Év végére állhat össze a magyar oktatás új terve – erre számíthatunk
Szerző: Devecsai János - 2026.09.25.
Új Nemzeti Alaptanterv, külön AI-stratégia és országos szövegértés-fejlesztési program is része lehet a magyar oktatás következő évekre szóló átalakításának. A „Vissza a jövőbe” munkacímen készülő oktatási stratégiát az év végére ígéri a minisztérium.
Az esztendő végére készülhet el a magyar oktatás új stratégiája – jelentette be a héten Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. A „Vissza a jövőbe” munkacímen futó dokumentum egyszerre foglalkozik majd az oktatás hosszabb távú irányaival, a Nemzeti Alaptanterv megújításával, a szövegértés fejlesztésével, valamint azzal is, hogyan érdemes kezelni a gyerekeket körülvevő digitális világot. Az utóbbi terület egyik központi kérdése a mesterséges intelligencia. A tárca külön oktatási és képzési AI-stratégiát készít, amelyet szélesebb egyeztetésre is bocsátanak.
Koronként is eltérhet, hogyan használható az AI az iskolában
Az oktatási AI-stratégiáról már szeptember közepén nyilvánosságra kerültek részletek. Horváth Ádám miniszteri tanácsadó akkor arról beszélt, hogy a technológia oktatási alkalmazását a gyerekek életkorához is igazítani kell. A tárca álláspontja szerint vannak olyan korosztályok, amelyeknél egyelőre nem javasolt az AI használata, miközben idősebb diákoknál egyre fontosabbá válik a tudatos és eredményes alkalmazás elsajátítása. Lannert Judit mostani bejelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az AI átgondolatlan alkalmazása csökkentheti az önálló gondolkodásra és gyakorlásra fordított időt, ha a diák rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását. Hasonló gondolat jelent meg néhány nappal korábban a Brain Baron is. A rendezvényen a minisztérium képviselői arról beszéltek, hogy az iskolának az új digitális eszközök használata mellett az önálló gondolkodást, a jó kérdések megfogalmazását, az együttműködést, az alkalmazkodást és a folyamatos tanulást is erősítenie kell
Új NAT is készül, de a bevezetésre még nincs időpont
A nagyobb oktatási átalakítás másik fontos eleme az új Nemzeti Alaptanterv. A minisztérium közlése szerint ezt hosszabb előkészítés és gyakorlati kipróbálás után vezetnék be. Egyelőre nem jelentették be, mikorra készülhet el az új NAT, illetve mely évfolyamokon és milyen ütemezéssel jelenhet meg először. A szeptember elején ismertetett elképzelésekből ugyanakkor már kirajzolódott néhány általános irány. A kritikai gondolkodás és a kreativitás fejlesztése hangsúlyos szerepet kaphat, az oktatást pedig a minisztérium a tanulók egyéni szükségleteihez jobban igazodó rendszer felé vinné. A tárca szerint az új stratégia kidolgozását pedagógusok, intézményvezetők, szakmai szervezetek, szülők és diákok bevonásával folytatják.
A szövegértés külön programot kap
Az új stratégia egyik legkézzelfoghatóbb eleme egy országos szövegértés-fejlesztési program terve. Ennek része lenne a nehézségek korai felismerése, a célzott fejlesztés, valamint az, hogy az iskolák nagyobb módszertani mozgásteret kapjanak saját tanulóik támogatásához. A téma különösen aktuális a szeptember 8-án nyilvánosságra hozott PISA 2025 eredményei után. Az OECD adatai szerint a magyar 15 évesek teljesítménye szövegértésből és matematikából is romlott 2022-höz képest. Szövegértésben a diákok 68 százaléka érte el legalább a kettes képességszintet, ami közel van a 69 százalékos OECD-átlaghoz. A legjobban teljesítő, ötös vagy annál magasabb szintet elérő tanulók aránya ugyanakkor Magyarországon 3 százalék volt, szemben az OECD 6 százalékos átlagával. Az OECD szerint a magyar szövegértési és matematikai teljesítmény hosszabb távon is jelentősen visszaesett.
A készülő stratégia így egyszerre próbál választ adni két, egymással szorosan összefüggő változásra. Miközben az alapvető készségek, köztük a szövegértés fejlesztése továbbra is meghatározó feladat, az iskolákba közben megérkezett egy olyan technológia, amely pillanatok alatt képes szöveget írni, összefoglalni, magyarázni vagy akár egy teljes feladatot megoldani. A legfontosabb részletek ugyanakkor még hiányoznak. A következő hónapokban derülhet ki, milyen szabályokat javasolnak az AI iskolai használatára, mely életkorban milyen eszközök kerülhetnek elő, hogyan változik az értékelés és a számonkérés, milyen támogatást kapnak ehhez a pedagógusok, illetve milyen tartalmi változásokat hoz majd az új Nemzeti Alaptanterv.

