„A táplálkozási szemlélet formálását már gyerekkorban el kell kezdeni” – interjú Antal Emese dietetikussal, szociológussal

A dietetikusi pálya ma már jóval több utat kínál a művelőinek, azonban egyre nagyobb a szükség az átfogó szemléletre, az elmélyültebb tudásra, a specializációra és a hiteles szakmai jelenlétre. Antal Emese dietetikussal, szociológussal beszélgettünk a szakma jelenéről, lehetőségeiről, jelentőségéről és jövőjéről.

Hogyan lesz valakiből dietetikus? Mindig is erre a pályára készültél?

Nem, eredetileg orvos szerettem volna lenni. A Pécsi Orvostudományi Egyetemre akartam bekerülni, de nem vettek fel, aztán másodszor már csak egy ponttal maradtam le. Szegedre és Debrecenbe be tudtam volna jutni, de akkor még nem lehetett ilyen simán átjelentkezni. Ezért bementem Pécsre, és megkérdeztem, mit lehet tanulni itt ezzel az eredménnyel. Azt mondták, két lehetőségem van: vagy biológia szakra megyek tanárnak, vagy dietetikára. Biológiatanár nem akartam lenni, a dietetikáról pedig akkor még azt sem tudtam, mi csoda, de végül ezt választottam.

Mikor szeretted meg a szakmát?

Másodévben kaptam egy lehetőséget, hogy egy évfolyamtársammal ki menjek Finnországba. Három hétig voltunk ott, és ez az út megváltoztatta az életemet. Ott láttam meg, hogy a dietetikus nemcsak az alagsorban dolgozhat, hanem komoly, érdekes kihívások is akadhatnak a szakmában. Miközben itthon még diétás nővérnek „csúfoltak” minket, Finnországban a dietetikusok presztízse már egész magas volt. Ott szembesültem azzal is, hogy többek között a szív-ér rendszeri betegségeknél a megelőzésben is óriási szerepe volt már akkor is a táplálkozástudománynak. Miután hazajöttem, elkezdtem szisztematikusan építgetni a szakma presztízsét, bár akkor még hallgatóként ez nem volt túl látványos. Ha például valahol az újságban úgy írták a dietetikust, hogy diétás nővér, akkor írtam a szerkesztőségnek, hogy ez nem így van, és azt is leírtam, hogy mit kell tudni erről a szakmáról. Persze nyilván a nemzetközi és európai trendek hatottak már itt hon is, hogy végül eléggé felkapott és egyre elismertebb szakterületté vált a dietetika, ha létszámban egy adott kórházban még mindig alul maradunk nemzetközi összehasonlításban. Aztán amikor befejeztem a dietetikát, még mindig szerettem volna tanulni. Két dolog érdekelt, a pszichológia és a szociológia. Végül az utóbbi felé vitt az utam, és ezzel a területtel jól kiegészíthettem azt a tudást, amit a dietetika adott.

A kórházi munkával kapcsolatban milyen élményeid voltak?

Azt láttam, hogy öt nap teniszedzőséggel többet kerestem, mint egy hónap kórházi dietetikusi munkával úgy, hogy hétvégén ügyeleteket is kellett tartani. Ez azért elgondolkodtatott. Először nem is akartam vállalni ezt a munkát, aztán még is elmentem a győri kórházba, hogy tapasztalatot szerezzek és lássam, mi a valóság. Igazi mély víznek bizonyult, és roppant hasznos is volt, nagyon szerettem.

Innen hogyan jött a Szívbarát Program?

Korábban jelentkeztem egy helyre kutatási asszisztensnek, de akkor nem hívtak be, aztán másfél év vel később megkerestek, mert volt egy részleg, ahol épp dietetikust kerestek. Így kerültem be a Szívbarát Programba, ami egy nagy népegészségügyi program volt, komoly szakemberekkel dolgozhattam együtt, és már konferenciákra is jártam, elő adásokat is tarthattam. Nagyon szerettem ezt az időszakot, hiszen rengeteg szakmai rendezvényre jutottam el, illetve beléptem a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségébe (MDOSZ). Később Németországba vitt az élet, ahol az alultápláltság és a szocioökonómiai faktorok kapcsolatát vizsgáltam. Ebben az időszakban is sok konferenciára eljutottam, mondogatták is, hogy én vagyok az MDOSZ külügyminisztere, mert Kínától Brazíliáig sokfelé vittem a hírét a szakmának.

Ez már át is vezet minket a következő témához, hiszen ettől kezdve egyre fontosabb lett a közreműködésed és a szereped az érdekképviseletekben.

Igen, az MDOSZ elnökeként a kommunikáció és a dietetikusi szakma imázsépítése nagyon fontos volt nekem. Szerettem volna, hogy az emberek ismerjék el a dietetikusokat, tudják, miért és mikor fordulhatnak hozzájuk, és megértsék a téma fontosságát is. Azaz azt, hogy azért dolgozunk, hogy megelőzzük a betegségeket, és hogy a személyre szabott táplálkozás révén a terápia, a rehabilitáció is jobban menjen. Nyilván szerencse, hogy az életmód mint téma az évek során jobban reflektorfénybe került, de azért ezen dolgozni is kellett. Azóta a szakma népszerűsége sokat nőtt. Mi úgy húszan végeztünk a főiskolán, napjainkban már három egyetemen van képzés (Budapest, Pécs, Debrecen), és egy-egy helyen több százan indulnak neki. Lemorzsolódás is van, de sokan elvégzik a négyéves alapképzést (BSc). Megsokszorozódott a dietetikusok száma a korábbiak hoz képest. A végzősök a fekvőbeteg-ellátásban és a szakrendeléseken is el tudnak helyezkedni, de az ő számuk nem nagyon változott az utóbbi években. A magánellátásban viszont komoly kereslet jött létre, ráadásul már az élelmi szeripar és a kutatóintézetek is alkalmaznak dietetikusokat.

Az alapellátásban mennyire elérhető egy dietetikus?

Nem érhető el úgy, ahogy kellene, hiszen a finanszírozás nem megoldott. Huszonöt éve lobbizunk azért, hogy ez változzon. Voltak különböző pályázatok, projektek, praxisközösségi kezdeményezések, de ezek csak ideig-óráig jelentettek megoldást.

Mitől lesz valaki jó dietetikus?

Manapság számos képesség szükséges hozzá, nem csak attól lesz „jó”, hogy tudja a táplálkozástudományt, a dietetikát, az élettant vagy a belgyógyásza tot, az is fontos, hogy miként beszél a pácienssel. A menedzserszemlélet is elsődleges, mivel egy kórházi dietetikusnak meg kell tudni mutatnia, hogy mit csinál. Szükség van a folyamatos dokumentálásra és annak prezentálására, hogy amit tanácsolt, annak milyen hatása lett vagy lehet.

Mi kell inkább, hogy mindenfélét tudjon a dietetikus, vagy egyegy problematikát ismerjen jól, azaz specializálódjon?

Mindkettőre, mert egyre több egészséges ember fordul dietetikushoz. Mindenkinek megvan az ideális ét rendje, viszont az is igaz, hogy általában egy konkrét egészségi problémát jobban tud kezelni, ha abban a témában mélyebb a tudása. Mivel egy re többet tudunk a táplálkozásról, ez egyre inkább azt hozza magával, hogy kialakulnak szakterületek, vannak már sportdietetikusi vagy diabéteszhez kapcsolódók. Emellett a holisztikus szemlélet is kell, tehát legyen valaki speciális tudású, közben viszont tudjon egészben is gondolkodni.

A dietetika mellé szociológiát is tanultál. Ez mennyire volt fontos?

Nagyon, hiszen már annak idején is tartottam előadásokat arról, hogy miként jön össze a szociológia és a dietetika. Az utóbbi egy természettudományos terület, az előbbi társadalomtudomány, és sokan hajlamosak azt gondol ni, hogy ez a kettő teljesen külön világ. Pedig nem így van. Az utóbbi négy évben, amióta EU-s projektekben dolgozom szociológusokkal, ezt megint nagyon erősen látom. A szociológus rengeteg adattal dolgozik, nagyon sok számmal, és számos oldalt vizsgál. Nekem ez egy fontos kapcsolódás, az életmód-szociológia, és ez teremti meg számomra azt a szemléletet, hogy a dietetikát társadalmi szinten tudom kezelni.

A szakmában közben egyre több a félrevezető tanács is.

Ez nagyon nagy probléma, és a „kóklerekkel” meggyűlik a bajunk. Ha azt látom, hogy valaki táplálkozási tanács adóként hirdeti magát, akkor az már nekem gyanús. Sajnos vannak egy-két napos tanfolyamok, ami után a résztvevők kapnak is egy papírt arról, hogy ők „szakemberek”. Azt gondolom ugyan akkor, hogy a szakmaiság győzedelmeskedik, hiszen a dietetikusképzés négy évig tart, egy-két nap alatt nem lehet megtanulni azt a hatalmas tudást, ami kell a precíz és korrekt munkavégzéshez. Emellett számos tévhit kering a lakosság körében, ezek között van a nulldiéta, a méregtelenítés, a tisztító kúrák, az elsavasodott szervezet elmélete vagy most a proteinőrület – ezek a trendek folyamatosan jelen vannak.

Ilyen helyzetben hogyan lehet közérthetően jól kommunikálni a táplálkozásról?

Erre van például az Okostányér, ami a hivatalos magyar táplálkozási ajánlás a gyerekeknek és a felnőtteknek, valamint a mibolmennyitegyek.hu, ami személyre szabottan segít, hogy melyik élelmiszercsoportból mennyit kellene fogyasztani.

Mennyire használod a mesterséges intelligenciát?

Nagy segítségnek tartom, például alapleveleket megíratok vele, de nyilván figyelni kell rá. Az például többször előfordult, hogy nem is létezik az a tudományos anyag, amit hivatkozik.

Mik a tapasztalataid a fiatalokkal?

Nagyon szeretek velük dolgozni, folyamatosan vannak mentoráltjaim is. Azt is látom, hogy jobban megtartják a munka-szabadidő egyensúlyt, mint mondjuk az én generációm. Ezt tanulom is tőlük… Ami viszont nem annyira tetszik, hogy az önkéntes, ingyenmunkát sokan nem szeretik, pedig befektetés nélkül nincs siker. Én nagyon sokat dolgoztam „kvázi ingyen” azért, hogy megszerezzem a szükséges tudást, és ez szerintem mára más lett.

Hosszú távon hogyan látod a szakma jövőjét?

A mesterséges intelligenciát használ ni kell, segíthet, de a technológia nem fogja kiváltani a dietetikust. Nagyon sokan valószínűleg erre is használnak majd különböző eszközöket, de ah hoz, hogy korrekt legyen egy tanács, főleg, ha valakinek több problémája is van, akkor ott szükség lesz az emberi szakértelemre. Mindinkább fontos lesz, hogy va laki társítson más kapcsolódó tudást is a dietetikához, mint a szociológia, a pszichológia vagy a gazdasági területek. Szerintem egyre többen fordulnak majd szakemberhez, és egyre mélyebb tudásra lesz szükség. Emel lett mindinkább fontos lesz, hogy valaki társítson más kapcsolódó tudást is a dietetikához, mint a szociológia, a pszichológia vagy a gazdasági területek.

Mikor kellene elkezdeni a táplálkozási szemlélet formálását?

Az alapokat már gyerekkorban le kell tenni, mert ekkor alakulnak ki a szokások. A gyerekeket nem az érdekli, hogy ötvenéves korában mi lesz vele. Nekik azt kell mondani, hogy megfelelően kell táplálkozniuk ahhoz, hogy szép legyen a bőrük, okosak legyenek és hogy jól érezzék magukat. Sok féle módon kell mondani, és újra meg újra. Azért is írtam a Gyermek az asztalnál című könyvemet, mert szerettem volna bemutatni, hogyan alakul ki a 3–15 évesek viszonya az étkezéshez, a családi szokásokhoz és az együtt töltött időhöz. A kötet közérthető receptek kel, mintaétrendekkel és sok gyakorlati tanáccsal segíti a szülőket abban, hogy örömtelibbé és kiegyensúlyozottabbá tegyék a mindennapi étkezéseket. A Nagy gyermek az asztalnál című könyvben már a kamaszodó, önálló sodó fiatalok kerülnek a középpontba, és az, hogyan változik meg a kapcsolatuk az étkezéssel és a családdal. Itt nagyobb hangsúlyt kapnak a rugalmasan alakítható mintaétrendek, a gyorsan elkészíthető fogások és azok a gyakorlati útmutatók, amelyek az ön álló döntéseiket és a felelősségvállalásukat támogatják.

Amennyiben valaki egészséges, akkor is érdemes dietetikushoz mennie?

Ha valaki egészségesen él, jár szűrővizsgálatokra és minden rendben van, akkor is érdemes megerősítésként felkeresnie egy dietetikust azért, hogy ki derüljön, tényleg jó-e az az étrend, amit követ. Ha minden rendben van, akkor nem kell rendszeresen járnia, de egy ilyen megerősítés hasznos lehet.

Mit szólsz az olyan trendekhez, mint az időszakos böjt?

Elméletileg nincs rá szükség. Ha valaki jól érzi magát a bőrében, meg felelő a testsúlya, jó a vérképe, akkor valószínűleg egészségesen él és egészségesen is táplálkozik. Az időszakos böjtöt sokan fogyókúraként próbálják ki, de ez már egy szofisztikáttabb kérdés. A kutatások szerint az időszakos böjt rövid távon segíthet a fogyásban, de nem bizonyult hatékonyabbnak, mint a hagyományos, folyamatos kalóriacsökkentésen alapuló étrendek. Akárhogy is, az alapokkal kell tisztában lenni, hiszen a szükséges tápanyagmennyiséget be kell vinni. Attól, hogy valaki csak egy időablakban eszik, még nem mindegy, hogy mit.

Mi a helyzet az evészavarokkal? Ott hol van a dietetikus szerepe?

Ez nagyon nehéz terület, ilyen esetben a különböző szakterületek képviselői, a pszichológus, az orvos és a dietetikus közötti nagyon szoros együttműködésre van szükség.

Antal Emese

• A Pécsi Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán szerzett dietetikusi, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szociológusi diplomát.
• A TÉT Platform szakmai vezetője, az ESSRG kutatója, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskola doktoranduszhallgatója.
• 2005–2012 között volt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke, majd 2012–2015 között főtitkára. tudományos társaság tagja, szakmai folyóiratok szerkesztőbizottsági tagja.
• Publikációival rendszeresen találkozhatunk mind a szakmai mind a népszerű médiában. A Gyermek az asztalnál és a Nagy gyermek az asztalnál című könyv szerzője.
• A Magyar Táplálkozástudományi Társaság jelenlegi és az Európai Táplálkozástudományi Társaság korábbi vezetőségi tagja, számos
• Gyakran szerepel ismeretterjesztő televíziós és rádiós műsorokban, valamint a nyomtatott sajtóban. Hazai és nemzetközi konferenciák rendszeres meghívott vendége, előadója. A Plan’Eat és a WiseFood európai uniós projekt kutatója. Számos itthoni és külföldi kutatásban vett részt.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2025 Innováció kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!