Kisfaludy Sándor kora a Himfy fénytörésében – Életmű-konferencia a PIM-ben

Korának egyik legnépszerűbb alkotója volt, ma azonban már alig ismerik, művei nem képezik részét a tananyagnak. Mi az oka az ellentmondásnak? Miben rejlik a zsenialitása és mélysége Kisfaludy Sándor munkásságának? Hogyan hatott pályatársaira és a társművészetekre?

Az Irodalmi Magazin Kisfaludy Sándor-konferenciája arra vállalkozott, hogy újraértelmezze és árnyaltabb kontextusba helyezze a 18–19. század fordulójának egyik meghatározó alkotóját. Bár neve elsősorban a romantikus költészettel forrott össze, az előadók rávilágítottak, hogy Kisfaludy irodalmi, zenei és vizuális öröksége sokkal szerteágazóbb. Az elhangzott előadások az életmű kevéssé kutatott rétegeit is feltárták: a drámaírás belső ellentmondásait, az ikonográfiai hagyomány történetét, sőt, a költő műveinek zenetörténeti kapcsolódásait is.

Normatörő költői hang

Az eseményt megnyitó kerekasztalbeszélgetést Molnár Krisztina, az Irodalmi Magazin főszerkesztő-helyettese moderálta.

A felkért szakértők sokszínű beszélgetését garantálta, hogy változatos kutatási területekről érkeztek.

Sárközy Péter (a római La Sapienza Tudományegyetem Magyar Tanszékének nyugalmazott professzora) szakterülete a magyar–olasz művelődési kapcsolatok története, különös tekintettel az olaszországi magyar emlékekre és a 18–19. századra.

Hermann Zoltán (a Károli Gáspár Református Egyetem docense) kutatásai főként a romantika és a szóbeliség kapcsolata, a meseelméletek, a Kisfaludy-testvérek művei és Jókai narrációs technikái körül összpontosulnak.

Balogh Gergő (a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa) a költészettörténet és -elmélettel, a magyar modernség irodalmával és előzményeivel, az irodalom és jog összefüggéseivel, az irodalom politikai dimenziójával és a nyelvi performativitás elméleteivel foglalkozik.

Debreczeni Attila (a Debreceni Egyetem professzora) pedig a felvilágosodás és a romantika korának magyar irodalmát vizsgálja, valamint a textológia vonatkozásait.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Sárközy Péter, Hermann Zoltán, Balogh Gergő, Debreczeni Attila, valamint Molnár Krisztina (Fotó: Irodalmi Magazin / Czimbal Gyula)

A beszélgetést, és ezzel a konferenciát is azzal a kérdéskörrel nyitották meg, hogy miért nem olvasnak napjainkban Kisfaludyt. Elhangzott indokként többek között a nyelvezete, a stílusa, a témái is, de Sárközy Péter végül egy mondatban megmagyarázta a jelenséget:

a hiba nem ott van, hogy Kisfaludy-verseket nem olvasnak, hanem hogy manapság sajnos eleve alig olvasnak verseket az emberek.

Balogh Gergő a szerzővel és főhőssel együttérző olvasást említette meg, amely a korszakban normatörőnek számított. Ahogy a szerelemről szóló verseinek sajátos stílusa is: azok az érzelmekről szólnak, de nem a kedveséhez – ellentétben például Csokonai Vitéz Mihály Lilla-ciklusával.

A két költő közötti másik különbséget Csokonai javára Hermann Zoltán magyarázta meg, a Csobánc előhangjával szemléltetve. Kisfaludynál a hangvétel miatt azonnal kialakul egy hierarchia a szerző és az olvasó között, amely által utóbbi csakis tisztelettel tud az előbbi felé fordulni. Mivel nem ezt a lírai hangot szoktuk meg, korunk olvasói is szívesebben veszik kézbe a Lilla-verseket.

A sümegi származású költő „kultusza” mindezek ellenére (vagy talán pont miatta) él és erősödik a Balaton környékén. A lokális kultúrában egyfajta irodalmi idegenforgalom kezdett kialakulni, a füredi színházban és a várakban szavalt versekkel kezdve a Kisfaludy-gőzösig. Ez már a 19. században elkezdődött, és ma is sokan „a Balaton költője”-ként hivatkoznak Kisfaludy Sándorra.

Kisfaludy hatása korára és kortársaira

Az első szekció elnöke Aczél Gábor volt, az Irodalmi Magazin Inspiráció-rovatának szerkesztője, valamint közösségi média- és rendezvényfelelőse.

A nyitóelőadást Vaderna Gábor (ELTE BTK) irodalomtörténész tartotta. Azt vizsgálta, miként helyezkedett el Kisfaludy Sándor költészete a 19. század eleji magyar irodalomban, azon belül is a korszak nagy költőivel (Csokonaival és Berzsenyivel) való kapcsolatrendszerben. A hangsúly azon volt, hogyan hatottak egymásra poétikai megoldásaik – például a merész képalkotás és retorikai eszközök –, és milyen ellentmondásos viszonyok bontakoztak ki Kisfaludy művei és kortársai között.

Az előadás rávilágított egy érdekes összefüggésre a három költő művei között. 1801-ben megjelent A kesergő szerelem, akkor még névtelenül. Csokonai 1805-ben a Lilla-ciklus előszavában említi és bírálja a névtelen Himfyt, azonban kiadásnál ez a rész lemaradt a kéziratból. Két évvel később Kisfaludy már névvel adta ki A kesergő szerelem és A boldog szerelem együttesét, 1808-ban pedig Berzsenyi már ódát írt hozzá. Vaderna Gábor elmondta, hogy későbbi szerelmi verseit már a Himfy fénytörésében lehet és kell is olvasni, de ezt akkor még nem tudták, hiszen ezek az összefüggések a korban még rejtve voltak.

Kiss Margit Kisfaludy nyelvszemlélete és vitája Kazinczyval címmel és témában tartott előadást. A HTK Irodalomtudományi Intézet 19. századi Osztálya munkatársaként Kazinczy Ferenc nyelvészeti és irodalomtudományi értekezéseinek a sajtó alá rendezésén dolgozik.

A konferencián arra fókuszált, hogy Kisfaludy Sándor miként viszonyult a korabeli nyelvi kérdésekhez és a nyelvújításhoz. Noha nem volt a mozgalom vezetője, saját elképzelései eltértek Kazinczy Ferencétől, és vitájuk rávilágított a 19. század eleji nyelvstratégiai és nyelvtervezési diskurzus komplex folyamataira.

Kisfaludy alapvetően a szépírói gyakorlata révén gazdagította a nyelvet.

Olyan szavak köszönhetők neki, mint a kényúr, a mereng, az ábránd, a buzgalom, a szótag, amelyeket máig használunk, az elveszett ötletek között pedig ott szerepelnek például a bámít vagy az ebelkedik (’eb módjára viselkedik’) kifejezések is.

Mindezek mellett a Mondolat nem neki szólt, Kisfaludy mégis találva érezte magát – többek között talán azért is, mert Kazinczy Ferenc korábban írt már recenziót a Himfyről, a Tüskék és virágokban pedig az általa megjelenített Dayka Gábor egy fiktív jelenetben elégeti a verseket. Eme kritikák természetesen nem kedveztek a két szerző kapcsolatának.

Nagy Ágoston (NKE Eötvös József Kutatóközpont) Kisfaludy politikai szerepvállalását vizsgálta a 1809-es koalíciós háború idején, különösen a nemesi–nemzeti ideológiát képviselő röpirata, a Hazafiúi Szózat kapcsán. Előadása feltárta, hogyan formálódott Kisfaludy politikai gondolkodása és nemzeti szemlélete a propaganda és a kortárs politikai diskurzus keretében.

Kisfaludy számára nemcsak lehetőség, de kötelesség is volt a politikai szerepvállalás. Zala és több más vármegye táblabírája is volt, jelen volt a megyeszéki gyűléseken. Azt vallotta, hogy a nemesség és a nemzet valójában egyek, a nemesség a legprivilegizáltabb réteg, amelyhez képest az összes többi csökevényes. A nemzetet egy testként definiálta, annak feje a király és lelke az alkotmány. A birtokos nemességet egyenesen a nemzet gerincének és az alkotmányosság támaszának tartotta.

Az I. szekció résztvevői (balról jobbra): Vaderna Gábor, Nagy Ágoston, Kiss Margit, valamint Aczél Gábor (Fotó: Irodalmi Magazin / Czimbal Gyula)

Szerelem, költészet, hatás

A második szekciót Pataky Adrienn, az Irodalmi Magazin főszerkesztője moderálta.

Először Bodrogi Ferenc Máté, a Debreceni Egyetem docense tartotta meg előadását: a romantikus líra két meghatározó verseskötetének, Kisfaludy Himfy-verseinek és Csokonai Lilla-kötetének párhuzamait és hatásait elemezte.

Rávilágított arra, hogyan értelmezte és formálta a szerelem, vágy és boldogság ábrázolását a kor irodalmi közegében mindkét mű, illetve milyen esztétikai és jelentésszervező kölcsönhatások voltak közöttük. Az előadás egyik legérdekesebb párhuzama a Himfy és az olasz operák összefüggésére világított rá.

A kötet énekei megfeleltethetők az opera recitativo-részeinek, míg a dalok az áriáknak.

Előbbiek elbeszélnek, míg utóbbiak az érzelmekre helyezik a hangsúlyt – az itáliai műfaj volt Kisfaludy mintája a versek írásakor.

Boldog-Bernád István „Isméretlen gerjedelmek/ Lövődtek fel szivéből.” Kisfaludy Sándor A’ Tihanyi Echó című románcáról témában tartott előadást. Az MTA KIK Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteményének főkönyvtárosa a konferencián Kisfaludy korai, kevésbé ismert románcát, A’ Tihanyi Echót állította középpontba. A vizsgálat betekintést adott abba, miként dolgozta fel a fiatal költő a balatoni visszhang jelenségét, és hogy ez a mű miként illeszkedik a költő későbbi életművébe és 19. századi kontextusába.

Érdekesség, hogy ez a vers annak idején kimaradt az életműkiadásból, így 1938-ig teljesen ismeretlen volt a nagyközönség előtt. Ekkor bukkant fel Pais Károly kiadásában, és sokáig ez volt az egyetlen szövegváltozat, amelyet ismertünk. Boldog-Bernád István azonban kivetített egy képet, ahol egy eddig nem ismert Kisfaludy-kézirat látszott – elmondta, hogy ez nemrég került elő, és a további részleteken A’ Tihanyi Echó sorai is látszanak, amelyek több helyen eltérnek a Pais-féle kiadás közlésétől.

Tóth Orsolya irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem docensének előadása a szerelem és andalgás esztétikai–pszichológiai összefüggéseit tárgyalta Kisfaludy verseiben, különös tekintettel arra, hogyan jelenik meg a rajongás, az érzelmi állapot és a nyelvi képiség a költészetben.

Szemere Pál 1850-es évekbeli etimológiai meghatározás az andalog szóra a következő: „ki izegmozog, furulyál, billeg ballag, meg-meg áll. […] Régibb fordítóinknál, s az időben Kazinczy Ferencnél is a schwärmt szó tolmácsolására használva találjuk.” Kisfaludy Sándor műveiben visszatérő kifejezés az andalgás – Tóth Orsolya azt járta körül, hogy milyen kapcsolatban van ez a szerelemmel Kisfaludynál, pontosabban a Himfyben, és ez miben járul hozzá az olvasmányélményhez a két rész esetében.

A következő előadást Kisfaludy és Szegedy Róza levelezéséről Praznovszky Mihály irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt főigazgatója tartotta. A fókusz Kisfaludy és felesége, Szegedy Róza 1809–1810 közötti levelezésén volt. Az írásokból kirajzolódó narratíva egyszerre tükrözte a nagy történelmi események hatását és a személyes élet mindennapjait, így a magánélet és a korabeli politika metszetét.

Fontos kiemelni, hogy láthatóan Róza ebben az időszakban múzsából igazi gazdasszony lett: levélváltásaik nagy része a mindennapi teendők és a badacsonyi szőlő gondozása köré fonódtak. Azonban az érzelmek is előtűnnek. Az írásokat nézve olyan érzésünk lehet, hogy ez valójában a Himfy, csak prózában – fogalmazta meg a kulcsmondatot Praznovszky Mihály. A költő nagy gondolatokat és érzéseket mutat felesége felé, főleg a katonasága alatt, amikor mindig szép, nosztalgikus, szerelmes szavakkal ír Rózának.

A II. szekció résztvevői (balról jobbra): Tóth Orsolya, Bodrogi Ferenc Máté, Boldog-Bernád István, Praznovszky Mihály, valamint Pataky Adrienn (Fotó: Irodalmi Magazin / Czimbal Gyula)

Kisfaludy utóélete és a társművészetek

A harmadik szekció elnöke László Laura, az Irodalmi Magazin (kép)szerkesztője volt.

Elsőként Győrei Zsolt (SZFE) költő, drámaíró, műfordító tartotta meg előadását, amelynek középpontjában az állt, hogyan értékelhető Kisfaludy drámai életműve, különösen A Dárday-ház darab dramaturgiája és helye a 19. századi magyar vígjáték-irodalomban.

A Kisfaludy drámai életművét tárgyaló szakirodalom, habár nem túl bőséges, de többnyire egyetért abban, hogy A Dárday-ház a szerző legjobban sikerült vígjátéka. Ez az egyetértés azonban nem jelenti azt, hogy a darab mentes lenne a kritikától: az értelmezések sorra jelölik ki a mű problematikus pontjait. Győrei Zsolt a korábban megfogalmazott, valamint újonnan felvetett dramaturgiai szempontok alapján gondolta újra ezeket a kifogásokat: egyszerre indult ki a darab belső hangsúlyaiból és abból a tágabb kontextusból, amelyet a kortárs magyar vígjáték-irodalom kínál. Ezáltal mutatott rá, hogy a darab hangsúlyosabb és méltóbb pozíciót érdemelne a 19. századi magyar vígjáték történetében.

Tüskés Anna (PTE) irodalomtörténész, művészettörténész Kisfaludy vizuális emlékezetéről tartotta meg előadását. Azt vizsgálta, miként formálódott Kisfaludy alakja és életművének képi reprezentációja a 19–20. századi magyar képzőművészetben.

A középpontban a Magyar Nemzeti Galéria festészeti, grafikai és szobrászati gyűjteményeiben őrzött alkotások álltak, többek között a Kisfaludy-művekhez készült illusztrációk. De a vizsgálat kiterjedt a köztéri szobrokra és domborművekre is, amelyek aktív szerepet játszanak a regionális identitás formálásában és a nemzeti irodalmi kánon vizuális megjelenítésében is.

A bemutatott művek és helyszínek révén kirajzolódik, miként őrizte meg, értelmezte újra és aktualizálta a művészeti emlékezet Kisfaludy Sándor alakját a 19. század közepétől napjainkig.

Az utolsó előadást Nagy Dániel irodalomtudós, zenetörténész, szemiotikus tartotta Kisfaludy Sándor verseinek 20. századi megzenésítéseivel kapcsolatban. Kisfaludy Sándor alakja a magyar irodalomtörténetben elsősorban költőként és drámaíróként van jelen, kevésbé közismert azonban zenéhez fűződő kapcsolata. Kortársai kiváló hegedűsként tartották számon, és maga is komponált: legismertebb műve, A magyar nemesi felkelősereg indulója napjainkban is része a zenei repertoárnak. Azonban a versei nem váltak gyakran megzenésített szövegekké.

Az előadásban előtérbe került a Kisfaludy-versek nyomán született zeneművek szűk köre, például Kardos István vagy éppen Kodály Zoltán alkotásai. A feldolgozások döntő többsége a zongorakíséretes dal műfajába tartozik, amely a német romantika zenei hagyományából eredeztethető. Az előadás bemutatta, hogy Kisfaludy szövegei milyen módon kínáltak lehetőséget a zeneszerzők számára e romantikus tradícióra való reflexióra, és miként épülnek be a versek jelentésrétegei ebbe a zenei örökségbe.

A III. szekció résztvevői (balról jobbra): Tüskés Anna, Nagy Dániel, Győrei Zsolt, valamint László Laura (Fotó: Irodalmi Magazin / Czimbal Gyula)

A különböző tudományterületek találkozása rávilágított, hogy Kisfaludy életműve akkor érthető igazán, ha nem elszigetelt műfajok mentén, hanem összművészeti keretben vizsgáljuk. A konferencia azt bizonyította, hogy a klasszikusok újraolvasása nem csupán múltidézés, hanem a jelen kulturális önértelmezésének része. A Kisfaludy-versekben rejlő kérdések, a hozzájuk kapcsolódó művészeti hagyományok és a költő köré épülő kultusz mind arra ösztönöznek, hogy tovább gondolkodjunk a helyéről a magyar és az európai kulturális térben.

A teljes konferencia visszanézhető az Irodalmi Magazin YouTube-csatornáján:

——

A kiemelt kép forrása: Irodalmi Magazin / Lőrinczy Laura.