További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Szeptember 29-én jön az Innovációra Magyar! konferencia


Szerző: UNIside - 2025.09.04.

A JVSZ 2025-ben negyedik alkalommal rendezi meg találkozót, ahol hazai vállalatvezetők, döntéshozók és szakértők osztják meg tapasztalataikat a legújabb innovációs trendekről. A Nemzeti Táncszínházban szeptember 29-én délután a látogatók első kézből ismerhetik meg azokat a magyar példákat és megoldásokat, amelyek nemzetközi piacokon is megállják a helyüket, és már most átformálják az üzleti környezetet.

A rendezvény felkért fővédnöke és nyitóelőadója Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter lesz, míg a második blokkot Palkovics László, a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos vezeti fel. Palkovics Lászlóval az UNIside is készített interjút a szeptember 12-én megjelenő 2025-ös Innováció lapszámába: a kormánybiztos a mesterséges intelligencia oktatásra és munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól beszélt. A JVSZ konferenciáján Demcsák Zsuzsa kérdezi majd arról, hogy mit jelent és mit hoz a mesterséges intelligencia a hazai vállalatok életébe.

Hankó Balázs nyitóbeszéde a 2024. májusi Innovációra Magyar! konferencián (Fotó: JVSZ)

A konferencia fő témái

Az előadások során előkerülnek olyan témák is, mint az új utakat és dimenziókat megnyitó magyar innovációk, vagy a magyar magyar űrprogram valódi hatásai az országra és különböző szektorokra.

Pereszlényi Zoltán, a Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese nyitja meg az „Üzlet és hatás – amikor az innováció túlmutat a technológián” szekciót. Őt egy szakmai beszélgetés követi Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA-cégcsoport vállalati kommunikációs és CSR-igazgatója, valamint Szlávik Péter, a Philip Morris Magyarország külkapcsolati igazgatója között.

A délután további részében a mesterséges intelligencia lesz a középpontban. A résztvevők láthatják mint stratégiai eszközt, szupererőt, vállalati és munkaerőpiaci támogatót, szó lesz az MI-ről a fenntarthatóság szempontjából, valamint a jövő innovátorairól.

A mesterséges intelligencia a vállalatok szolgálatában

A mesterséges intelligencia támogató működtetéséről a 2024. május 9-én tartott konferencián is szó esett. A Bridgestone Tatabánya egy olyan üzem, amely évente akár 7,2 millió jármű-gumiabroncsot képes előállítani, miközben rendkívül rugalmasan reagál a piac igényeire és az új kihívásokra. Erre az erősségre építi fejlesztéseit is.

Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya ügyvezető igazgatója és gyárigazgatója egy ilyen okosgyár-fejlesztést mutatott be: egy digitális technológia és adatrendszer kiépítését, amely nemcsak a termelési folyamatok hatékonyságát növeli, hanem a környezeti fenntarthatósághoz is hozzájárul, ráadásul a mesterséges intelligencia új generációjának is előkészíti a terepet. A Smart Factory Program lehetőséget nyitott a valódi adatalapú döntéshozatalra, ami jelentős lépés az okosgyárrá válás útján.

A résztvevők megismerhették azt is, hogy milyen lépések vezettek a program bevezetéséhez, valamint milyen utóélete van a Smart Factory Programnak. Kiderült, hogy pusztán szenzorok telepítésével és a gyártási adatok mesterséges intelligenciával történő elemzésével a gépek és az emberek munkájának termelékenysége, hatékonysága 7-8 százalékkal emelkedett, ami azért is lényeges, mert az óriási abroncsgyártó nyugati telephelyei még előbbre járnak a hatékonyság terén.

Délelőtt lesz a JVSZ XIV. Makro Konferenciája

Az Innovációra Magyar! idei rendezvénye a Millenáris Nemzeti Táncszínházban lesz, szeptember 29-én délután 13:30 és 17:00 között.

A két JVSZ-konferencia helyszíne (Fotó: Facebook / Nemzeti Táncszínház)

Közvetlen előtte tartják a JVSZ másik nagy rendezvényét, a Makro Konferenciát, 8:45 és 12:50 között. Ez az őszi üzleti szezon egyik legfontosabb találkozója, ahol a hazai és nemzetközi gazdasági kilátások mellett versenyképességi stratégiák és a KKV-szektor legnagyobb ugródeszkái kerülnek nagyító alá.

A találkozón vállalatvezetők, döntéshozók és gazdasági szakemberek osztják meg első kézből tapasztalataikat. Az előadások és szakmai beszélgetések során a résztvevők betekintést nyerhetnek a vezetők gazdasági helyzetértékelésébe, miközben érdekes témákat feszegetve kapnak új perspektívákat, stratégiai iránymutatásokat és gyakorlati gazdasági tanácsokat.

——

A 2025-ös Innovációra Magyar! részletes programja ide kattintva tölthető le, a jegyvásárlás pedig ezen az oldalon lehetséges. Az idei rendezvényen minden JVSZ tagvállalattól egy fő ingyenesen vehet részt – a tiszteletjegy igénybe vételéhez regisztrálni kell.

A kiemelt kép forrása: JVSZ.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás