Mindig aktuális és nehéz kérdés, hiszen több mint 15 éve oktatok, s nem tudnám megszámolni, hány hallgatóval találkoztam, de a kép vegyes. Évről-évre, csoportról-csoportra változik.
A digitális világ fokozódó térnyerésével azt tapasztalom, hogy a hallgatók figyelméért élőszóban jobban meg kell küzdeni, mint régebben. Sokszor látom, hogy a náluk lévő elektronikus eszközök által ott a csábítás, hogy vessenek rájuk egy-két pillantást. A mai hallgatók többnyire digitális csatornákon kommunikálnak, és sokszor más szabadidős tevékenységeket választanak, mint húsz évvel ezelőtt, amikor én voltam hallgató.
Forrás: 123RF
Ezek mind kihatással vannak például a kommunikációs szokásokra is. A képességeikkel általában nincs baj, de középiskolára, sőt általános iskolára visszavezethetően érződik az, hogy a természettudományos és/vagy műszaki érdeklődés mintha csökkent volna. Sajnos évről-évre kevesebben jelentkeznek például a villamosmérnöki képzésre a BME-n, és úgy tudom ezzel a jelenséggel más mérnöki képzések is szembesülnek manapság. E tekintetben kivételt képeznek az informatikus szakképzések, legalábbis alapképzésnél.
A felzárkózás nyilván függ attól, hogy a hallgatók korábban meddig jutottak el a tudásszintben. Ilyen tekintetben a szakközépiskolákból kikerülő diákoknak talán előnye van, ők sokkal inkább gyakorlatiasabbak, mint a gimnáziumból érkezők.
Karunk matematikából és fizikából nyújt segítséget a felzárkóztatásban, ezzel a legtöbben élnek is.
A BSc-n és MSc képzések mellett, úgynevezett IMSc szakokat is indítanak, ahol a kiválóságokat keresik és gondozzák, mind a villamosmérnökök, mind az informatikusok között. Nekik megkülönböztetett figyelmet szentel a képzés mind ösztöndíjakban, mind mentorálásban.
Ha ki kell emelnem valamit, akkor az említett kommunikációs szokásokra és érettségre utalnék vissza, de ez főleg a „gólyákra” igaz. Gyakran tapasztalom, hogy nem a megfelelő stílusban szólítanak meg egy-egy egyetemi oktatót, de még egy hivatalos levél megírása is kihívást okoz több esetben. Elismerem, hogy a hallgatók helyzete sem egyszerű, hiszen nehéz feladat áll előttük, amikor kikerülnek a gimnáziumból, ahol egy osztályközösségben éltek évekig, majd belecsöppennek az egyetemi világba. Itt más viselkedési normák lépnek érvénybe és eltérő tanulási modelleket kell alkalmazni azért, hogy sikeresen vegyenek részt a képzésben. A hallgatók ilyen irányú segítésének érdekében a kar úgynevezett tanköri programot vezetett be, ami az első éves hallgatók beilleszkedését segíti elő.
Alapvetően a természettudományos érdeklődés fontos a mérnöki tudás megalapozásához, tehát a matematika, fizika, és hozzátenném még a kémiát is. Ha egy hallgató érez magában egyfajta elhivatottságot, ha szereti a reál tantárgyak világát, akkor a villamosmérnöki képzés jó választás lehet.
Természetesen lehetséges, hogy a diákok valamilyen oknál fogva mégsem abszolválják a képzést. A lemorzsolódás annak is köszönhető, hogy a hallgatókban kialakul egy kép, ami mögé képzelnek valamit, és ez az elképzelt világ sokszor nem egyezik meg a képzési tematika mögött rejlő tartalommal. Egy másik indoka lehet a lemorzsolódásának, hogy a villamosmérnöki képzésen igen komplex feladat a diploma megszerzése. S nem csak a szakmai dolgokra kell gondolni, hanem egyáltalán a kitartásra, az elkötelezettségre is. Ha valaki mester diplomát szeretne, öt évet kell végigtanulnia és -vizsgáznia, de az alapképzés is három és fél év fokozott többletterhelést jelent.
Ha valaki a BME-VIK villamosmérnöki képzés mellett dönt, nehéz fába vágja a fejszét, cserébe viszont mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban rangos és elismert diplomát vehet kézhez. Említettem, hogy évről-évre egyre kevesebben jelentkeznek villamosmérnöknek, ugyanakkor mind a hazai, mind a nemzetközi villamosmérnök- igény fokozódik az iparban, így nagy valószínűséggel minden végzettnek lesz állása a szakmában, versenyképes fizetéssel.
Az egyetem ad egy útravaló csomagot, ami elsősorban a mérnöki problémák megoldását segíti elő. Aki egy adott mérnöki feladattal találkozik a munkahelyén, az itt megszerzett ismeretekre építve tudni fogja, hova nyúljon, mit tegyen, hogy megoldást találjon rá. Ma már nem fontos és nem is elvárható, hogy minden hasznos információt fejben tartsunk, elég ismerni a megoldásokhoz vezető utakat, módszereket. Végeredményben, egy piacképes mérnöki szemléletet, műszaki problémamegoldó képességet sajátíthatnak el a hallgatók.
Természetesen a képzés tematikája változott, így a követelményrendszer is, hiszen az oktatásnak követnie kell a változó ipari igényeket. Azonban a legnagyszerűbb képzés/oktatás/kutatás akkor születik, amikor Egyetem és Ipar együttműködő partnerként funkcionál a képzések során. Úgy látom, jelenleg a vállalatok nem igazán érdekeltek abban, hogy MSc szintig eljussanak a hallgatók, sokszor már a BSc szakmai gyakorlat során olyan hallgató-cég együttműködés születik, ami meghatározza a jövőbeni orientációt. Így sokan a BSc után az iparban kötnek ki. Ez egy kezdeti karrierúthoz mindenképpen elegendő lehet.
Azt látom, hogy sokszor egyszerűen a képzés túlélésre fókuszálnak és szeretnék minél hamarabb kamatoztatni a megszerzett tudást. Ez részben egybevág a jelenlegi ipari érdekekkel, s ami miatt kevesebben tanulnak tovább MSc-képzésen. A hallgatói motivációvesztés másik fő oka lehet a képzés következtében fellépő túlterheltség, és ezen például a covid-időszak inkább rontott. Ellenben, ha nem csal a meglátásom, 10 éven belül jelentősen fel fog értékelődni az MSc és PhD képzés ipari viszonylatban is.
Mind az oktatók, mind a hallgatók inkább többletkihívásnak tekintették ezt az időszakot. Bár az online anyagok önmagukban hasznosak, azt nem lehet szem elől téveszteni, hogy a hallgatók számára is fontos, hogy személyesen is kommunikáljanak/tanuljanak. A személyes kapcsolat, a kölcsönös interakció az online térben nem igazán hatékony, ráadásul sok hallgatónál a tanulási időszakot lelki eredetű kihívások is nehezítették. Annyit hozzátennék, hogy egyrészt a Covid-időszak nem fedett le teljes képzési időtartamot, másrészt cégektől sem kaptunk e tekintetben visszajelzést.
Most, hogy egyre jobban (újra) nyílik a világ, egyre több vonzó információ kering a neten, a nemzetközi tapasztalatszerzésre is egyre nagyobb vágy/hajlam mutatkozik. Ugyanakkor sok múlik azon is, hogy az egyénnek milyen mélységű a hazai lelki beágyazottsága, vagy mennyire van kiszolgáltatva anyagilag. Hadd osszam meg a saját példámon keresztül külföldi tapasztalataimat. Egy hosszabb távol-keleti utam volt még PhD hallgató koromban, amikor ösztöndíjjal Japánban, a Nemzeti Anyagtudományi Intézet korróziós munkacsoportjánál tölthettem nyolc hónapot. Több szempontból is nagyon hasznos volt ez az időszak. Egyrészt megtapasztaltam a munkamoráljukat, másrészt olyan tapasztalatot szereztem, ami a saját, megszokott környezetben nem lehetséges. Számomra nagy bátorítást adott a feleségem, aki segített meghozni a döntést, hogy menjünk. Ez sem volt könnyű, mint ahogy az sem, hogy hazajöjjünk. Pedig én azok közé tartozom, akik eldöntötték előre, hogy vissza fogunk jönni, mert legbelül azt éreztem – függetlenül attól, hogy milyen szakmai élményekben lehet részem –, hogy mindenképpen idehaza szeretnék boldogulni. Külföldön is keményen kell dolgozni, de az anyagi és környezeti feltételek, az infrastruktúra jelentős eltérést mutathatnak egyes intézmények között. Jelenleg rövidebb időre járok csak külföldre, jellemzően konferenciákra, ezzel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy a rövidebb tartózkodás is működőképes lehet a nemzetközi szakmai együttműködéshez.
Abszolút számít, bár ezt nem mindenki ismeri el. Azt be kell látni, hogy a külföldi élet mindenképpen egyfajta próbatétel. Amikor az ember saját magát kiveszi a komfortzónájából, és nem csak szakmailag, hanem emberileg, társadalmilag is meg kell felelni idegen környezetben, az nagy kihívás. Amikor én visszajöttem Japánból, akkor kaptam közalkalmazotti státuszt a BME-n, és ez számomra egy pozitív visszajelzés volt. Nemcsak anyagilag, hanem szakmailag is, ami lendületet adott például további pályázatokban való részvételhez, akár kutatásvezetőként is.
Fontos üzenet lehet mindenkinek, hogy ha szeret egy szakmát, és elhivatott, attól még nem kell ezt mindennek alárendelni és a legnagyobb sebességfokozatban előrehaladni.
Akinek van elképzelése, menjen és kövesse, amit jónak lát. Aki viszont bizonytalan a pályaválasztás előtt, azoknak azt javasolnám, hogy látogassák meg például az egyetemi nyílt napokat/laborokat, ahol bemutatják, milyen lehetőségek kínálkoznak az adott területen.
NÉVJEGY
Dr. Medgyes Bálint, a BME Elektronikai Technológia Tanszék egyetemi docense
Forrás: ett.bme.hu (Dr. Medgyes Bálint, PHD)
