Pro Scientia, Pro Arte és Junior Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesülhet az a fiatal, aki tanulmányai során és az általa választott szakmai területen kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és arról pályamunkák, előadások vagy irodalmi, művészeti és tudományos alkotások formájában számot adott. Az Aranyérem tehát nem egy-egy konferencián bemutatott előadást, pályamunkát ismer el, hanem a hallgatói összteljesítmény alapján a kiemelkedő egyéniséget.
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát követően kerül sor a Pro Scientia Aranyérem odaítélésére. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács korábbi gyakorlatának megfelelően 2023-ban is legfeljebb 50 Pro Scientia Aranyérem, két Pro Arte Aranyérem és egy Junior Pro Scientia Aranyérem kiosztására kerülhetett sor.
A 36. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát követően kerül sor a Pro Scientia Aranyérem odaítélésére. (Fotó: 123RF)
Összesen 48 Pro Scienta, 2 Pro Arte és egy Junior Pro Scientia Aranyérem odaítéléséről döntött június 28-án a Bizottság.
A kitüntetést megalapítása óta minden alkalommal az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a Magyar Tudományos Akadémia elnökével közösen adja át a kitüntetett fiataloknak, és erre az ünnepélyes eseményre hagyományosan a MTA Dísztermében került sor.
Idén összesen 48 Pro Scienta, 2 Pro Arte és egy Junior Pro Scientia Aranyérem odaítéléséről döntött a Bizottság.
A Pro Scientia Aranyérem kitüntetés odaítélésével egy időben Mestertanár Aranyérem elismerésben részesülnek az OTDT szakmai bizottságai által felterjesztett kiváló oktatók, kutatók, akik legalább 10 éve részt vesznek a TDK munkában.
Minden szekcióban annyi Mestertanár Aranyérem kerül odaítélésre, ahány Pro Scientia Aranyérmet nyertek a szekcióból a pályázó hallgatók. 2023-ban 115 Mestertanár jelölés érkezett 26 intézményből, a szakmai bizottságok által felterjesztett 70 jelöltből 50-en kapják meg a Mestertanár Aranyérmet.
A Pro Scientia Aranyérem kitüntetés odaítélésével egy időben az OTDT szakmai bizottságai által felterjesztett kiváló oktatók, kutatók, akik legalább 10 éve részt vesznek a TDK munkában, Mestertanár Aranyérem elismerésben részesülnek. Minden szekcióban annyi Mestertanár Aranyérem kerül odaítélésre, ahány Pro Scientia Aranyérmet nyertek a szekcióból a pályázók. 2023-ban 115 Mestertanár jelölés érkezett 26 intézményből. A szakmai bizottságok által felterjesztett 70 jelöltből 50-en kapják meg 2023-ban a Mestertanár Aranyérmet.