Uni

Németből jóval kevesebben tesznek emelt szintű érettségit mint angolból

UNIside | 2023-05-12
Ma a német nyelv írásbeli vizsgával folytatódott az idei érettségi szezon. Közép- és emelt szinten összesen több mint 13 ezren vizsgáznak.

Ma 9-kor kezdték meg a diákok a németérettségit. Középszinten 11537, emelt szinten 2077 diák tesz vizsgát.

Vagyis a németből emelt szinten érettségizők száma csupán alig valamivel több mint a tizede az angolból emelt szinten vizsgázókéhoz képest, miután utóbbi tárgyból tegnap közel 19 ezren tettek emelt szintű vizsgát.

Forrás: Oktatási Hivatal

Középszinten az írásbeli 180 percig tart. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. 15 perces szünet után hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra.

Az emelt szintű írásbeli 240 perces. A vizsgán az előzőekben is felsorolt feladatlapok szerepelnek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam 70, 50, 30 és 90 perc – olvasható az Oktatási Hivatal közleményében.

Diákok a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban 2023. május 8-án. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár.

A vizsgatárgyból kétféle vizsgakövetelmény szerint lehet vizsgát tenni, de – mivel a vizsgakövetelmények változása ezt lehetővé teszi – a különböző vizsgakövetelmények szerint vizsgázók mindkét szinten ugyanazt az írásbeli feladatlapot oldják meg.

Másnap érhetők el a hivatalos javítási útmutatók

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a feladatsorok, a javítási-értékelési útmutatókkal együtt a vizsgát követő napon kerülnek fel az Oktatási Hivatal oldalára – a reggel 8.00, illetve 9.00 órakor– kezdődő vizsgák esetében a vizsga másnapján reggel 8.00 órakor, a 14.00 órakor kezdődő vizsgák esetében a vizsgát követő nap 14.00 órakor.

Az idei érettségi szezonról szóló cikkeinket itt érheted el.