„A kutatásban az újabb kérdések viszik tovább a munkát” – interjú Pápa Zsuzsannával, fizikussal, az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet munkatársával

Pápa Zsuzsanna fizikus az ELI-ben olyan nanoméretű fémszerkezetek tulajdonságait kutatja, amelyek a számítástechnikában és a napelemek fejlesztésében is jelentős előrelépést eredményezhetnek. A Junior Prima díjas kutató a tudományos pályáról, a mesterségesintelligencia-kutatásban betöltött szerepéről, valamint a család és a karrier összehangolásáról is beszélt.

A cikk eredetileg a Pályaképek UNI in&out 2026 Innováció kiadványában jelent meg.

Mikor dőlt el, hogy fizikával szeretnél foglalkozni?

Mindig érdekelt a természettudomány, amiben a családi háttérnek is szerepe volt: édesapám földrajz-biológia szakos tanár, édes anyám pedig matematikus végzettségű. Mégsem készültem kifejezetten természettudományos pályára. Amikor esedékessé vált, elővettem egy pályaválasztási tanácsadót, és a fizikáról nagyon jókat írtak benne. Az tetszett, hogy a fizika sokféle irányba elindít hatja az embert: a végzősökből lehet meteorológus, adatelemző, tanár, csillagász vagy kutató. Végül fizikára jelentkeztem az egyetemre, amin a környezetem is meglepődött, mert korábban inkább matematikaversenyekre jártam. Az egyetemen viszont hamar megtaláltam a helyemet.

Hogyan döntötted el, hogy a kutatói pályát választod?

Másodéves voltam, amikor Budai Judit, aki a laboratóriumi gyakorlatokat tartotta nekünk, megkérdezte, lenne-e kedvem csatlakozni a kutatócsoportjához. Érdekesnek tűnt, ezért belevágtam. Ez egy nagyon fontos együttműködés kezdete lett: Judit vezet te az alap- és a mesterszakos diplomamunkámat, nála csináltam a PhD-t is, és amikor az ELI megnyílt Szeged mellett, nagyjából fél év különbséggel mindketten ide kerültünk. Tulajdonképpen mellet te tanultam bele a kutatásba. Ma már inkább egyenrangú félként dolgozunk együtt, de továbbra is nagyon inspiráló, amikor le tudunk ülni beszélgetni a tudományos problémákról.

Milyen elvárások voltak az ELI-be való felvételnél?

Kutatókat kerestek, és valójában mi segítettünk kialakítani a laborberendezéseket, minden akkor indult. Először egy olyan csoportba ajánlottak pozíciót, amely lézerforrások fejlesztésével foglalkozott. Bár ez nagyon izgalmas terület, nem éreztem, hogy az én világom lenne, ezért arra nemet mondtam. Néhány héttel később képbe került egy másik csoport is, ahol inkább az alkalmazott tudományt előtérbe hozó alapkutatások voltak fókuszban. Azt Dombi Péter vezette, akit szintén a mentoromnak tekintek. Vele nagyjából tíz éve dolgozunk együtt különböző tudományos projekteken. Mivel az ELI még épült, több kutatót külföldi tanulmányutakra küldtek. Én például majdnem fél évet töltöttem Oldenburgban, Németországban, ahol a nanooptika egyik európai központja működik. Nagyon sokat tanultam ott. Amikor visszajöttem, egy évvel később megnyílt a kutatóközpont, és elkezdődött a laborok fel szerelése. Egy ideig még részmunkaidőben a Wigner Fizikai Kutatóközpontban is dolgoztam, mert ott már rendelkezésre álltak olyan kísérleti eszközök, amelyek az ELI-ben akkor még nem.

Egy kicsit beszélnél arról a kutatásról, amelyben részt veszel, és amivel a L’Oréal–UNESCO Díjat nyertél?

Nagyon pici fémszerkezetekről és olyan vékony fémrétegekről van szó, amelyek a hajszálnál is ezerszer vékonyabbak. Ezeknek a tulajdonságait vizsgáljuk, méghozzá olyan szempontból, hogy később milyen alkalmazásokban lehetnek hasznosak. Az egyik lehetséges irány a számítástechnika. Ezekben a nagyon vékony fémrétegekben ugyanis rendkívül gyors fényfelvillanásokkal olyan jeleket tudunk létrehozni, amelyek nagyon gyorsan terjednek. Hosszabb távon ez akár lehetővé teheti, hogy az elektronikai jel továbbítást a fényalapú váltsa fel. Egy másik irány a napelemeké. A nanoméretű fémszerkezetek képesek a fényenergiát a környezetükbe koncentrálni. Ha ezeket napelemekkel kombináljuk, lehetőség nyílhat a hatásfok növelésére. Mi alapkutatást végzünk, de olyat, amelynek már most látszik a hosszabb távú alkalmazási lehetősége.

Milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valaki jó kutatóvá váljon, vagy egy ilyen díjat elnyerjen?

Elsősorban jó problémamegoldó készség. Nem feltétlenül a lexikális tudás a legfontosabb, mert amikor valaki elkezd egy kutatást, menet közben úgyis rengeteg speciális ismeretet kell megszereznie. Fontos a logikus gondolkodás, a nyitottság, az angolnyelv-tudás és ma már a számítástechnikai ismeretek is. A kutatás során kísérletet tervezünk, összeállítjuk, adatokat gyűjtünk, azokat fel dolgozzuk, majd megpróbáljuk megtalálni bennük a választ a kérdésünkre. Sokat kell gondolkodni, én például ezt a részt szeretem leginkább. Van, hogy nem is a laborban jön az áttörést hozó meg oldás, hanem valamilyen más tevékenység, például edzés közben. Ezért nagyon változatos pálya. Nem arról szól, hogy az ember reggel bemegy a laborba, magára csukja az ajtót, majd tíz órával később kijön. Minden nap egy kicsit más problémával szembesülünk.

Miért tartottad fontosnak a pályázást?

Egyrészt maga a díj szakmailag nagyon komoly elismerés, hiszen egy akadémikusokból álló bizottság dönt a díjazottakról. Más részt az ezzel járó nyilvánosság lehetőséget ad arra, hogy a kutatásunkról és általában a tudományról beszéljünk. Volt egy harmadik szempont is: szerettem volna részt venni egy médiatréningen. Nagyon fontosnak tartom a tudománykommunikációt, és kíváncsi voltam arra, hogyan lehet közérthetőbben bemutatni azt, amivel foglalkozunk. A díjhoz kapcsolódó egynapos tréning ebben nagyon hasznos tapasztalat volt.

A díj egyik célja éppen az, hogy női kutatói életpályákat mutasson be, hangsúlyozva, hogy a nők számára is nyitott terep a tudomány, sőt a diverz csapatok sikeresebben működnek.

Még mindig kevesebb nő van a pályán, pedig sokszor ez tévhiteken is múlik. Szerintem az egyik legnagyobb kérdés egy pályaválasztás előtt álló nő számára az lehet, hogy mi történik akkor, ha kutatóként eljut a PhD-ig, utána pedig családot szeretne. Mi lesz, ha két-három évre kiesik a munkából? Ezért nagyon fontosak azok a példák, amelyek megmutatják, hogy a kettő összeegyeztethető. A díj elnyerésekor mellettem két másik kutatónő kapta meg az elismerést, akik szintén édesanyák. Jó volt látni, hogy mindhárman megtaláltuk azt a működő egyensúlyt, amiben család mellett is lehet sikeres kutatói pályát építeni. A támogatási és pályázati rendszerekben a gyermekvállalás miatti kiesést egyre inkább figyelembe veszik – azaz a gyermeket vállaló kutatóknak későbbi életkorig lehet pályázni –, de ezen a területen még van mit fejleszteni. Például nálunk egy időre a férjem is háttérbe lépett azért, hogy folytatni tudjam a karrieremet – ez még kevéssé jellemző a tudományos pályán, és nincs is igazán el ismerve, ha egy férfi „hoz áldozatot”. Emellett a kutatóintézet is kell ahhoz, hogy egyfajta rugalmasságot vigyen a rendszerbe.

Milyen habitus kell a kutatáshoz? Van, amikor este is bent kell maradni egy kísérlet miatt?

Az biztos, hogy nem egy klasszikus nyolctól négyig tartó munka. Vannak időszakok, amikor egy kísérlet miatt hosszabbra nyúlik a bentlét. Ha végre rendelkezésre áll egy megfelelő lézer, vagy összeáll egy kísérlet, nem biztos, hogy a klasszikus munkaidő végén abbahagyjuk, hanem összegyűjtjük az összes fontos adatot. Utána viszont lehet két lazább hét, amikor inkább gondolkodni, elemezni kell. A PhD-időszakban én is több olyan kísérleti munkát vállaltam, ami éjszakába nyúlt, mert ezt akkor még könnyebben meg tudtam tenni. Később már másképp kellett megszervezni az időt.

A mesterséges intelligencia hogyan változtatja meg ezt a munkát?

Egyre többet használjuk, mivel a kutatásban óriási mennyiségű információ áll rendelkezésre, és nehéz minden új eredményt követni. Az MI ebben sokat segít: össze tudja gyűjteni és rendszerezni azokat a kutatási eredményeket, amik számunkra relevánsak lehetnek. Ugyanakkor óvatosan kell használni. Ha valakinek nincs meg a szükséges szakmai háttértudása, a mesterséges intelligencia könnyen olyan irányba viheti el, amiről nem is gondolná, hogy téves. A kutatói tudást tehát nem váltja ki, inkább egy új eszköz, amely segíthet eligazodni az egyre nagyobb információmennyiségben.

Hogy látod, változott a fiatal kutatók motivációja?

A PhD-hallgatókkal nagyon jó a kapcsolatunk, ügyesek és jól dolgoznak, de érzékelek generációs különbségeket. Az én egyetemi éveim alatt nagyon motivált, ha a vezetőm azt mondta, hogy valamit jól csináltam, és ettől még jobban akartam teljesíteni. Most azt látom, hogy ez önmagában kevésbé motiváló. Fontosabbak lehetnek az egyéni szempontok: a megfelelő fizetés, a munka és a magánélet egyensúlya vagy akár az, hogy időben haza lehessen menni. Talán a csoport közös céljai helyett valami vel jobban előtérbe kerültek az individuális célok.

Neked mi adja és adta a motivációt?

A szüleimtől kaptam egy nagyon józan világnézetet és talán az elvégzett munkába vetett hitet. Azt láttam rajtuk, hogy megcsinálják, amit kell. Ha vannak kudarcok, attól még megy tovább az élet, próbáljuk jól csinálni, aztán majd megoldódik. Én is nagyjából így működöm: megpróbálom a lehető legjobban elvégezni, amit éppen csinálok, aztán majd alakul valami. Budai Judit is azért választott ki, mert látta a laborjegyzőkönyveimet, és bízott benne, hogy jól működünk majd együtt. Emlékszem, amikor elkezdtem az egyetemet, a tanulmányi osztály folyosóján kint voltak a kar kiváló hallgatóinak fényképei. Akkor azt gondoltam: „Ez de menő, én biztos soha nem kerülök ide.” Ötödévre viszont én is odakerültem. Talán akkor éreztem először, hogy ebből tényleg lehet valami.

A lézerek története jól mutatja, hogy az alapkutatásból sokszor csak év tizedekkel később lesz széles körben használható technológia. Mi az, ami ma hasonlóan futurisztikusnak tűnik?

Az ELI-ben nagyrészt lézerekkel dolgozunk. Az első lézert 1960-ban építette Theodor Maiman, és akkor még egyáltalán nem volt világos, hogy mire lesz jó. Ma pedig az orvosi eszközöktől a multimédiás lejátszókig rengeteg helyen használjuk. Az ELI egyik fő iránya a rendkívül rövid fény impulzusok előállítása. Az attoszekundumos impulzusok például lehetővé teszik, hogy elképesztően gyors folyamatokról készítsünk „felvételeket”. Ami húsz éve science fictionnek tűnt, ma már a kutatás mindennapi eszköze lehet. Ez szerintem jól mutatja az alapkutatás jelentőségét.

Hol tartotok most abban a kutatásban, amelyért a L’Oréal díját is elnyerted?

Az elmúlt két évben elsősorban a vékony fémrétegekkel dolgoztunk, és ebből a témából három-négy publikáció is született. Nagyon sok nemzetközi együttműködésünk van az ELI-ben, ezért ezek a kutatások több partnerrel közösen zajlanak. A munka tehát folytatódik. A kutatásban ritka az olyan pillanat, amikor egyszer csak kijelenthetjük, hogy „kész”. Inkább újabb kérdések következnek az eredményekből, és ezek viszik tovább a következő kísérleteket.

Pápa Zsuzsanna

• 37 éves, házas, a kisfia három és fél, a kislánya másfél éves.
• 2012-ben szerzett fizikus mesterdiplomát a Szegedi Tudományegyetemen, majd 2017-ben PhD-fokozatot is szerzett fizikai tudományokból.
• 2015-ben csatlakozott az akkor még épülő ELI-hez, ahol 2018-tól tudományos munkatárs. 2017 óta a Wigner Fizikai Kutatóközpontban Dombi Péter Ultragyors Nanooptika Kutatócsoportjának kutatója volt néhány évvel ezelőttig. Kutatási területe a nanooptika, a plazmonikus rendszerek, valamint a lézer fény és a nanoméretű anyagok kölcsönhatása.
• 2021-ben Junior Prima Díjat, 2022-ben Bárány Róbert Díjat, 2024-ben Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat, majd L’Oréal UNESCO A Nőkért és a Tudományért Magyar Ösztöndíjat kapott.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out kiadványt megújult címmel, de a megszokott tartalommal, Pályaképek néven érheted el. A 2026-os Innováció lapszámban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!