További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

„Minden mesének van üzenete” – interjú Tóth Anitával


Szerző: Devecsai János - 2026.07.26.

„Ha beszélgetünk a gyerekekkel, sokszor nehezen tudják megfogalmazni a félelmeiket. Amikor azonban mesélünk nekik, és felismerik, hogy más is hasonló félelmekkel vagy mássággal küzd, sokkal könnyebben megnyílnak, és szabadabban beszélnek az érzéseikről” – mondta el a Szamóca konyhája című, ételérzékeny gyerekeknek szóló mesekönyv írója.

A végzettségedet tekintve pénzügyes vagy. Hogy jött emellé a meseírás? Mikor kezdtél el foglalkozni vele?

Nem mondhatnám, hogy ezek rokonterületek, de nagyon érdekesnek tartom, hogy minden egyes emberben olyan sokféle érdeklődési kör lehet egyszerre, akár egymásnak teljesen ellentmondók, mint az én esetemben. Azt tudom, hogy nekem a meseírás és a pénzügy, a számok világa egyaránt nagyon fontos. A pénzügy adja a stabilitást és a kereteket, amikor pedig ebben elfáradok, és a fantáziám szabadon szárnyal, akkor különösen jó mesét írni vagy mesélni. Amikor viszont sok időt töltök a mesék világában, néha hiányzik, hogy újra valami rendszerezett és strukturált legyen körülöttem. A kettő legtöbbször nem egyszerre van jelen, néha az egyik kerül előtérbe, máskor a másik foglalkoztat jobban.

A mesék világa iránti érdeklődésem nagyon régre vezethető vissza. Először csak hallgattam őket az anyukámtól és a testvéremtől, majd a fiam születése után a mesemondói képességem is elkezdett kibontakozni. Gyakran fejből meséltem neki, és akkor jöttem rá, hogy ez nekem megy, és mennyire élvezem. A mesélés mindig változó intenzitással volt jelen az életemben, vannak időszakok, amikor egyik gondolat jön a másik után, képek peregnek a szemem előtt, igazából csak le kell írni a történeteket, máskor viszont inkább a realista gondolkodás kerül előtérbe, és hiába próbálkozom, egyszerűen nem jönnek a mesék. Idővel megtanultam elfogadni, hogy amikor jön az ihlet, írok, amikor nem, akkor pedig nem erőltetem.

Miért pont ételérzékeny gyerekeknek szóló receptekkel írtál történetet?

Sokan gondolják, hogy a fiam adta az ötlet alapját, de valójában én vagy tojásfehérje- és tejérzékeny. Gyerekkorom óta voltak tüneteim, de akkoriban nem voltak ilyen jellegű kivizsgálások, és csak felnőtt fejjel kaptam diagnózist. Az elején nagyon kemény volt, egy bevásárlás sokkal nehezebbnek bizonyult, és el kellett fogadni a tartós életmódváltást. Azt is látom a környezetemben, hogy egyre több kisgyerek ételérzékeny, és ez rengeteg családban jelent kihívást. Így született a gondolat, hogy ha tudom, milyen ezzel együtt élni, talán segíthetek a kisgyermekes családoknak is. Az én eszközöm a mesélés, ez az, amin keresztül igazán hitelesen tudok kapcsolódni. Így találkozott össze a tudatos táplálkozás gondolata a mesék varázslatos világával, és ebből lett a Szamóca konyhája.

Nem tartom magam a téma szakértőkének, ezért a hitelesség érdekében úgy éreztem, hogy a receptek összeállítását szakemberre kell bíznom. Körbekérdeztem ismeretségi körben, és szinte azonnal érkezett a megoldás Németh-Hindi Fatima személyében, aki azért is csodálatos választás volt, mert nemcsak ebben a szemléletben főz, hanem kisgyerekes édesanya is, ezért sokkal könnyebben tudott azonosulni a könyv céljával. Én megadtam az irányvonalakat, ő pedig a szakértelmével lefordította mindezt a gyakorlat nyelvére: melyik étel pontosan hogyan készül, milyen hozzávalók szükségesek, és hogyan lehet a recepteket a lehető legérthetőbb módon megírni. A közös munkánk során arra törekedtünk, hogy valamennyi recept tej-, és tojásfehérje-mentes legyen, de közben finom ízvilágú, könnyen elkészíthető, hogy sikerélményt adjon. Csodálatos volt vele dolgozni, és nagyon sok tanulsággal is jár egy ilyen együttműködés. Megtanultam, hogy egy könyv akkor válik igazán hitelessé, ha minden területen a megfelelő szakértelem kapcsolódik hozzá. Igaz ez nemcsak a receptek írására, hanem a könyvkiadás teljes folyamatára.

Hogyan találtál rá Szamóca figurájára, miért pont egy manó lett a főszereplő?

Az az érdekes, hogy nem kellett rátalálni. Ami engem igazán érdekel, az a tündérek és a manók világa. Vannak már tündéres mesekönyveim, és úgy látszik, hogy azt a területet most átmenetileg kiéltem magamból. Ám egyszer csak jött egy ihlet, egy manó személyében, aki Szamóca és kész, tehát nem kellett nevet sem keresni neki. Valójában ő talált rám.

A manók pedig játékosok, csintalanok, mint Szamóca is. A gyerekek sokkal könnyebben azonosulnak egy ilyen szereplővel, aki nem tökéletes, elhibáz dolgokat, sokkal emberibb, ezáltal könnyebben bevonódnak a mesébe. A legfontosabb célom az volt, hogy a gyerekek számára szerethető legyen, mert ha megszeretik a szereplőt, nyitottabbá válnak az üzenetre is, ami segít abban, hogy a komolyabb témák, mint az ételérzékenység is megjelenhessenek a történetben. Emellé pedig a humor mindig egy nagyon jó társ. Írás közben én is olyan jókat mosolygok, nevetgélek, és bízom benne, hogy ennek legalább egy része a gyerekekhez is eljut, mert a humoron keresztül az üzenet is könnyebben érthetőbb és elfogadhatóbb.

Nemrég volt egy interaktív mesedélelőtt Gödöllőn, ahol a kézmosásról szóló mesét dolgoztuk fel. Ez nem egy bonyolult dolog, mindenki mosott már kezet, és amikor a gyerekek elmondták, hogyan kell, akkor csak automatikusan elmondták a lépéseket. De abban a pillanatban, hogy nézőpontot váltottunk, és Szamócának, egy kismanónak kellett elmesélni az egész folyamatot, akitől nagyon távol áll a kézmosás, kinyíltak, és sokkal részletgazdagabban mesélték el. Nagyon szerették, hogy ők az okosak, és nekik kell továbbadni a tudásukat.

Mit gondolsz, a gyerekek számára mi a legnehezebb az ételérzékenységben?

Egyszerre kell sok dologgal szembenézniük, ami lelkileg megterhelő. Az első és legfontosabb a diéta betartása: nemcsak otthon, hanem az óvodai, iskolai közösségben, a táborokban, sőt még a szülinapi zsúrokon is. Ezekben a helyzetekben realizálódik számukra a legjobban, hogy ők mást ehetnek, mint a többiek, és ilyenkor nagyon izgalmas kérdés, hogy ők ezt hogy élik meg.

A kirekesztettség érzésének csökkentésében óriási szerepe van a családnak, a barátoknak, a pedagógusoknak: miként tudják elmondani, hogy ezek a gyerekek nem rosszak, nem velük van a probléma, egyszerűen csak máshogy étkeznek. Itt visszatérnék a mesékre, mert azokban igazi varázserő van. Például ha Szamócával azonosulni tudnak, és látják, hogy ő is ételérzékeny, és ő sem túlságosan örül annak, hogy nem eheti a kedvenc finomságait, akkor ezen keresztül nagyon könnyen kapcsolódnak hozzá. Ha pedig Szamóca feloldja ezt a helyzetet, és köszöni szépen, jól van, akkor a gyerekek is megtanulhatják ugyanezt.

Mindenkinek más félelmei vannak az ételérzékenységgel kapcsolatban, az összeset nem lehet besűríteni egyetlen mesekönyvbe, de nem is ez volt a cél. Szamóca számára az volt a legnagyobb aggodalom, hogy mostantól nem ehet meg mindent, pedig neki a pocakja volt a világon a legfontosabb. Ezt úgy oldjuk fel a mesekönyvben, hogy rengeteg finom ételt tanul meg elkészíteni, és közben rájön, hogy egyáltalán nem marad éhen. A gyerekek azokkal tudnak a legjobban azonosulni, akik hasonló nehézségekkel küzdenek. Ha a mesehős megtalálja a megoldást, az mindig erőt ad, az erő pedig önbizalmat. Amikor egy gyerek felismeri, hogy nincs vele semmi baj, sokkal könnyebben találja meg a helyét a közösségben is.

Tervezel Szamócának további történeteket, esetleg más, hasonló gyermeki küzdelmekkel?

Szamócáról már nagyon sok új mesét megírtam, és fejben még több történet formálódik, ám közben egy másik történet is foglalkoztat. Ennek egy manólány lesz a főszereplője, Zselyke, akinek az a küldetése, hogy segítse az erdőben azokat a kis élőlényeket – növényeket és állatokat –, akik valamiért különböznek a többiektől. A másság kérdése egy nagyon izgalmas téma, mert a mai világban úgy gondolom, hogy szinte mindenkire mondhatjuk azt, hogy „más”. Olyan sokszínűek vagyunk, hogy szinte bárki megtapasztalhatja a kívülállóság érzését. Ebben a mesekönyvben valaki mindig segítségre szorul, vagy a mássága, vagy az attól való félelme miatt. Lehet valaki túl kicsi vagy túl nagy, félhet a vihartól vagy a sötéttől, vagy csak egyszerűen nem mer megszólalni. Ezekből a helyzetekből születnek különböző kis történetek, és Zselyke mindig segít a bajbajutottakon.

Ha beszélgetünk a gyerekekkel, sokszor nehezen tudják megfogalmazni a félelmeiket. Amikor azonban mesélünk nekik, és felismerik, hogy más is hasonló félelmekkel vagy mássággal küzd, sokkal könnyebben megnyílnak, és szabadabban beszélnek az érzéseikről. Ez a szenzációs a mesékben.

Van olyan recept vagy történet, ami kifejezetten közel áll a szívedhez?

Mindig az a kedvencem, amelyikkel éppen foglalkozom, de amit kiemelnék, az a higiénia témaköre, mert ez mindig aktuális, és a gyerekeket nagyon fontos megtanítani ennek a fontosságára. A kézmosásról szó mesét azért is szeretem, mert ebben Szamóca kölesgombócokat készít, ami az egyik kedvenc finomságom. Emlékszem, amikor a fiam kicsi volt, és együtt formáztuk a gombócokat, azok között volt mindenféle, kicsi, nagy, girbegurba… Ez annyira kedves emlékem, hogy mindenképp szerettem volna visszahozni a mesében. Amikor pedig a gyerekekkel játszottunk ezen az interaktív mesedélelőttön, mindenki boldogan készítette a golyókat, és mindegyiket meg kellett kóstolni, mert mindegyik máshogy volt gyönyörű. Ebben is benne van, ha nem is tudatosan, a másság kérdése: kell-e mindennek mindig egyformának lenni? Mert fontosnak tarthatjuk, hogy szép gombócokat készítsünk, de valójában nem teljesen mindegy? Sokkal nagyobb szabadságot adhatunk magunknak íz- és formavilágban, ha ezt elfogadjuk, és ugyanez igaz az élet bármely területén.

Mi a fő célod a mesékkel? Milyen tanulságot tudnál megfogalmazni az eddigi tapasztalataid alapján?

Csak örömet szeretnék okozni, és segíteni is a gyerekeknek. Minden mesének van üzenete, akkor is, ha nem tudatosan tervezzük, mindegyik tanít valamire, és nagyon jó úgy mesélni, hogy nem végigszaladunk a mesén, hanem együtt éljük meg a gyerekekkel. Figyelünk az észrevételeikre, hogy ne egyoldalú legyen meseolvasás. Szeretnek részt venni benne, és ha elég nyitottak vagyunk, akkor nagyon jó kis kérdéseik vannak. Szenzációsan jók az alkotó folyamatokban, ha valaki kíváncsi a véleményükre és az észrevételeikre.

Egyszer egy felolvasáson voltam, és az egyik tündéres mesémben nagyon szomorú volt KisBobó, a katica, mert senki nem akart vele játszani. Ezt mindenki átéli egyszer. A végén odajött mellém egy kislány, megsimogatta a kezem, és azt mondta: „Ne félj, én majd játszom veled!” A gyerekek együtt élnek a mesével, és mesélés során a hozzáállásukból, a rácsodálkozásukból mi is tanulunk. Ez egy kölcsönös folyamat: mi tőlük tanulunk, ők tőlünk, és ez így van jól.

Tóth Anita

  • 1971-ben született Debrecenben.
  • Budapesten közgazdásztanári szakon szerzett diplomát.
  • Pénzügyi területen dolgozik, a szabadidejében pedig meséket ír.
  • Történeteiben a szeretet, az elfogadás és az összefogás erejét helyezi a középpontba.
  • Meseolvasásokat és interaktív mesefoglalkozásokat tart, ahol a gyerekek aktívan bekapcsolódhatnak a történetek alakításába.
  • Több önálló mesekönyv szerzője: Tündérföldön (2015), Tündérföldön álomporral (2021) és Szamóca konyhája (2025).
  • Egy fia van, Dániel, aki már önálló életet él.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out 2026 nyár kiadványban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás