További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Általános szerződési feltételek

I. TÁRGYA

  1. Jelen feltételek tárgya a UNIside Kft. (továbbiakban: Kiadó) által megjelentett kiadványok – print és online termékek – felületei tekintetében végezett reklámértékesítési szolgáltatások általános szerződési feltételeinek szabályozása. Az ÁSZF-ben rögzített feltételektől eltérő bármilyen egyéb rendelkezés érvénytelen mindaddig, amíg az írásban elfogadást nem nyert Kiadótól. A dokumentum tartalmazza a Reklámközzétevő által értékesített reklámra, hirdetésre vonatkozóan létrejött jogviszonyban a Reklámozó, hirdető és a Reklámközzétevőjének jogait és kötelezettségeit.

II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

  1. Kiadvány: A Kiadó gondozásában megjelenő rendszeres vagy időszaki papíralapú kiadványok és az általa üzemeltetett internetes portálok.
  2. Reklám, hirdetés: Ellenértékért cserébe közzétett szöveges és/vagy képi közlés/tájékoztatás/megjelenítés, amely megnevezett termék vagy szolgáltatás megvásárlására vagy egyéb módon történő igénybevételére ösztönöz, illetve segíti a Reklámozó által meghatározott egyéb célok, így többek között ismertség növelése, tevékenység népszerűsítése elérését segíti elő.
  3. Reklámozó, hirdető: Az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek érdekében a reklám, hirdetés közzétételre kerül, és ezt a Kiadótól vagy a vele szerződéses viszonyban álló, a Kiadó nevében eljáró Közvetítőn keresztül megrendeli.
  4. Reklámközzétevő: A Kiadó, amely az általa megjelentett kiadványok – print és online termékek – tekintetében a reklámértékesítési szolgáltatást nyújtja.
  5. Közvetítő: A Kiadó megbízásából eljáró, reklámközvetítést végző természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek feladata a Kiadóval kötött közvetítői szerződés alapján a Reklám közzétételére vonatkozó szerződés megkötésének elősegítése
  6. Médiaajánló, listaár, kedvezmény: A Kiadó mindenkor hatályos Listaárait, azaz a Reklám Médiajánlóban meghatározott díjait tartalmazó dokumentum. A Kiadó a listaárból változó mértékű, százalékban vagy összegben meghatározott díjengedményt, azaz Kedvezményt adhat.
  7. Szerződés, megrendelő: A Kiadóval kötött Reklám, hirdetés közzététele érdekében kötött megállapodás, amely alapján a reklám, hirdetés közzététele megtörténik. A szerződés, megrendelő aláírásával jelen ÁSZF tartalmát ismertnek és elfogadottnak kell tekinteni. Megrendelő esetében Reklámközzétevő csak saját formanyomtatványt fogadja el, amely tartalmaz a Reklámozó és a reklám, hirdetés beazonosításához szükséges minden lényeges adatot, így többek között név, székhely, adó- és/vagy cégjegyzékszám, egyéb más nyilvántartási szám, kapcsolattartó neve és a kapcsolattartásra vonatkozó egyéb adatok (email vagy telefonszám), aláírásra jogosult neve, cégszerű aláírása, a Kiadvány neve, megjelentetés dátuma, reklám, Kiadó részéról kapcsolattartó neve, telefonszáma, e-mail címe, a közzétételben szereplő termék vagy szolgáltatás neve, megjelenés darabszáma, időpontja, mérete, listaára, kedvezmény mértéke és kedvezményes ára, valamint ezeken kívül minden egyéb, a Reklámközzétevő által esetlegesen kért olyan adat, amely a teljesítéshez szükséges.

III. REKLÁM, HIRDETÉS MEGRENDELÉSE ÉS KÖZZÉTÉTELE

  1. A Reklámközzétevő a megrendeléseket kizárólag írásban, postai vagy elektronikus küldemény formájában fogadja el. A Reklámozó a szerződést, megrendelőt cégszerűen aláírva köteles továbbítani, elektronikus küldemény esetén pedig köteles a szerződést, megrendelőt eredeti formában is eljuttatni a Reklámközzétevőhöz.
  2. A megjelentetni kívánt hirdetésnek meg kell felelnie az esztétikai és etikai, valamint technikai normáknak, tartalma és formája nem ütközhet jogszabályba, egyben összhangban kell lennie a Kiadó Médiajánlójával.
  3. Reklámozó felelős a hirdetés tartalmának valódiságáért és azért, hogy ez nem sérti harmadik személyek jogait, valamint ugyancsak Reklámozó garantálja a közzétételhez szükséges jogok megszerzését is. Az e pontban írottakat Kiadó nem jogosult vizsgálni, azonban esetleges megsértésük esetén semmiféle felelősséggel nem tartozik, a teljes helytállásra Reklámozó köteles.
  4. A gazdasági reklámtevékenységről alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló rendelkezések – fegyverek, lőszerek, robbanóanyagok, közbiztonságra különösen veszélyes eszközök reklámozásának tilalma; gyógyszertárból kizárólag orvosi vényre kiadható, vagy kizárólag fekvőbeteg-gyógyintézeti felhasználása engedélyezett, valamint kizárólag orvosi rendelők, gondozóintézetek által beszerezhető gyógyszerek reklámozásának tilalma; embergyógyászati célra szánt, gyógyszertárból vény nélkül is kiadható gyógyszerek továbbá gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények reklámozására vonatkozó korlátozások; gyógyszerreklám közzétételére vonatkozó tilalmak; dohányáru, alkoholtartalmú ital reklámozására és a reklám közzétételére vonatkozó tilalmak, valamint a dohányáru sajtótermékben való reklámjának tartalmára vonatkozó rendelkezések – megsértése esetén Kiadó semmiféle felelősséggel nem tartozik. Az e pontban megfogalmazott rendelkezések megsértéséért a Reklámozó teljes felelősséggel tartozik
  5. A reklámokra vonatkozó hatályos jogszabályi, egyéb reklámetikai rendelkezések megsértéséért Kiadó felelősséggel nem tartozik, Reklámozó teljes felelősséggel tartozik. Kiadó a hivatkozott törvényi rendelkezéseknek megfelelően jogosult a tilalmakba ütköző reklámok megjelentetését – minden szankció nélkül – kizárólag a megfelelő törvényhelyre történő hivatkozással egyoldalúan megtagadni.

IV. A MEGRENDELÉSSEL ÉS ANYAGLEADÁSSAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK

  1. Hirdetés megrendelésének minősül minden írásban, postai vagy elektronikus úton érkezett megrendelés. A megrendelés és megrendelés lemondásának esetét kivéve írásbeli kommunikációnak minősül a felek közötti emailváltás is.
  2. Amennyiben Reklámozó konkrét időpontot nem jelöl meg, abban az esetben Kiadó megjelöli a legközelebbi lehetséges megjelenés időpontját. A szerződés a megrendelés elfogadásával lép hatályba. Amennyiben visszaigazolására Kiadóhoz két napon belül Reklámozó részéről írásbeli véleményeltérés nem érkezik, Kiadó úgy tekinti, hogy a szerződés a megrendelés, Kiadó visszaigazolása, valamint jelen Általános Szerződési Feltételek és Kiadó hatályos tarifatáblázata alapján létrejött.
  3. Kiadó kötelezettséget vállal arra, hogy a megrendelt hirdetési felületet Reklámozó részére minden körülmények között biztosítja, kivéve, ha bizonyítja, hogy a megrendelés meghiúsulását rajta kívül álló ok eredményezte.
  4. Kiadó jogosult visszautasítani azokat a hirdetéseket, amelyek jogszabályba ütköznek. Kiadó a hirdetések kéziratán Reklámozó külön jóváhagyása nélkül jogosult elvégezni a nyelvhelyességi szabályok szerint szükséges stilisztikai és egyéb javításokat kivéve, ha a Reklámozó a megrendelésben, vagy a szerződésben írásban nyilatkozik arról, hogy a Kiadó a hirdetéseken semmilyen változtatást nem eszközölhet.
  5. Ugyancsak jogosult a hirdetés szövegében tartalmi, érdemi változtatásokat végezni, amennyiben ez szükséges. Ez esetben azonban a módosított kéziratot jóváhagyás céljából köteles visszaküldeni Reklámozónak. A Reklámozó a jóváhagyásra visszaküldött (email) anyag elfogadásáról egy napon belül köteles nyilatkozni, ez utóbbi hiányában a Kiadó a változtatásokat elfogadottnak tekinti. Nem észlelés címen a kiadóval szemben semmiféle igény nem támasztható.
  6. Reklámozó köteles a Médiaajánlóban előre megadott formában és határidőig a közzétételhez szükséges anyagokat (kézirat, szöveg, kép – továbbiakban hirdetési anyag) hiánytalanul Kiadó rendelkezésére bocsátani. Nyomdakész hirdetési anyagnak kizárólag a Médiaajánlóban előre meghatározott technikai feltételeknek megfelelően elektronikus formában emailen, ftp elérésen keresztül leadott hirdetési anyag minősül. Reklámozó felel minden olyan hibáért vagy minőségi problémáért, ami az általa leadott hirdetési anyag rossz minőségéből vagy hiányából fakad. Amennyiben a hirdetés elkészítéséhez Reklámozó a Kiadó segítségét igényli, ezt a megrendeléssel együtt kell közölnie, hogy az alkotók kijelölésére és a munkák elvégzésére, majd jóváhagyására elegendő idő maradjon. Kiadó a Reklámozó megbízása alapján elkészíti a hirdetések megjelentetéséhez szükséges nyomdai előkészítést. Kiadó megbízásnak tekinti azt is, ha a Reklámozó által leadott hirdetési anyag technikailag nem alkalmas megjelentetésre. Az e pontban meghatározottól eltérően leadott hirdetési anyagok esetén Kiadó technikai költséget számít fel, továbbá a hirdetések elkészítésekor végzett munkák költségét is Kiadó Reklámozó felé külön felszámítja.
  7. A Kiadó által készített hirdetések, grafikák, egyéb grafikai elemek Kiadó tulajdonát képezik. Ezek másolása, sokszorosítása, más célból történő felhasználása csak Kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása után lehetséges.
  8. A hirdetési megbízások csupán a tervek, illetve hirdetési anyagok bemutatása és elfogadása után válnak Kiadóra nézve kötelezővé. A megbízás elutasítását Kiadó Reklámozóval haladéktalanul közli.
  9. A megrendelt hirdetés anyagának határidőn túli leadása esetén a megjelenés, illetve az előzetes megállapodás szerinti elhelyezés nem garantált, a teljes hirdetési díjat azonban Kiadó felszámítja.
  10. Ha a végső leadási határidőig Reklámozó nem küld hirdetési anyagot, vagy ha – folyamatos megrendelés esetén – a leadási határidőig nem jelzi, hogy változtatni kíván a közlendő hirdetésen, Kiadó felszólítja Reklámozót, hogy nyilatkozzon a megjelentetni kívánt hirdetés témájáról. Amennyiben a felszólításra Kiadó nem kap választ, automatikusan a legutolsó megjelenéskor közölt hirdetést ismétli meg.
  11. Kiadó az időben átadott és elfogadott, jó minőségű hirdetési anyag alapján garantálja a hirdetés kifogástalan megjelenését. A nyomdai megjelenítés során kis mértékű szín- és tónusbeli eltérések előfordulhatnak. A vitás esetekben a nyomdai szabványok határainak túllépését Reklámozó köteles bizonyítani.
  12. Kiadó a hirdetések leadását követő bármilyen változtatásból eredő károkért csak abban az esetben vállalja a felelősséget, ha a változtatást vállalta, és annak végrehajthatóságát írásban visszaigazolta. A leadást követő változtatásokból eredő többletköltséget minden esetben a Reklámozó viseli.
  13. Ha a hirdetés Kiadó mulasztásából hibásan, a megrendeléstől eltérően vagy tévesen jelenik meg, illetve nem jelenik meg, abban az esetben Kiadó – Reklámozó kérésére – elsősorban a hirdetési díjból árengedményt ad, vagy a hirdetést ismét megjelenteti, természetesen díjtalanul. Az ismételt közlésen túlmenően Kiadót semminemű egyéb kötelezettség nem terhelheti.
  14. Reklámozó a lekötött hirdetési felület lemondása esetén 50 százalék pönálét köteles fizetni a Reklámozónak, ha a lemondás a megjelenés előtt legalább 48 órával történik. Amennyiben a lemondás a megjelenés előtt 48 órán belül, vagy a megjelenés után történik, akkor a Reklámozó 100%-os bánatpénzt köteles fizetni. A hirdetés lemondása kizárólag írásban történhet. A határidő a Kiadóhoz történő megérkezéstől számítandó. A hirdetési anyag leadási határidejének elmulasztása esetén automatikusan a lemondás jogkövetkezményei az irányadók.

V. HIRDETÉSI DÍJAK, ENGEDMÉNYEK

  1. Kiadó hirdetési díjait és leadási határidőit a Médiaajánlóban teszi közzé. A Kiadó tarifatáblázata tartalmazza az engedményeket is, amennyiben a mennyiségi engedmény mértékét külön megállapodás nem tartalmazza, úgy az árengedmény mértékét a mindenkor érvényes Médiaajánaló tartalmazza. Kiadó fenntartja magának a jogot, hogy egyedi esetekben (különleges hirdetési felületek, közlemények, prospektushirdetések, rovatolt hirdetések, rendkívüli kiadványok, promóciós akciók, média-együttműködések stb.) a hirdetési díjat a Tarifatáblázattól eltérően állapítsa meg, mind a felárak, mind a kedvezményeket illetően.
  2. A hirdetési megbízások során adott árengedmények csak az adott szerződésben, megrendelőben szereplő hirdetésekre vonatkoznak. A mennyiségi árengedmények csak a ténylegesen megjelent hirdetésekre vonatkoznak. Amennyiben a megrendelt hirdetési lehetőséget Reklámozó nem használja ki teljes mértékben, a listaár és a kedvezményes hirdetési ár közötti különbséget köteles haladéktalanul visszafizetni. A Kiadó által adott engedmény, illetve jutalék harmadik személy részére, külön megállapodás hiányában át nem ruházható. 
  3. Reklámozó a hirdetési díjat a Kiadó által küldött számla alapján fizeti meg. Kiadónak joga van a hirdetési díjból előleget kérni. 
  4. A 8 (nyolc) naptári napon belül meg nem kifogásolt számlát elfogadottnak kell tekinteni. Ha Reklámozó a számla összegét részben kifogásolja, a nem kifogásolt összeget köteles határidőre kiegyenlíteni.
  5. Esetleges fizetési késedelem esetén Kiadó jogosult a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő késedelmi kamat felszámítására. Ha Reklámozó korábbi megrendeléseinek ellenértékét felhívás ellenére sem teljesíti, akkor Kiadó jogosult követelése érvényesítése érdekében minden jogszerű utat igénybe venni, továbbá jogosult a későbbi megrendelések teljesítését felfüggeszteni a korábbi tartozások rendezéséig.

VI. VEGYES RENDELKEZÉSEK

  1. Jelen szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, valamint a reklámokra vonatkozó mindenkor hatályos törvények és reklámetikai előírások, valamint a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény ide vonatkozó rendelkezései irányadók szabályai az irányadók.
  2. Mind Kiadó mind Reklámozó köteles az együttműködésük során tudomásukra jutott információkat üzleti titokként megőrizni, időkorlátozás nélkül. E kötelezettség megszegésével okozott károkért a károkozó korlátlan felelősséggel tartozik. 
  3. Felek esetleges jogvitáikat igyekeznek békés úton rendezni, ennek eredménytelensége esetén a jogvita eldöntésére a felek kikötik a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Állandó Választott bíróság illetékességét.

Alkalmazandó jog a magyar jog.

Jelen Általános Szerződési Feltételek a 2023. január 1. napja után megkötött szerződésekre érvényesek.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás
Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.