További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Mindenkinek jó, ha a sportot az élete részévé teszi – interjú Sterbenz Tamással, a TF rektorával


Szerző: UNIside - 2025.03.19.

A TF rövidítést megtartó Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem óriási infrastrukturális fejlesztésen van túl, és a következő néhány év tervei is hasonlóan impozánsak. A campus területére költöző Magyar Olimpiai Bizottság eszmeisége áthatja az itt folyó munkát, és nyomatékot ad annak, hogy a TF jövőre 100 éves jubileumát ünnepli. Mindezekről beszélt az UNIside-nak Sterbenz Tamás rektor.

Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2025-ös kiadványában jelent meg.

Jövőre a TF 100 éves. Az ünneplésre hogyan, mivel készülnek?

Elindítottuk a visszaszámlálót: a programoknak elindult az a sorozata, ami jövő novemberben zárul, és lényegében gyakorlatilag egy éven át tart.

Nagy hangsúlyt fektetünk a sport gyakorlati művelésére, mert abban hiszünk, hogy a hallgatóinknak át kell élniük az élsportot, és ezért szervezési, illetve szakmai oldalról is kiemelt jelentőségű a nyári Európai Egyetemi Röplabdabajnokság és a Sportmenedzser Konferencia, a TF napok, amely révén az alumni közösséget próbáljuk összetartani, mindazokat, akik itt 99 éven keresztül végeztek. Hangsúlyt ad az évnek, hogy reményeink szerint 2025-ben végre megindítjuk a sporttudományi alapszakot, ami vadonatúj Magyarországon. Ezt megpróbáljuk magyarul, angolul, jelenléti és távoktatás formában is elindítani, és ez támogatja azt a fő célunkat is, hogy nemzetközi hallgatókat vonzzunk ide. A háttérben folyik egy oktatásmódszertani megújulás. Nálunk nagyon erős a nosztalgia, de át kell értékelnünk, hogy azok a testnevelés és  oktatásmódszertani elemek, amiket évtizedekig képviseltünk, megfelelnek-e ahhoz, hogy a mai fiatalokat képezzük, másrészt ezáltal az aktív életmódra tudjuk-e szoktatni őket. Az elején említettem az élsportot, de legalább annyira fontos az aktív életmódra való nevelés.

Ebben a testnevelő tanárnak van a legnagyobb szerepe?

Neki van a legnagyobb hatása az oktatási közegben, viszont hangsúlyozni kell, hogy ebben is tudtunk segítséget adni: nagyon nagy érdeklődés van a rövid ciklusú képzéseink iránt, mégpedig, hogy ezek révén a sporttudományi szakemberekből hogyan lehet testnevelő tanár. Ehhez kapcsolódik – mert nagyon fontos, hogy a jövő sportszakemberei megfelelő körülmények között tudjanak fejlődni, tanulni –, hogy még nagyobb feladatunk a campusmegújítás. Az mindenkinek látványos, ami a BAH-csomópontnál van, az atlétikacsarnok, az atlétikapálya, a sportcsarnok, a focipálya, a teniszpálya. A háttérben kevesebben látják, hogy már harmadik éve nincs kollégiumunk, uszodánk és tornatermünk, amit most megpróbálunk saját forrásainkból és piaci partnerekkel közösen létrehozni. Számunkra a Diákváros, amely egy nagyon jó kezdeményezés, nem igazán opció, hiszen két edzés között a hallgatóinknak haza kell tudni menniük, ami azt jelenti, hogy a kollégiumnak a campus területén kell lennie. Mindazon sportágaknak is méltó körülményeket szeretnénk teremteni, amelyek most két-három éve nehezen működnek. Mi egy olyan campust akarunk, ahol a sportolók is megtalálják azt a közösséget, ahol haza tudnak térni pihenni, mert a tanulás meg az edzés között nem lehet őket elküldeni a város másik felére.

Hol tart létszámban, kapacitásban a TF?

Most már túlléptük a háromezres, picit lélektani határt. A fizikai, valamint az oktatói terheltségi kapacitásoknak is valahol a végén vagyunk. Emiatt fontos, hogy a 2025–30-as intézményfejlesztési tervünk, stratégiánk is most készült el, amit januárban viszünk a szenátus elé. Ebben igyekszünk megtartani azokat az értékeket, amelyeket 99 évig a TF vitt, immár felvonultatjuk benne a nemzetközi porondra kilépés eszköztárát. Bár eddig is sok létesítményünk megújult, egyre inkább kell fókuszálnunk a nemzetközi diákokra is. A másik kulcsgondolatunk, hogy elérjük: a mindennapos testmozgás, az aktív életmód része legyen mindenki életének.

Az ide érkező fiatalok mennyiben másabbak, mint az átlag Z generáció? Az első évesek számára milyen programok érhetők el?

Szerintem az átlagtól eltérők a hallgatóink: jobban érzik az erőfeszítés és a teljesítmény közötti kapcsolatot. Tudják, hogy erőfeszítés nélkül soha nem lesz siker, és az átlagosnál türelmesebbek is egy fokkal. A sportnak jó hatása van a személyiségre és bár a tanulástól az edzések elviszik az időt, mégis valahogy megtanulják azt hatékonyan felhasználni.

Gólyabálunk volt nemrég, a kulturális programoknak is megpróbálunk teret adni a HÖK-kel közösen. A gólyatábort két részletben tartjuk meg a vízi központunkban, Velencén, ami egy sportközpontú néhány nap, én is mindig elmegyek oda. Szerintem mi a hagyományos, személyes, családias egyetem hangulatát képviseljük.

Milyen szakokra lehet jelentkezni, és a diákoknak mikor kell sportágat választaniuk?

Gyakorlatilag a testnevelő tanár szakon kívül a testnevelő-gyógytestnevelő mellett minden sporttudományi szak működik, és a rövid ciklusú képzésben már az is megtalálható. Testnevelő szakunk csak nappalin van, az összes többi pedig levelezőn is. Itt próbáljuk úgy beállítani a napi meg heti munkarendet, hogy az az edzésekhez, a meccsekhez igazodjon. Szerintem elég jól működik az élsportprogramunk, sok pótlási kedvezményt kapnak az olimpikonok, az egyetemi élsportolók.

Az edzőképzés elején kell választani sportágat, amelyből minden évben mintegy 25-öt indítunk. Még azokat a szakokat, sportágakat is  elindítjuk, ahol a gazdasági okok nem biztos, hogy ezt javasolnák.

Az oktatásban milyen arányú az elmélet és a gyakorlat?

Nagyjából 60-40 százalék szaktól függően. Vannak nagyon gyakorlatorientáltak, de például a teljesítményelemző majdnem teljesen elméleti.

Nálunk van egyedül definiált sporttudományi iskola, ahol már több mint száz hallgatónk van. Itt is elég sok a nemzetközi diák, például a Nemzetközi Atlétikai Szövetségből is itt volt tanulónk: a kenyai futók edzője végzett nálunk, és maradt PhD-zni. Az olimpián is a TF-esek voltak létszámukban, eredményességükben messze a legjobbak.

Hogy állnak a fejlesztések?

Tavaly átadták a Csörsz utcai multifunkcionális csarnokot, ahol elsősorban labdajátékok szerepelnek. Az atlétikai pálya nagyon népszerű, van foci-, két teniszpálya, ez utóbbit nagyon szeretnénk befedni, hogy ne csak néhány hónapig legyen használható. Jövőre szeretnénk felújítani a kosárlabdatermünket és az uszodát, emellett átépítenénk szertornának és a küzdősportoknak megfelelő szintű csoportoknak. A kollégium minél gyorsabb felépítése is a terveimben szerepel.

A munkaerőpiac, ha úgy tetszik, a diákok felvevőpiaca hogyan néz ki?

A mi természetes közegünk a sport világa, ezért említettem a MOB-ot is. Nagyon jók a nemzetközi szövetségi kapcsolataink is. Elsősorban arra érdemes gondolni, hogy több világbajnokságot Budapest rendezhet, a dzsúdószövetség is ide költözik, és hagyományosan jó a kapcsolatunk az úszó- vagy a vívószövetséggel.

Aki ezen a területen képzeli el a jövőjét, milyen pályára számítson, és mit gondol, kiknek való, hogy a sporttal ilyen mélységben foglalkozzon?

Alapvetően mindenkinek jó, ha a sporttal valamilyen szinten foglalkozik, és az élete részévé teszi. Aki ennél komolyabban gondolkodik, az egy intenzív időszakra gondoljon, mert a verseny a sportban azt jelenti, hogy nagyon naprakésznek kell lenni. A sportteljesítmény nyelvtől független dolog, és itt meg kell vívni a csatát a nemzetközi porondon mindenkivel. Az biztos, hogy amit az egyetemen elsajátítanak, az egy stabil alap, ezt látjuk az elmúlt száz év eredményei alapján is. Ezt nap mint nap meg kell újítani, ezért is találtuk ki a sporttudományi alapszakot, ezért hozzuk a képzéseket, a mikrotanúsítványokat, hogy specializálódhassanak. Ugyanis míg húsz-harminc éve még egy  vezetőedző elvitt mindent a hátán, különösen akkor, ha TF-es tudása volt, hiszen itt az edzéselmélettől kezdve pszichológiát és a saját sportágát is megismerte, addig ma már lehet, hogy ez nem elég bizonyos posztokon. Egy szövetségi kapitánynak felső vezetői szinten jó, hogy rálátása van mindenre, de ha mellette nem dolgoznak a stábban azok a specialisták, akiknek a részterületekre kell koncentrálniuk, akkor már nem tud lépést tartani a mai kor kihívásaival.

Sterbenz Tamás

  • 56 éves, nős, három gyermek édesapja.
  • Matematikatanár, szakedző, a közgazdaság-tudomány doktora.
  • Sportolóként válogatott kosárlabdázó volt, később a női válogatott szakmai munkáját irányította szövetségi kapitányként, 2007 és 2013 között a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára.
  • A Testnevelési Egyetemen 2014 óta tölt be vezető pozíciót, ahol általános rektorhelyettesként, valamint a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézet igazgatójaként is dolgozott.
  • Testnevelési Egyetem rektora 2021 óta, emellett a sportmenedzser szak felelőse.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás