Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén is várja interaktív pályaválasztó fesztiváljára a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat. A nyílt nap remek lehetőség, hogy első kézből kaphass információt az egyetem képzési kínálatáról, a megújult felvételi rendszerről, a nemzetközi mobilitási lehetőségekről és Erasmus+ programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról, valamint a sportolási kínálatról is. Tekints bele személyesen az egyetem életébe! Amíg az egyetemen folyó tudományos munkát előadások, mintaórák és interaktív workshopok mutatják be az épületben, addig számos szórakoztató szabadidős programba és nyereményjátékba kapcsolódhatsz be a Trefort-kertben. Az ELTEfeszt és egyben a központi előadások 8:30-kor Borhy László rektor, akadémikus köszöntőjével indulnak a Gólyavár Mária Terézia termében.
A központi előadások fókuszában idén a mesterséges intelligencia áll, hiszen ez érezhetően része lett a hétköznapjainknak és meghatározza a jövőnket. Éppen ezért neves kutatók más-más szakterület képviseletében beszélnek arról, hol, hogyan és mire használják az új technológiát. Nézz bele az MI témakörébe a jogász, a fizikus, az irodalmár, az emberi erőforrás tanácsadó vagy a szociológus szemüvegén keresztül!
Nemcsak a felvételiről és képzési kínálatról ad eligazítást, hanem változatos és izgalmas programot kínál idén az ELTEfeszt 2023. (Fotó: ELTE)
(Az előadások helyszínei és időpontjai az ELTEfeszt oldalán érhetők el.)
A nyílt nap remek lehetőség, hogy első kézből kaphass információt az egyetem képzési kínálatáról, a megújult felvételi rendszerről, a nemzetközi mobilitási lehetőségekről és Erasmus+ programokról, a Hallgatói Önkormányzat munkájáról, valamint a sportolási kínálatról is. (Fotó: 123rf)
Az egyetemi karok külön-külön is rengeteg programot kínálnak, amelyekről itt tájékozódhatsz. Hasznos gyakorlati információkat kaphatsz a felvételi pontszámításokról egyes képzéseken vagy a lehetséges leendő tantárgyaidról. Ezen kívül a legváltozatosabb témákban vehetsz részt előadásokon és workshopokon. Témák lesznek például az anime népszerűsége, a mezopotámiai emberáldozatok, a videotréning módszer, a kriminológia, a szépség vagy az optikai csalódások kérdésköre, a meteorológia és az elektrokémia és számos más kérdéskör. Ezen a napon az ELTEfeszt-en a helyed! Látogass el az esemény Facebook oldalára!