Miért félünk jobban a robotoktól, mint az influenszerektől?

Ha valaki azt mondja, hogy a mesterséges intelligencia veszélyes lehet, a legtöbben azonnal értik, mire gondol. Munkahelyek eltűnése, robotok, algoritmusok, kontrollvesztés. Közben ugyanazok az emberek naponta órákat töltenek influenszerek tartalmaival, akik láthatatlanul formálják a gondolkodásukat, vásárlási döntéseiket, önképüket vagy akár a politikai véleményüket. Mégis: az MI-től sokkal jobban félünk, mint az online véleményvezérektől.

Ez elsőre furcsának tűnik, de a pszichológia szerint teljesen logikus. Az emberek ugyanis nem objektíven érzékelik a veszélyt, hanem érzelmileg. És a technológiákhoz való viszonyunk sokkal inkább szól kontrollérzetről, ismerősségről és láthatóságról, mint arról, hogy mi milyen hatással van ránk valójában.

A robot „idegen”, az influenszer „ismerős”

A mesterséges intelligencia és a robotika sok ember számára még mindig valami külső, hideg és nehezen érthető rendszer. A pszichológiában ezt részben az úgynevezett „uncanny valley” jelenséggel magyarázzák: amikor valami túl emberinek tűnik, de mégsem teljesen ember, az kifejezetten nyugtalanító érzést vált ki. Ezért érezzük sokszor kellemetlennek az emberi hangon beszélő chatbotokat vagy a túl élethű robotokat.

Az influenszerek ezzel szemben emberiek. Beszélnek hozzánk, történeteket mesélnek, hétköznapi problémákat mutatnak meg. A közösségi média ráadásul úgy működik, hogy közelségérzetet épít: úgy érezzük, „ismerjük” ezeket az embereket, még akkor is, ha valójában egyoldalú kapcsolatról van szó.

A pszichológia ezt paraszociális kapcsolatnak nevezi. A kutatások szerint az emberek képesek érzelmi kötődést kialakítani médiában szereplő személyekhez úgy is, hogy soha nem találkoztak velük. Ez csökkenti a veszélyérzetet és növeli a bizalmat.

A látható veszélytől jobban félünk

Az emberi agy evolúciósan úgy működik, hogy azonnal reagál a látványos, egyértelmű fenyegetésekre. Egy humanoid robot vagy egy MI-ről szóló disztópikus film könnyen aktiválja ezt a mechanizmust. A veszély konkrétnak és „nagynak” tűnik.

Az influenszerek hatása ezzel szemben lassabb és kevésbé látványos. Nem egyik napról a másikra változtatják meg a gondolkodásunkat, hanem fokozatosan formálnak normákat: mit tartunk sikernek, hogyan nézzen ki egy test, hogyan kell élni, mit érdemes megvenni vagy gondolni bizonyos dolgokról.

A pszichológiai kutatások szerint az emberek hajlamosak alábecsülni azokat a hatásokat, amelyek fokozatosan és ismétlődően érik őket. Ezt nevezik normalizációs hatásnak: ami állandóan jelen van, az egy idő után természetesnek kezd tűnni.

Az algoritmus láthatatlanabb, mint gondolnánk

Az egyik legérdekesebb paradoxon, hogy miközben sokan félnek az MI-től, közben naponta MI-alapú rendszerek döntik el, mit látnak az interneten. A TikTok, az Instagram vagy a YouTube ajánlórendszerei mesterséges intelligenciával működnek, és jelentős hatással vannak arra, milyen tartalmak jutnak el hozzánk.

Az influenszerkultúra tehát valójában szorosan összefügg az MI-vel, csak ezt kevésbé érzékeljük. Az algoritmus nem emberként jelenik meg, hanem „háttérként”, ezért kevésbé vált ki érzelmi reakciót.

Egy 2025-ös kutatás szerint a fiatal felhasználók jelentős része nincs teljesen tisztában azzal, mennyire személyre szabott ajánlórendszerek alakítják a médiafogyasztását. Ez azért fontos, mert amit személyes választásnak érzünk, sokszor részben algoritmikus irányítás eredménye.

Az MI kiszámíthatatlannak tűnik

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmek mögött erős kontrollvesztés-érzés áll. Az emberek általában jobban elfogadják azokat a rendszereket, amelyeket értenek vagy kiszámíthatónak látnak. Az MI sokak számára „fekete doboz”: döntéseket hoz, de nem mindig világos, hogyan.

Az influenszerek esetében ezzel szemben úgy érezzük, hogy tudatosan választjuk őket. Még akkor is, ha a tartalmak mögött üzleti érdekek, algoritmusok és pszichológiai stratégiák működnek, a kapcsolat személyesebbnek és kontrollálhatóbbnak tűnik.

Ez a különbség kulcsfontosságú a techérzelmek szempontjából: az emberek nem feltétlenül attól félnek jobban, ami objektíven nagyobb hatással van rájuk, hanem attól, amit kevésbé értenek és kevésbé tudnak kontrollálni.

A Z-generáció egyszerre kritikus és függő

Az egyetemisták és a Z-generáció különösen érdekes helyzetben vannak, mert egyszerre nőttek fel a digitális világban és lettek annak kritikus megfigyelői is. Sokan pontosan látják az influenszerkultúra problémáit, a filterek hatását vagy az online manipulációt, mégis napi szinten használják ezeket a platformokat.

Ez nem feltétlenül ellentmondás. A pszichológiai kutatások szerint az emberek képesek tudni, hogy egy rendszer hat rájuk, miközben továbbra is részt vesznek benne. Ugyanez figyelhető meg a gyorséttermi ételeknél vagy a streamingplatformoknál is. A digitális világ tehát nem egyszerűen „jó” vagy „rossz”, hanem olyan közeg, amely folyamatosan formálja az érzelmeinket és a percepcióinkat.

Nem a robotoktól félünk igazán

A technológiával kapcsolatos félelmek valójában sokszor nem magáról a technológiáról szólnak. Inkább arról, hogy mennyire érezzük magunkat kontrollban egy gyorsan változó világban. Az MI látványos és futurisztikus, ezért könnyű rávetíteni a bizonytalanságainkat. Az influenszerkultúra viszont hétköznapi és ismerős, ezért kevésbé tűnik fenyegetőnek – még akkor is, ha nagyon erős hatással van a gondolkodásunkra.

A legfontosabb kérdés talán nem az, hogy félni kell-e a robotoktól, hanem hogy mennyire értjük azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap alakítják a figyelmünket, döntéseinket és kapcsolatainkat.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.