A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés, a Közgazdasági Diákolimpia Corvinuson megrendezett hazai döntőjében 25 diák mérte össze közgazdasági ismereteit.
A versenyt először Csehországban szervezték meg 2016-ban. 2019 óta Magyarország is megrendezi a nemzeti versenyt, és delegálja az országos döntő legjobbjait a nemzetközi döntőbe.
A Közgazdasági Diákolimpia idei versenyfelhívására összesen 26 település – köztük a vajdasági Zenta és a felvidéki Érsekújvár – több mint 50 iskolájából jelentkeztek a közgazdaságtan iránt érdeklődő középiskolás diákok. Közülük a budapesti döntőben 13 település 16 iskolájának 25 diákja mérte össze tudását – derül ki a versenyt szervező Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közleményéből.
Az országos döntő két fordulóból állt. Délelőtt egy írásbeli teszten mérkőztek meg egymással a diákok. Közülük a legjobban teljesítő 10 tanuló szóbelizett délután a neves közgazdászokból, professzorokból álló zsűri előtt.
A Közgazdasági Diákolimpia első három helyezettje:
Rajtuk kívül negyedik és ötödik helyezettként Dudás Ágoston (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) és Kovács-Bordás Bálint (székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola) képviselheti hazánkat szeptemberben Pozsonyban, a verseny angol nyelvű nemzetközi döntőjében.
A tavalyi hazai versenyt a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, Fekete Iván Csaba nyerte meg. A 2021–22-es tanév nemzetközi döntőjét 2022 szeptemberében Budapesten tartották. Egy lengyel diák győzelmét hozó versenyen résztvevő öt magyar diák közül Fekete Iván Csaba érte el a legjobb eredményt, a 6. helyezést.
Érdekesség, hogy a Juvenes Translatores uniós fordítási versenyen is a magyar diákok közül egy kecskeméti középiskolás szerepelt a legjobban a magyar tanulók közül. (A Bányai Júlia Gimnázium 11. osztályos diákja, Nyíri Kata Luca.)