Sok szakágban, sokféle munkakörben várjuk a fiatalokat, elsősorban agrár- és élelmiszeripari végzettséggel, illetve a mérnöki területeken, de logisztikai, HR-es, valamint pénzügyi képzettséggel is.
[kiemelt]Az utánpótlás nagyon fontos most, mert – főleg a műszaki állományból, a mérnöki csapatból – sokan mennek nyugdíjba a következő években.[/kiemelt]
Nyári gyakorlatra rendszeresen érkeznek hozzánk agrár, mérnöki, logisztikai szakokról diákok a Szent István Egyetemről, az SZTE-ről, a Neumann János Egyetemről és Nyíregyházáról. Ugyanezekről az univerzitásokról vannak duális hallgatóink most már több éve.
A célunk az, hogy ha megüresedik egy pozíció, azt lehetőleg belülről töltsük fel, és ezek az egyetemi kapcsolatok erre is jó lehetőséget kínálnak. Több munkatársunk is ezek révén került pozícióba nálunk. Jó érzés ez, mert komoly konkurenciáink vannak, itt a Mercedes, a Lego, a Michelin, és első ránézésre mind vonzóbb egy fiatalnak, mint a konzervipar, de aki megismeri a mi vállalati kultúránkat, az szívesen marad.
Ez egy francia multinacionális cég, amelyben nemzetközi környezetben lehet dolgozni, mégsem hagyományos multi, hiszen a mai napig családi tulajdonban vagyunk. Ez érezhetően erősebbé teszi a vállalat iránti elkötelezettséget, lojalitást, miközben a tulajdonosok irányából egy nagyon erős felhatalmazó kultúra érvényesül, komoly helyi döntési szabadsággal, ami a multiknál megszokottnál sokkal tágabb teret ad az egyéni kreativitásnak.
[kiemelt]Lehet alkotni és fejlődni, mégpedig egy olyan vállalatnál, amelynek a termékei helyben termesztett növényi alapanyagokból, a legkorszerűbb környezetvédelmi szempontoknak megfelelő gyártási protokollok szerint készülnek, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk.[/kiemelt]
Azt látjuk, hogy a fiatalok számára ma már nem mindegy, mihez adják a nevüket, a Bonduelle pedig hiteles képviselője a fenntarthatóságnak. A légkör is nagyon családias nálunk, egymás segítése, támogatása a vállalati kultúra egyik alapköve, és ez nagyon erősen megmutatkozott a Covid-időszakban.
A Bonduelle-nél biztosan nem. Én és sok kollégám is itt dolgozott már a babaváráskor, majd ide is tért vissza.
[kiemelt]Segítségül annak, aki szeretné – és persze akinek a munkakörében ez lehetséges –, felajánljuk a részmunkaidős foglalkoztatást, vagy dolgozhat teljes home office-ban.[/kiemelt]
Az otthoni munkavégzés, szintén ott, ahol ez lehetséges, mindenki számára havi nyolc napban biztosított minden telephelyen a járvány óta. Nálunk nincs blokkolóóra, nem nézzük, ki mennyi időt tölt szüneten, hiszünk az egyéni felelősségvállalásban, a lényeg, hogy időre el legyen végezve minden feladat.
A piaci igényeknek, változásoknak megfelelően folyamatosan frissítjük a juttatási rendszert, az összes olyan elem, ami fontos, az nálunk megvan: a bónuszok, a cafeteria választhatósága, emellett egy igen széles körű szociális juttatási csomaggal dolgozunk, amelynek része a teljes körű magán-egészségbiztosítás, illetve életbiztosítás. Aki a telephelyek között vált munkát, annak támogatjuk a lakhatását is.
Minden értelemben. Lehet váltani az egyes gyáraink között is, vagy akár külföldön is van mód dolgozni. De nálunk az átlagosnál könnyebb mozogni a szakterületek között is: volt, aki a minőségbiztosításon kezdett, de ma már supply chain területen dolgozik.
[kiemelt]Aki nyitott a fejlődésre, annak tágak a lehetőségei.[/kiemelt]
Egy dolog azonban nagyon fontos, és ezt szeretném kiemelni: meg kell tanulni angolul, mert enélkül nem lehet multinacionális környezetben érvényesülni. Nagyon döcögős a karrierje annak, aki nem beszéli a nyelvet, egy szintig ugyan eljuthat, de ott meg fog rekedni, mert egy multinacionális környezetben a megbeszélések angolul folynak, nem csak a vezetői szinten. Vannak természetesen nyelvtanfolyamaink, de az alapról az üzleti szintig nagyon nehéz eljutni munka mellett.
Elsősorban a vezetői potenciált nézzük a jelentkezőknél, mert azt látjuk, hogy az egyéb készségek elsajátíthatók, a személyiség azonban nehezen változik. Fontos, hogy az illető képes legyen önállóan dolgozni, felelősséget vállalni, jól tudjon kommunikálni, másokkal együttműködni. Ez nemcsak azoknál fontos, akik embereket irányítanak, de például egy automatizálási mérnöknek is egyedül kell projekteket végigvinnie, üzemek között együttműködnie, tehát a vezetői kompetenciákra minden pozícióban szükség van.
Mindenkinek van lehetősége a fejlődésre, és ezt egyéni szinten segítjük is. Van Bonduelle vezetői attitűdmodellünk, amit saját belső trénerekkel csinálunk, de külső coachingot is igénybe szoktunk venni. Mindig megnézzük, kinél mit kell fejleszteni, és hozzátesszük a hogyant.
A gyári oldalon a munkaerőhiány, ezen belül a szezon biztosítása, a másik a munkavállalók egészsége. Nagyon rossz egészségi állapotban van a vidéki ötvenes korosztály, számunkra ez a legnagyobb kihívás. A fiataloknál ez szerencsére még nem probléma, velük szemben inkább az jelenti a kihívást, hogy annak ellenére vonzóvá tegyük számukra az itteni munkát, hogy itt a nyár az igazi szezon, vagyis szabadságra menni inkább csak ősszel, télen lehet.
[kiemelt]A mérleg másik serpenyőjében azonban a már elmondott pozitívumokon kívül ott van, hogy itt nemhogy leépítések, megszorítások nincsenek, a Bonduelle egy intenzíven fejlődő vállalat, Magyarország pedig stratégiai hely a cégen belül.[/kiemelt]
Mind a három gyárunk bővült az elmúlt tíz évben, ma több mint kétszer annyian dolgoznak nálunk, mint akkor, és további jelentős kapacitásbővítést tervezünk, ami a karrierépítésben is bővülő lehetőségeket is jelent. Az élelmiszeripar stratégiai terület, enni mindig fogunk, és egyre fontosabb lesz, hogy mit eszünk. A Covid alatt pedig nemcsak az élelmiszerek szerepe értékelődött fel, de az olyan hosszú távú stabil munkahelyeké is, amilyen a Bonduelle.
Névjegy
Zima Zsófia