együtt lélegezni a meglévő csapatunkkal, akkor aligha tudunk együtt dolgozni. Fontos készség, ha azzal is tisztában vannak a végzősök, hogy az iskola csak egy alaptudást ad. Ezért jó, ha megvan az alázat bennük, hogy tudják: még tanulniuk kell. A tapasztalat azt mutatja, hogy a végzősökkel még úgy fél-egy évet kell foglalkozni, mire olyan szintre jutnak, hogy önállóan is tudnak dolgozni.
Az élelmiszermérnökök milyen életpályára számíthatnak?
Először junior fejlesztőként kezdenek, később viszont, ahogy haladnak előre a céges ranglétrán, akár K+F-vezető is válhat belőlük. Nálunk a K+F-csapat átlagéletkora 30 év alatt van, és úgy gondolom, hogy ez egy nagyon változatos munka. Egy multinál egy termék fejlesztési folyamat másfél évig is eltarthat, nálunk viszont csak pár hónap, mire a kifejlesztett termék csomagolással együtt legördül a gyártósorról.
Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdik az egyetemet?
Ha van erre lehetőségük, nézzék meg a cégeket, és ismerkedjenek meg közelebbről is a leendő potenciális munkahelyekkel. Ha az élelmiszeripar iránt érdeklődnek, vizsgálják meg, hogy egy-egy cégnél milyen a termékfejlesztés folyamata, nyáron pedig menjenek el oda dolgozni. Jól gondolják át, hogy melyik szegletébe mennek az élelmiszeriparnak, mert később könnyű „ott ragadni”.
A Tuttinál mekkora az export je lentősége?
Az árbevételünknek úgy a 25 százalékát adja, és mintegy 60 országba jutnak el a termékeink. Ez olyasmi, ami édesapámnak mindig is fontos volt, és egy fiatal számára is izgalmas terület lehet a külkereskedelem, a kiállítások, a megjelenések tervezése.
Mennyire árérzékeny a piacotok?
Mi soha nem tudtunk a legolcsóbbak lenni, és nem is akarunk, hiszen óriási apparátust kell fenntartanunk. Öt kollégánk csak az élelmi szer-biztonsággal foglalkozik, és például arról gondoskodik, hogy a címkékre ne kerüljön semmi olyan, amiért mondjuk a versenyhivatal vagy a fogyasztóvédelmi hatóság előveheti a partnerünket. Ez a mi felelősségünk. Figyelni kell, hogy mit állítunk egy-egy hatóanyagról. A szaktudásunk megvan ehhez, de nem olcsó mulatság minden szempontnak megfelelni. Ezért a minőség fontosabb lett mára, mint az ár.
Prohászka Andrea
- 45 éves, három gyermek édesanyja.
- 2004-ben végezte el a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemet.
- 10 évig volt vezetőhelyettes a Tutti Kft.-nél, mielőtt 2019-ben a cég ügyvezető igazgatója lett.
Még több értékes tartalom vár!
Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

