Munka

A négy személyiségtípus, ahogy a HR-esek látják

Sófalvi Márton | 2023-02-23
Létezik négy fajta személyiségtípus, amelyekbe szinte mindenki besorolható a munkahelyén belül. A felvételiztetők is ismerik ezeket, és a legjobbak akár egy interjú alatt leszűrik, ki hova tartozik, és mennyire megfelelő az adott pozícióra.

Álláskeresés közben érdemes a HR-esek és csoportvezetők fejével gondolkoznod nemcsak azért, hogy megszerezd álmaid munkáját, hanem azért is, hogy felismerd, milyen pozícióban tudnál a legjobban kiteljesedni.

A négy személyiségtípus, Keirsey szerint

Dr. David Keirsey modellje adja a következő elmélet gerincét, amiben a munkavállalókat a temperamentumuk szerint négy csoportra osztotta két jellemző alapján. Az első, hogyan kommunikálnak, konkrét vagy absztrakt módon; a második, hogy milyen módon cselekszenek, kooperatívan vagy utilitárius módon.

A konkrétan kommunikálók a tényekre fektetik a hangsúlyt, a munkában és az életben is az egyértelmű dolgokat keresik. Az önmagukat absztraktul kifejezők hajlamosabbak elvont témákról beszélni, olyanokról mint a filozófia, hit, álmok és ötletek.

Az együttműködő, kooperatív emberek az etikus és szabályos megoldásokat helyezik előtérbe, és igyekeznek a közös jóért cselekedni. Velük szemben az utilitárius vagyis haszonelvű munkavállalók inkább a célokra összpontosítanak, és közben nem feltétlenül gondolnak a társaikra vagy a szabályokra.

személyiségtípus

Fotó: Unsplash

A céges gondnokok

Konkrét és kooperatív emberek, akik a munkavállalók többségét teszik ki. A toborzók számára mindig jó választások, főleg amikor egy meglévő rendszerben kell betölteni egy megüresedett helyet. Igyekeznek beilleszkedni, magukévá tenni a vállalati kultúrát és nem felrúgni a már bevált szabályokat.

Ha neked mindegy mit dolgozol, a lényeg, hogy hagyjanak békén és fizessenek meg jól, akkor valószínűleg ebbe a csoportba tartozol. Ezt ne érezd negatívumnak, hiszen kevés jobb dolog van a nyugodt anyagi biztonságnál, nem kell, hogy kizárólag a munkádnak élj.

Az alkotók

Konkrét és haszonelvű munkavállalók, akiknek fontos, hogy eredményeket érjenek el, úgy hogy közben beteljesítsék önmagukat. Könnyebben vállalnak el kiszámíthatatlanabb, több felelősséggel járó munkaköröket, de csak akkor, ha szeretik is csinálni. Ahhoz, hogy jól dolgozzanak nagyobb szabadságot kell kapjanak, ami sokszor ütközik a vállalati kultúrával.

Alkotóként érdemes kreatívabb, mozgalmasabb munkakörökre jelentkezned, vagy olyanokra, ahol előnyöddé válik az erős személyiség. Néha azért mérlegeld azt is, hogy érdemes lenne-e kicsit visszavenni a személyiségedből, hogy ne ijeszd el a hr-eseket.

A racionalisták

Elvontan gondolkodó, de haszonelvű emberek, akik nemcsak megálmodják a jövőt, de azt is tudják, hogyan kell megvalósítani. Kutatók, fejlesztők, akik átlátják az előttük álló helyzetet és meg akarják változtatni. Egy megújulni vágyó cégben óriási sikereket érhet el egy ilyen személyiség, de az alkotókhoz hasonlóan lehet, hogy nehezen illeszkednek be.

Ilyen személyiséggel előfordulhat, hogy gyakran ütközöl akadályokba a karriered során, emiatt gyakran kereshetsz új állást. Ennek meglesz az előnye és a hátránya is. Hiszen az eredmények, amiket elértél, önmagukért beszélnek, de elképzelhető, hogy nehezen fognak olyan cégekhez felvenni, ahol hosszú távra keresnek munkaerőt.

Az idealisták

Elvont és együttműködő emberek, akik a cég lelkét adják. Számukra fontos, hogy a munka, amit végeznek értékes is legyen, s hogy lehetőleg jobbá tegye a világot. Őszinték és együttérzők, így képesek lehetnek feloldani esetleges ellentéteket egy csoporton belül.

Idealistaként mondanunk sem kell, hogy érdemes szétnézned a közhasznú alapítványok világában, de szerencsére a versenyszférában sem kell meghazudtolnod önmagad. Sok vállalat végez közhasznú, önkéntes munkát, és te lehetsz ennek az egyik mozgatórugója. A gondnokokhoz hasonlóan jó választás lehetsz sok pozícióra, de mindig igyekezd elválasztani a munkát a magánéletedtől.

Fontos kihangsúlyoznunk, hogy egyszerre akár több csoportba is tartozhatsz, hiszen mindenkinek sokrétű a személyisége.