Tudástár

Minden idők második legfiatalabb érettségizője asztrofizikus szeretne lenni

Bodzás Szabolcs | 2023-06-26
A pennsylvaniai David Balogun mindössze kilenc évesen végezte el a középiskolát, és érettségizett le.

A fiatal fiút elsősorban a számítógép-programozás, illetve a különböző természettudományok világa érdekli, felnőttként asztrofizikus szeretne lenni.

A Guardian beszámolója szerint a fiatal fiú már a főiskolai kreditek megszerzésébe is belekezdett. Saját bevallása szerint azért szeretne asztrofizikus lenni, mert az életét a fekete lyukak és a szupernóvák tanulmányozásával szeretné tölteni. David most a rendkívül magas intellenciahányadossal rendelkező tagok társaságának, a Mensának a tagja.

David Balogun az informatikai eszközök előtt. (Fotó: WGAL-TV)

A szülőket és a tanárokat egyaránt meginterjúvolták David sikerei kapcsán. A szülők mindketten felsőfokú tudományos fokozattal rendelkeznek, de az édesanya bevallotta, hogy rendkívül nehéz egy ilyen elképesztően intelligens fiúnak a nevelése. Elismerte, hogy érzi, hogy a fia már most okosabb nála. A tanárok pedig rendkívül büszkék, hogy ha akár kevés ideig is, de lehetőségük volt egyengetni David sorsát. Többük is folyamatosan ösztönözte őt hogy, hogy folyamatosan folytassa fejlődését.

Az egyetlen személy, aki Davidet megelőzi a legfiatalabb érettségizők listáján: Michael Kearney, aki 1990 óta Guinness-rekorder.