További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

„Szemeket szeretnék csillogtatni egész életemben” – diákinterjú Hegyi Lili Gerdával, az ELTE hallgatójával


Szerző: Devecsai János - 2026.08.12.

Diákinterjú Hegyi Lili Gerdával, angol nyelv és kultúra, illetve történelemtanár szakos hallgatóival, az MCC tanulójával.

Az interjú eredetileg az UNI in&out 2026 nyár kiadványában jelent meg.

Az érettségi előtt mi alapján döntöttél, hogy merre tanulj tovább?

Nyolcadikos korom óta tudom, hogy tanár szeretnék lenni. Egy nap témazárót írtunk a második világháborúból, és a padtársam elpanaszolta nekem, hogy nem érti az össze függéseket. A dolgozat előtt pont egy húsz perces szünet volt, amiben kimentünk az iskolaudvarra, ő leült elém egy padra, én pedig elmagyaráztam az egészet. Igazán megmozdított, hogy amikor a végére értem a magyarázatnak, a padtársam szeme felcsillant, és azt mondta: „Lili, én ezt értem!” Az a pillanat egy olyan húzóerő volt, hogy rájöttem: szemeket szeretnék csillogtatni egész életemben. A két szak, amit választottam, közel áll a szívemhez, így könnyen tanulom őket. A szükséges kompetenciáim is meg vannak, de ezeket mindig lehet fejleszteni. Úgy gondolom, minél korábban ki kell próbálnunk magunkat több különböző helyzetben, hogy megtudjuk, mik az erősségeink.

Milyen kompetenciákra van szükség a képzésen, és ezek hogyan kamatoztathatók a tanulmányokban, majd a munka erőpiacon?

Leginkább teherbírásra és időmenedzsmentre van szükség. A referátumok tartásához elengedhetetlen a jó előadói képesség, illetve a szemináriumi dolgozatok meg írásához a fogalmazókészség. Mivel szoktunk iskolákba menni hospitálni, fontos a jó megfigyelőképesség is. Továbbá, mivel diákokkal foglalkozunk, így természetesen kötelező az empátia és a türelem. Ezek mind olyan kompetenciák, amiket a munkánkban is napi szinten fogunk alkalmazni.

Mikor kerültél kapcsolatba az MCC-vel, és miben tudtak támogatni a különböző tanulmányi és életszakaszokban?

Ötödikesként, 2015-ben csatlakoztam az MCC-hez, amikor elindult a Fiatal Tehetség Program négy városban, köztük a szülőhelyemen, Veszprémben is. A különböző kurzusok segítettek felfedezni, hogy mi érdekel és miben vagyok jó. Az angol nyelvi kurzus rengeteg segítséget nyújtott abban, hogy felvegyenek a Lovassy László Gimnázium angol tagozatára. A Középiskolás Programban már volt olyan online kurzusom, amely az egyetemi szemináriumi dolgozatok megírásának világába nyújtott bepillantást, és itt kezdtem el gyakorolni a beszélgetések moderálását is. Azóta lehetőségem volt Kautzky Armand, Huszárik Kata, Böszörményi-Nagy Gergely, valamint Ember Márk beszélgetéseit moderálni.

Tavaly az Egyetemi Program Juniorképzésének voltam a hallgatója, ami széles látókört biztosított nekem. Jelenleg az MCC Média Iskolájának vagyok a hallgatója, ahol elsősorban újságírást tanulok, azonban vannak vállalati kommunikációval, retorikával, illetve podcastkészítéssel foglalkozó kurzusaim is. Nagyon szeretek itt lenni, mert azzal a két dologgal foglalkozhatok, amivel már egész fiatalkorom óta akartam: az egyetemen a tanársággal, az MCC-ben az írással. Emellett az utóbbiban a Tanuláskutató Intézet mentoráltja vagyok, illetve a Mohács 500 projektben én vagyok az egyik mentora egy középiskolás csapatnak, amely a Mohács idején folyó kémkedésről ír tanulmányt. Itt is gyakorlom azt, hogy miként kell feladatokat beosztani, hatékonyan kommunikálni, illetve segíteni a diákoknak.

Az MCC KárPit folyóiratánál, valamint a nevelőtanárként végzett munkák milyen plusztudást adnak?

Már a Középiskolás Program tanulója voltam, amikor 2022-ben felvettek egy negyedéves irodalmi-művészeti folyóirat, a KárPit szerkesztőségébe. Itt valóra vált egy régi álmom: az írásaimat print és online formátumban is publikálták. A novellák írása közben szárnyal hatott a kreativitásom és az önkifejező készségem is fejlődött. Több interjút is készítettem, amelyek során megtapasztalhattam a műfaj minden aspektusát, a felkészüléstől a szerkesztésig. Rengeteget fejlődtem, ami onnan is látszik, hogy a szerkesztőségi munkám elején sokszor nem értettem egyet a főszerkesztőnk kel, hiszen nem láttam hibának azt, amit ő kritizált. Ám ha most visszaolvasom a három évvel ezelőtti írásaimat, feltűnnek azok a dolgok, amikre régebben „vak” voltam. Meghatározó volt számomra, hogy a Falevelek című novellámból, amellyel felvettek a szerkesztőségbe, a Veszprémi Petőfi Színház forgatott egy kisfilmet, amelyben a főszerepet Szilágyi Tibor játszotta, valamint diákszereplőkkel egy színpadi adaptációt is készítettek. Jelenleg már nem vagyok a KárPit szerkesztőségi tagja, azonban van lehetőségem publikálni. A nevelőtanárság nekem rendkívül fontos, hiszen itt kamatoztathatom a tanári ambícióimat. Kicsit olyan, mintha osztályfőnök lennék. Öten vagyunk nevelőtanárok, és főként az első éves kollégistatársainkat segítjük, de a kollégiumon belül mindenkinek a rendelkezésére állunk. Fel vannak osztva köztünk a feladatok, én leginkább a tanulmányi ügyekért és a mentorprogramért felelek. Az első éveseknek keresek egy felsőbb éves mentort, segítőt, aki lehetőség szerint ugyanazt tanulja, mint a junior, ugyanazon az egyetemen, így tud neki segíteni a beilleszkedésben és a fel adataiban.

Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen munkahelyet képzelsz el magadnak?

Gimnáziumi tanár szeretnék lenni, és nagy álmom, hogy visszamenjek tanítani a közép iskolámba, a Lovassy László Gimnáziumba. Oda nagyon jó élmények fűznek, és fontosnak tartom, hogy valamit visszaadjak a közösségnek. Osztályfőnökséget is szeretnék vállalni: érzek egy belső késztetést arra, hogy legyen egy saját csapatom, amelyet én kép viselek, amely hozzám fordul a problémáival, és amelynek a tagjai személyes fejlődését is szorosabban nyomon követhetem. A tanárság mellett nem tervezem abbahagyni a szép irodalmi és az újságírást, szeretném megőriz ni ezt a kettősséget, ami évek óta jelen van az életemben. (x)

Hegyi Lili Gerda

  • Az ELTE hallgatója angol nyelv és kultúra, valamint történelemtanár szakon.
  • Az MCC régóta szerepet játszik az életében: a FIT után a Középiskolás, majd az Egyetemi Program hallgatója.
  • Több publikációja jelent meg: egy a Mandinerben és nagyjából negyven a KárPitban.
  • Falevelek című novelláját megfilmesítették és színpadra vitték.
  • A szabadidejét leginkább családjával, illetve a barátaival és a táncolással szereti tölteni.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás