Számtalan okból érezheted úgy, hogy szeretnél részt venni a már-már hungarikumnak számító szakkollégiumi képzésben. Nemcsak plusz szakmai ismeretekre tehetsz szert a beszélgetések, viták, előadások és konferenciák során, hanem olyan kapcsolatokra is szert tehetsz, melyek fontosak lesznek a későbbi pályád során.
Egyáltalán nem meglepő módon a fővárosi hallgatóknak könnyebb dolguk van, ha szakkollégiumba szeretnének jelentkezni. Hiszen – ahogy előző cikkünkből is kitűnik – jóval több lehetőség közül választhatnak. Akkor sincs ok aggodalomra, ha valamelyik vidéki egyetemvárosban kezded meg a tanulmányaidat. Az alábbiakban a négy legjelentősebb vidéki egyetemi város szakkollégiumainak elérhetőségét gyűjtöttük össze, s ahol lehetett, igyekeztünk némi plusz információval is segíteni a választást.
A Budapestet követő második legnagyobb hallgatói létszámú város közel 30 ezer hallgatónak ad otthont. Nem meglepő, hogy ez a városnyi ember tíznél is több szakkollégiumot igényel, melyek javarészt a Debreceni Egyetem közvetlen fennhatósága alá tartoznak.
Boldog Terézia Katolikus Egyetemi Feminine Studies Szakkollégium – ökumenikus, keresztény szellemiségű lánykollégium, kifejezett figyelemmel a fiatal nők közösségének építésére
Debreceni Egyetem Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégium – kultúratudományokkal foglalkoznak, de szaktól független a felvétel, kutatások, tréningek workshopok
Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Verzár Frigyes Szakkollégium – a kollégium Nyíregyházán van, az Egészségtudományi Kar hallgatóit várják
Debreceni Egyetem Gulyás György Szakkollégiuma – alkotó- és előadóművészet
Debreceni Egyetem Hajós György Adattudományi Szakkollégium – informatika, ezen belül: mesterséges intelligencia, adattudományok, gépi tanulás
Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégium – tanári tutorrendszer, a kollégisták saját kutatást végeznek, rendszeres konferenciák, tanulmánykötetek
Debreceni Egyetem Ihrig Károly Szakkollégium – gazdaságtudományok, önálló kutatás
Debreceni Egyetem Kerpely Kálmán Szakkollégium – mezőgazdaság, élelmiszer-tudomány, környezetgazdálkodás
Debreceni Egyetem Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégium
Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégium – orvos- és egészségtudomány, gyógyszerészet
Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium
DE Praetor Szakkollégium – állam- és jogtudomány
DE Tormay Béla Szakkollégium – gazdálkodástudomány, mezőgazdaság, élelmiszer-tudomány, nyelvoktatás
A négy kiemelt egyetemváros közül Győr a legkisebb, azonban még így is számtalan lehetőséget nyújt az érdeklődők számára.
Barsi Ernő Szakkollégium – honismereti, gyógypedagógiai, környezet- és egészségvédelmi fókusz, egyéni kutatómunka, terepgyakorlatok
Batthyány Lajos Szakkollégium – állam- és jogtudományok
Jedlik Ányos Gépészmérnöki és Villamosmérnöki Szakkollégium – távközlés, elektromos járművek, belsőégésű motorok tervezése
Kautz Gyula Közgazdász Szakkollégium
Közlekedésmérnöki és Logisztikai Szakkollégium – tapasztalati tanulás, projekt- és kutatómunka
Művészeti Szakkollégium – zene, irodalom, képzőművészetek
Neumann János Informatikai Szakkollégium
SZE Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégium
Winkler Gábor Mérnöki Szakkollégium – építészet, építéslátogatások, szakmai kirándulások
Az ország legrégebbi egyeteme szintén számtalan szakkollégiumnak ad otthont, melyek szinte minden tudományterületet felölelnek.
Szolidáris Közösségekért Szakkollégium – szociális munka, filmklubok, beszélgetések, jótékonysági akciók
Tanárjelöltek Szakkollégium – pedagógia, tudományos tevékenységek támogatása
B2 Transzdiszciplináris Szakkollégium – többféle tudományterület, társadalmi célú projektek
L!ft Szakkollégium – művészeti fókusz, alkotóközösség
Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium – hátrányos helyzetű és/vagy roma származású hallgatók, társadalmi felelősségvállalás
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Romhányi György Szakkollégium
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara Társadalmi Befogadás Szakkollégium – közösségi tanulás, közösségfejlesztés, kutatási projektek
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kerényi Károly Szakkollégiuma – az egyetem legrégebbi szakkollégiuma, bölcsészettel és társadalomtudományokkal foglalkozik
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Wlislocki Henrik Szakkollégium – romológia, nevelésszociológia
Pécsi Tudományegyetem Cholnoky László Szakkollégium – gyógyszerészet, biotechnológia
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Szakkollégium
Pécsi Tudományegyetem Fenntartható Fejlődésért Szakkollégium – környezetpolitika, fejlődéspolitika, interdiszciplináris jelleg
Pécsi Tudományegyetem Grastyán Endre Szakkollégium – interdiszciplináris, önálló kutatás
Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Juhász Jenő Szakkollégium
A szegedi Eötvöa Loránd Szakkollégium épülete (Forrás: Wikimedia Commons)
Szeged nagyjából Péccsel azonos nagyságú egyetemet működtet, ahol több interdiszciplináris megközelítéssel operáló szakkollégiumot is találunk.
SZTE Móra Ferenc Szakkollégium – interdiszciplináris, nagyobbrészt bölcsészet- és társadalomtudományokkal foglalkozó hallgatók
Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium – képzési program, felzárkóztatás, nyelvi képzések, társadalmi felelősségvállalás
Szegedi Kortárszenei és Előadóművészeti Szakkollégium
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakkollégium
Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégium – a budapesti Eötvös József Collegium mintájára, interdiszciplináris
Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Kabay János Szakkollégium