Az elmúlt napokban több egyetem is bejelentette, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programból (EFOP) gyakorlóiskolái fejlesztésére vissza nem térítendő támogatást nyert el az EFOP-4.2.3-22 pályázati konstrukció keretében. A beruházások befejezése 2023 őszére várható.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) összesen 2,8 milliárd forint támogatást kapott az öt budapesti és egy szombathelyi gyakorlóiskolájának fejlesztésére. Az egyes iskolákban az alábbi összegekből valósulhatnak meg a tanárképzést is támogató infrastruktúra- és eszközpark-fejlesztések:
A támogatás jelentős részét az infrastrukturális fejlesztések teszik ki közel 1,8 milliárd forint értékben. Ezt az összeget az alábbi célokra fordítják:
Több iskolában új tantermeket is kialakítanak, hiszen minden intézményre jellemző a túljelentkezés és ennek következtében a teljes telítettség – olvasható az ELTE közleményében.
Jelentős eszközfejlesztés is megvalósul 900 millió forint értékben, ami az alábbi célokat szolgálja:
A projekt keretében minden intézményben jelentős mértékű iskolabútor-beszerzés is megvalósul. A fejlesztések a hat iskolában összesen 184 oktatási célt szolgáló termet (osztályterem, szaktanterem, tornaterem, fejlesztő szoba) érintenek. A projekt során akadálymentesítés is megvalósul.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) két pályázat keretében összesen 1,3 milliárd forint támogatást kapott gyakorlóiskoláinak fejlesztésére.
Az egyik pályázatban a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda alábbi három tagintézményeinek fejlesztésére nyert el 800 millió forintos forrást. Az érintett három tagintézmény:
A projektek keretében
valósul meg.
A PTE Babits Mihály Gimnáziumának bejárata (Fotó: PTE)
A fejlesztés révén a három tagintézményben összesen mintegy 90 tanterem, és jelentős számú egyéb helyiség – folyosó, mosdó, tanári helyiség, iskolaudvar – újul meg, olvasható a PTE online magazinjában.
Egy másik pályázat keretében a PTE félmilliárd forint támogatást nyert el a Szekszárdon működő gyakorló általános iskolájának fejlesztésére – derül ki a PTE közleményéből. A PTE Illyés Gyula Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gyakorlóiskola általános iskolai része újul meg az alábbi módon:
A szekszárdi iskola felújítására a PTE a Semmelweis Egyetemmel (SE) konzorciumban nyerte el a forrásokat. A konzorcium által megkapott egymilliárd forintos összeg egyenlően oszlik meg a két egyetem között, így a Semmelweis Egyetem is félmilliárd forintot fordíthat a budapesti Pető András Gyakorló Iskolájának fejlesztésére.
AZ ELTE szintén konzorciumban valósítja meg a hat iskolát érintő fejlesztéseit lefedő három projektjéből kettőt: három iskola (Trefort, Bárczi, Gyertyánffy) esetében a győri Széchenyi István Egyetemmel, két iskolánál (Apáczai, Radnóti) pedig a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) közösen nyerte el a fejlesztési forrásokat. Az SZTE a Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának fejlesztését valósítja meg 500 millió forintból.
A Széchenyi István Egyetem pedig az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola rekonstrukciójára fordítja az elnyert 451 millió forintos forrást. A beruházás
tartalmaz – olvasható az egyetem közleményében.
A fejlesztés során elvégzik az épület energetikai korszerűsítésének első ütemét, amely
foglalja magában.