Munka

Biztos főállás és életpályamodell a magánegészségügyben

UNIside | 2022-09-20
A nagy magyar magánegészségügyi szolgáltatók ma már nemcsak az állami szektorral tudnak versenyezni, de a külföldi munkavállalással is – mondta Lancz Róbert, a Doktor24 vezérigazgatója.

Ez az interjú az UNI 2022 nyári kiadványában jelent meg.

 

Meséljen a Doktor24-ről azoknak, akik eddig nem hallottak önökről!

A Doktor24 a családok és a vállalkozások piacvezető egészségügyi szolgáltatója, több mint 30 éves múlttal. Gyerektől a felnőttig minden korosztályt ellátunk, az alapellátástól a szűrésen és a szakrendeléseken keresztül a fekvőbeteg-ellátásig és a rehabilitációig az összes ellátási szinten nyújtunk szolgáltatásokat az ügyfeleknek. E koncepció mentén született a Doktor24 Multiklinika, amely a főváros egyik megmodernebb magánkórháza. Több mint ezer munkatársunk van, közülük körülbelül négyszázan dolgoznak főállásban, az orvosaink pedig jellemzően a közreműködői jogviszonyt választják.

Vagyis az állami és a magánegészségügyben is dolgoznak?

Igen, de egyre többen döntenek valamelyik nagy magánszolgáltató mellett. Nekünk is az a célunk, hogy minél több orvos dolgozzon nálunk főállásban. Stabil és gyorsan növekvő az ügyfélkörünk. A magánügyfelek mellett több mint 1500 vállalatnak szolgáltatunk, és a legnagyobb magán-egészségbiztosítók is egyre inkább bennünket bíznak meg az ügyfeleik ellátásával. Országosan több klinikánk van, jelenleg öt dunántúli városban, Budapesten pedig két helyen is, de terveink között szerepel a kelet-magyarországi terjeszkedés is. Ez egyrészt azt jelenti, hogy mintegy négymillió magyar egy órán belül talál Doktor24-centrumot, másrészt azt, hogy ekkora ügyfélbázissal biztos főállást és életpályamodellt tudunk kínálni a legjobb egészségügyi dolgozóknak. Sokat és szívesen invesztálunk abba, hogy a mellettünk elköteleződő orvosok praxisát segítsünk felépíteni. Emellett igyekszünk minden, egy magánszolgáltatótól telhető segítséget megadni a szakmai előmenetelhez, tudományos kiteljesedéshez is.

Az állami szektorban tavaly érdemi orvosi béremelésről döntöttek. Ezzel is versenyképes még a magánegészségügy?

Az állam ma már valóban jobb jövedelmet tud biztosítani, de elsősorban az idősebb orvosoknak, mi viszont a fiatalokat is megbecsüljük. A hálapénz megszüntetésével egyébként az orvosi jövedelmek az állami szférában jelentősen elmaradnak attól, amit a magánellátásban egy doktor megkereshet. Infrastruktúrában, felkészültségben és minőségben pedig odaértünk, ahová azok vágytak, akik korábban ezért nyugatra mentek gyógyulni vagy gyógyítani. Egy jól felépített magánkórházzal ügyfélélményben az állam soha nem tud versenyezni. 

A külföldi állásajánlatokkal tudnak versenyezni?

Igen, ma ott tartunk, hogy a kereseteket és a megélhetési költségeket összevetve már megéri itthon maradni, vagy akár hazajönni külföldről.

Több felmérés megmutatta, hogy a magánegészségügyi szolgáltatók nemcsak a fizetések miatt vonzók az orvosok számára, hanem a munkakörülmények okán. Továbbá azért is, mert itt a fiatalokra ugyanolyan felelősségteljes feladatok várnak, mint az idősebbekre. Ez önöknél is így van?

Igen. Ha például az ortopédiát nézzük, az iskolateremtő és az első számú vezető Béres György tanár úr, aki mellett ott van Berkes István és Tállay András professzor. Rajtuk kívül sok különböző korú és tapasztalatú orvos dolgozik együtt, és az idősebbek segítik, építik a fiatalabbak karrierjét. Hasonló a helyzet a foglalkozás-egészségügyben, amelyben szintén képzőhely vagyunk, de a többi szakterületet is említhetném.
Ami a kérdés másik felét illeti, számunkra rendkívül fontos, hogy a legmodernebb körülmények között és a legkorszerűbb eszközökkel, gépekkel, anyagokkal dolgozzunk. Egyrészt a betegelégedettség miatt, másrészt, hogy a munkatársaink is elégedettek legyenek, ne kelljen szakmai kompromisszumot kötniük. 

A jó munkakörülmények az egészségügyi szakdolgozók, asszisztensek, diplomás ápolók számára is fontosak, de emellett mi lehet még vonzó nekik a magánegészségügyben, ezen belül is a Doktor24-ben?

Meggyőződésem, hogy akkor tudunk igazán hatékonyan működni, ha az angolszász minta alapján egy doktornak kizárólag orvosi feladatot kell ellátnia, minden másban kiszolgálja őt az asszisztencia. Ezért a szakrendelőkben minden doktor mellé delegálunk legalább egy asszisztenst, valamikor többet is. Az egészségügyi szakdolgozók munkáját pedig azzal támogatjuk, hogy nincsenek agyonterhelve, az irodai csapat és az esetmenedzserek sok feladatot levesznek a vállukról. 

A szakdolgozói területeken is jelentős a különbség a fizetésekben az állami és a magánszektor között?

A bérfejlesztési programunk mindenkire vonatkozik. A már említett egyéb előnyök pedig mindenképp mellettünk szólnak, ezért nem is jellemző a munkaerőhiány. Azt látom, hogy az ápolói, asszisztensi hivatást éppen a magánegészségügyi szolgáltatók tehetik ismét vonzóvá a fiatalok számára is.

Az orvosi területen sem kell vadászni a munkaerőt?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert bár az egészségügyre is jellemző a munkaerőhiány, a cég mérete, stabilitása, az ebből fakadó nagyszámú ügyfele és a jó infrastruktúrája miatt mindig van ideális számú jelentkezőnk. Sok esetben nemcsak az állami egészségügyből jönnek át hozzánk, hanem a kisebb magánegészségügyi szolgáltatóktól is, mert azt látják, hogy itt nekik tényleg nem kell mással foglalkozniuk, mint a szakmai munkával. A mi működésünk erősen adatvezérelt, folyamatosan monitorozzuk például a foglaltságot, a kihasználtságot telephelyenként, szakterületenként, orvosonként, és ehhez igazítjuk a team bővítését is – sosem várunk addig, hogy túlterheltté váljon a csapatunk. 

A toborzás mennyire megszokott gyakorlat önöknél?

Bármekkorára nőttünk, a csapatszellem változatlan, a legtöbben egy másik kolléga ajánlására csatlakoznak. A Doktor24 márkanév pedig egyre erősebb szolgáltatóként és munkaadóként. Részt veszünk az egyetemi karriernapokon, és szeretnénk bemutatkozni gimnáziumokban, egészségügyi szakiskolákban is, hogy a felsőoktatási jelentkezések vagy a munkavállalás előtt már ott legyen a fiatalok fejében ez a lehetőség is. 

Vannak olyan képességek amelyek kifejezetten előnyt jelentenek a magánegészségügyben? Itt különbözők az elvárások a munkavállalókkal szemben, mint az állami intézményrendszerben?

Orvosszakmai különbség nincs. Ami más, az az ügyfélélmény, ez pedig a szolgáltatói szemléletből fakad. Mi az ügyfelet állítjuk a munkánk középpontjába, hogy mindenkire a legtöbb figyelem és a legkevesebb várakozási idő jusson. A magánegészségügy az elégedett ügyfélben érdekelt, abban, hogy ha bármikor egészségügyi ellátásra van szüksége, akkor lehetőség minket válasszon és minket ajánljon.
Hadd mondjak el egy történetet. Tavaly ősszel egy új ügyfelünk telefonon jelentkezett be hozzánk egy kisebb vizsgálatra. Amikor végzett, elmondta, hogy valójában semmi panasza nem volt, azért jött, mert le akart tesztelni bennünket. Az orvosok életrajza elérhető, az nem volt számára kérdéses, hogy kiváló szakemberekkel dolgozunk. Az érdekelte, hogyan beszélnek, viselkednek a kollégák egymással és az ügyfelekkel, érez-e itt gondoskodást, személyes figyelmet, illetve hogy kedvvel dolgozó, vagy túlhajtott, panaszos csapat-e a miénk. Majd előhúzta a névjegyét, és kiderült, hogy egy nagy cég vezetőjéről van szó. Gratulált ahhoz, amit tapasztalt, és elmondta, hogy mostantól bennünket szeretne a cége egészségügyi szolgáltatójának.

 

Névjegy

LANCZ RÓBERT

  • A Doktor24 vezérigazgatója.
  • Tanulmányait a Budapesti Metropolitan Egyetemen végezte. 
  • Karrierje kezdetén, a 90-es évek második felétől különböző informatikai és kommunikációs cégeknél dolgozott értékesítési vezetőként.
  • Több mint 25 éves értékesítési és menedzsmenttapasztalattal büszkélkedhet különböző iparágakban, többek között a TMT, az orvosi informatika és az orvosi szolgáltatások területén.
  • A WorCare és a Doktor24 Csoport fő egyéni részvényese és alapítója (2006).