További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Követendő példa az egészségügyből: innovatív környezet és megbecsülés – interjú Csernavölgyi Istvánnal


Szerző: UNIside - 2026.02.01.

A Budai Egészségközpont az egyik legmeghatározóbb magánegészségügyi szereplő Magyarországon, ahol az ifjú, fejlődni akaró, elhivatott tehetségekhez is támogató attitűddel viszonyulnak – mondja Csernavölgyi István vezérigazgató. Mint fogalmaz: az egyik mellettük szóló érv a szakmai fejlődési lehetőség.

A cikk eredetileg az UNI in&out 2026 kiadványában jelent meg.

Mik azok a sajátosságok, amelyek megkülönböztetik önöket a versenytársaktól?

A magánegészségügyi piac egyik legátfogóbb járóbeteg-szakellátási portfólióját kínáljuk, amelynek a zászlóshajói a mozgásszervi szakterületek. Büszkék vagyunk arra is, hogy intézményünk részeként működik az Országos Gerincgyógyászati Központ.

Kiemelkedő a privát fekvőbetegrészlegünk, a vállalat-egészségügyi szolgáltatáspalettánk, illetve a szűrőprogram-kínálatunk is. A magánintézmények között egyedülállónak számít az intenzív osztályos hátterünk, a revíziós protetikai centrumunk, valamint az urológiai lézeres eszközparkunk. Az utóbbi évben különösen nagy hangsúlyt kaptak a robotsebészeti fejlesztések, és elindult az a nagy ívű kórházfejlesztési projektünk, ahol egyedülálló ellátást tudunk majd biztosítani a gerinc- és mozgásszervi problémákkal küzdők számára.

Megkülönböztet minket a piacon a tulajdonosi hátterünk is, aminek köszönhetően nem a rövid távú profitkényszer, hanem a hosszú távú, generációkon átívelő fejlesztés- és betegközpontú szemlélet érvényesül a Budai Egészségközpontban.

A magánegészségügyi szolgáltatók évtizedeken át nem szenvedtek a munkaerőhiánytól, hiszen jóval magasabb bért tudtak fizetni, mint az állami, önkormányzati intézmények. Az orvosi fizetések rendezésével változott-e ez a helyzet? Vagy nem csupán a bérezés az, ami miatt egy orvos számára vonzó munkahely egy privát intézmény?

Úgy gondolom, hogy a vonzerő főként a munkavállaló- és páciensközpontú szemléletünkben rejlik. A puszta anyagi juttatásokon túlmutat az általunk kínált stabil jövőkép, a technológiai innovációknak, szakmai fejlődésnek teret adó tulajdonosi szemlélet, a minőségi ellátásra lehetőséget biztosító munkakörnyezet.

A magánintézményeket sokan a jobb munkakörülmények miatt választják, illetve mert itt a fiatal orvosokra ugyanolyan felelősségteljes feladatokat bíznak. Ez önökre mennyire igaz?

Bár a gyógyító munkát végző orvosainknak magas szakmai elvárásoknak kell megfelelniük, az ifjú, fejlődni akaró, elhivatott tehetségekhez is támogató attitűddel viszonyulunk. A szakmai fejlődési lehetőség valóban az egyik mellettünk szóló érv. Az Országos Gerincgyógyászati Központban rezidensprogram is működik a gerincsebészeti, a gerincgyógyászati, az ortopédiai és a radiológiai szakterületen. Évente heten vesznek részt ebben, és reményeink szerint ezt a számot növelni tudjuk.

Az egészségügyi szakdolgozók bérezése a közszférában messze nincs azon a szinten, mint az orvosoké. Számukra milyen lehetőségeket kínál a Budai Egészségközpont?

Az összetartó, támogató, pozitív légkör, a fejlődést biztosító, továbbképzésekre nagy hangsúlyt fektető munkahelyi miliő miatt kivételesen jó és stabilnak mondható az egészségügyi szakdolgozógárdánk. A tisztességes bérezésen túl az elégedettséghez minden bizonnyal hozzájárul a vezetőségtől kapott megbecsülés és a kiemelkedő munkakörülmények. Mindemellett kiszámítható egzisztenciális hátteret biztosítunk, illetve – az emberközpontú vállalati kultúra jegyében – odafigyelünk a munka és a magánélet egyensúlyára is.

A toborzás mennyire megszokott gyakorlat önöknél?

Mindenképpen az, hiszen folyamatosan bővül a szervezetünk, az ellátási, szolgáltatási portfóliónk. Ráadásul a kórházfejlesztés extra erőforrásokat igényel, és ez toborzás nélkül nem lehetséges.

Ha ma egy orvosnak választania kell a külföldi munkavállalás, a hazai magánegészségügy vagy az állami egészségügyi intézmény közül, melyik mellett milyen érvek szólnak?

Ez nagy dilemma, különösen a béremelések és a jogi-etikai környezet radikális változása óta. A külföldi munkavállalás továbbra is igen magas, kiszámítható fizetéseket és jó munkakörülményeket ígér, de jelentős áldozatokat követel: messze a család, a barátok és a magyar kulturális közeg. A hazai magánegészségügy azonban vonzó alternatíva a versenyképes fizetések, a kitűnő munkakörülmények és a modern technológiák lehetősége, például a robotasszisztált sebészet miatt. Az állami rendszer ugyanakkor lehetőséget nyújt a teljes spektrumú életmentő klinikai tapasztalat megszerzésére (ezt egyébként szakmai palettánk, valamint az intenzív terápiás hátterünk miatt részben mi is biztosítani tudjuk), viszont komoly túlterheltséggel és szakdolgozói hiánnyal küzd, ami nagy kihívást jelent a munkavállalók számára. A végső döntés így az egyéni prioritások függvénye: a kérdés az, hogy a szakmai fejlődés, a magas jövedelem vagy a munka–magánélet egyensúlya milyen mértékben fontos az orvos számára.

Mások itt a munkavállalókkal szembeni elvárások, mint az állami egészségügyben? Vannak olyan készségek, amelyek kifejezetten előnyt jelentenek a magánszférában?

Nem tennék különbséget. A magas színvonalú szakmai tudás és a gyógyító gyakorlat alapvető. A legfontosabb kiemelendő speciális készség a páciensközpontú szemlélet. Kiváló kommunikációs készség szükségeltetik az egészségügyben végzett munkához. Mindezek mellett nem árt a hatékony és rugalmas munkavégzésre való képesség és a csúcstechnológia, a legújabb módszerek, beavatkozási technikák ismerete.

Mennyire mások a mostani fiatal orvosok, ápolók elvárásai a munkáltatókkal szemben a magánegészségügyben vagy általánosságban az egészségügyben, mint 10-20 éve?

Nagyon fontos számukra a bűvös munka–magánélet egyensúly. A Z nemzedéknek ez rendszerint többet nyom a latban, mint a magas fizetés. Ez a hozzáállás gyökeresen eltér a korábbi generációkétól, amelyek az „első a munka” szemlélet mentén szocializálódtak. A fiatalok a munkahelyi stressz csökkentésére és a kiégés megelőzésére fókuszálnak, emellett fontosabb manapság a transzparencia, a hitelesség, a kiemelkedő munkakörülmények és természetesen a megbecsülés.

Csernavölgyi István

  • A Budai Egészségközpont Zrt. vezérigazgatója, belgyógyász, kardiológus főorvos.
  • 2000-től a móri Városi Kórházban osztályvezető főorvos, majd orvosigazgató.
  • 2010-től 2020-ig a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója. Főigazgatói feladatai mellett 2014–2020 között a Fejér Megyei Egészségügyi Fórum elnöki tisztségét is betöltötte.
  • 2020-tól az OTP Egészségpénztár igazgatótanácsának elnöke.
  • 2022-től a Vállalkozók Országos Szövetsége Egészségügyi tagozat fekvőbetegszekció elnöke.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás