Mérnöki tudással a világegyetem titkai nyomában – interjú Detre Örssel, fizikussal és műszeres kutatóval

A tudományos kíváncsiság vitte előre Detre Örsöt, egészen a James Webb űrteleszkóp fejlesztőcsapatába, ma pedig a Heidelbergi Egyetem részecskefizikai kutatásában dolgozik. A fizikussal és műszeres kutatóval arról is beszélgettünk, miként válhat a szenvedélyből hivatás.

A cikk eredetileg a Pályaképek UNI in&out 2026 Innováció kiadványában jelent meg.

Hogyan lesz valakiből fizikus?

Először bele kell szeretni a tudományba. Édesapám sokszor mondta, hogy a gyerekeket minél hamarabb „meg kell fertőzni” a tudomány szeretetével. Ezt persze nem erőltetéssel lehet elérni. A gyerek természeténél fogva kíváncsi, ezt a kíváncsiságot kell életben tartani és jó irányba terelni. Amikor valaki rátalál egy kérdésre, ami valóban érdekli, onnantól már maga indul tovább. Keresi a könyveket, kísérletezik, kérdez, szétszed dolgokat, ehhez pedig olyan emberek is kellenek, akik meg tudják mutatni, hogy mennyire izgalmas a világ. Öveges Józsefhez hasonló tudományos ismeretterjesztőkre és olyan mai példaképekre van szükség, akik közel hozzák a fiatalokhoz a kutatást.

A családodban több generáción át jelen volt a tudomány. Ez eleve kijelölte az utadat?

Biztosan hatott rám a családi háttér, még ha ezt gyerekként nem is éreztem közvetlenül. Édesapám tudós volt, a nagyszüleim a csillagászat, az asztrofizika és a matematika világában voltak kiválók, nagyapám magától Einsteintől is tanult, a nagymamám pedig az első női csillagász volt. Ettől még nem úgy nőttem fel, hogy kötelezően csillagásszá kell válnom, bár ez vélt vagy valós elvárásként jelen volt az életem során. A műszaki érdeklődés viszont nagyon korán észrevehető volt. Négy öt évesen már mindent szétszedtem, később pedig lassan azt is meg tanultam, hogyan kell összerakni. Tízéves koromban forrasztottam, kis elektronikai készleteket építettem. Ugyanekkor egy nyugat-németországi balesetben megsérült autónk radiátorát is helyben, magam cseréltem ki, hogy hazajussunk, mert a nyolcvanas évek magyar fizetéséből nem futotta egy nyugati szerviz díjára. A tudományos-fantasztikus történetek is erősen hatottak rám. A Star Wars és az űrutazás gondolata mindig része volt annak, hogy egyszer az űrrel szeretnék foglalkozni. Gyerekként Mézga Aladár összecsukható rakétájáról álmodtam. Rakétám végül nem lett, de felnőttként egy összecsukható űrtávcsövön dolgoztam.

Hogyan jutottál el a villamosmérnöki tanulmányoktól a fizikáig és a csillagászatig?

Eredetileg technikus szerettem volna lenni, de a színtévesztésem miatt azt tanácsolták, hogy válasszam inkább a villamosmérnöki pályát. A Kan dó Kálmán Műszaki Főiskolán kezdtem tanulni, két év után azonban úgy éreztem, hogy ez a világ önmagában túlságosan száraz számomra. Ekkor átmentem az ELTE fizikus szakára, és később a csillagász szakot is elvégeztem. A tisztán elméleti kutatásból ugyanakkor hiányoztak a műszerek és a technikai problémák. Így találtam meg azt a területet, ahol igazán otthon érzem magam: műszeres kutató lettem, ami azt is jelenti, hogy kutató vagyok mérnöki szívvel.

Mit jelent a gyakorlatban, hogy egyszerre beszéled a kutatók és a mérnökök nyelvét?

A nagy kutatási programokban gyakran éppen az okozza a nehézséget, hogy a tudományos elképzelést működő műszaki rendszerré kell alakítani. A fizikus pontosan tudja, mit szeretne megmérni, a mérnök pedig azt, hogyan lehet megbízható berendezést építeni hozzá. Szükség van olyan emberekre, akik mindkét gondolkodásmódot értik, és össze tudják kapcsolni a két oldalt. Ez a szerep mindegyik munkahelyemen sokat segített. A Max Planck Intézetben, a James Webb űrtávcső fejlesztésén és most a Heidelbergi Egyetemen is az a feladatom, hogy a tudományos célt lefordítsam mérnöki követelményekre, technikailag megoldjam, majd a műszaki eredményeket visszakössem a kutatási kérdésekhez.

Milyen tulajdonságok kellenek ehhez a munkához?

Türelem és nagyon erős belső érdeklődés. Én soha nem tartottam magam különösebben szorgalmasnak, inkább fanatikus tudok lenni. Ha valami igazán érdekel, nehezen hagyom abba, még akkor is haladok tovább, amikor mások szerint már elég jó. Az ADHD-m ebben egyszerre jelent előnyt és nehézséget. Egy izgalmas problémára rendkívül mélyen tudok összpontosítani, közben viszont meg kell tanulnom kezelni a gondolatok gyors váltakozását és azt, hogy ne vesszek el minden érdekes mellékszálban. A kutatásban a szenvedély nagy erő, de szükség van önfegyelemre és támogató környezet re is.

Volt olyan helyzet, amikor ez a végletekig vitt alaposság segített jó döntést hozni, vagy sikerre vinni valamit?

A James Webb egyik mechanikájánál igen, ami minden űrmisszió Achilles-sarka. A tesztek idején úgy éreztem, érdemes a szükségesnél jóval részletesebb méréseket végezni. A főnököm már azt mondta, hogy a feladat készen van, én viszont ragaszkodtam hozzá, jelezve, hogy ez az utolsó alkalom, amikor a szerkezetet még ilyen körülmények között teljesen fel tudjuk mérni. A beüzemelés során kiderült, hogy a mechanika valamilyen sérülést szenvedett a rakéta indításakor, ám a korábban felvett adatok segítségével meg tudtuk állapítani, hogy mi változott, és hogyan lehet a problémát kezelni. Erre különösen büszke vagyok, mert e pontos mérések nélkül nem lehetett volna megmenteni a Webb egyik tudományos műszerét. Az űreszközök rázási és akusztikai vizsgálatai egyébként félelmetesek. Azt szoktuk mondani, hogy a vibrációs teszten nincs ateista mérnök: mindenki azért imádkozik, hogy ne az ő alkatrésze törjön el.

A kutatói pályán hogyan lehet együtt élni a sorozatos kudarcokkal?

A mérnök többnyire már ismert tudományos eredményekből és bevált módszerekből építkezik, míg a kutató gyakran olyan problémát próbál megoldani, amire még senki sem találta meg a választ. Nincs kész útmutató, és akár hónapokon vagy éveken át egymást követhetik a sikertelen próbálkozások. Ehhez fanatikus kitartás kell, de ugyanilyen fontos a jó ítélőképesség. Fel kell ismerni, hogy mikor érdemes ezredszer is felállni és mikor vezet valóban zsákutcába az adott irány. A kutatás legtöbbször kilencvenöt százalék küzdésből és öt százalék sikerből áll. Aztán amikor végül megszületik a megoldás, gyakran olyan egyszerűnek és elegánsnak lát szik, hogy az ember azt kérdezi magától: miért nem jutott ez hamarabb eszembe? Ám az odáig vezető hosszú munka és út nélkül nem született volna meg sem az eredmény, sem a felismerés.

A pályádon volt olyan kudarcélményed, ami később lehetőséggé vált?

A legutolsó egyetemi vizsgám, ami bár egyszerű volt, nem sikerült. Ezért nem tudtam egyszerre lezárni mindkét tudományos szakom, csak a fizikust. Akkor ezt nagyon nagy kudarcként éltem meg, emiatt viszont hosszabb időt fordíthattam a csillagász-szakdolgozatomra, ami végül különösen erős munka lett. Ez és az abban az időszakban megszerzett műszeres tapasztalat vezetett ahhoz, hogy később felvettek a Max Planck Csillagászati Intézetbe. Vagyis sokszor egy bezáruló ajtó egy olyan irányt zár le, ami valójában nem a miénk, és közben megnyit egy másikat, azt, ami a sajátunk. Több meghatározó lehetőségem is ilyen fordulat után érkezett.

Mennyire egyéni teljesítmény ma egy nagy tudományos eredmény?

Az én területemen szinte semennyire. A legnagyobb kutatási feladatok annyira összetettek, hogy több tudományág és szakma együttműködése nélkül nem lehet őket megoldani. Fizikusok, csillagászok, villamos- és gépészmérnökök, informatikusok, anyagtudósok és még sok más terület szakemberei dolgoznak ugyanazon a rendszeren. A szakmai tudás mellett ezért a csapatmunka és a kommunikáció az egyik legfontosabb képesség. El kell tudni magyarázni a saját problémánkat olyan kollégáknak is, akik más nyelvet beszélnek szakmailag, és közben meg kell érteni, hogy az ő döntéseik miként hatnak a teljes műszerre.

Mitől vált különlegessé a James Webb csapata?

Tizenöt év közös munka után szinte családdá váltunk. A James Webb programban a világ legjobb szakemberei dolgoztak, és olyan vezetőink voltak, akik képesek voltak bizalmat, nyitottságot és közös felelősséget teremteni. Egy ennyire bonyolult rendszer csak ilyen légkörben juthat el a sikeres működésig. Sokat tanultam abból is, hogy mennyire szerények voltak a legnagyobb tudású emberek. Minél többet ért valaki a saját területéhez, annál pontosabban látta, hogy mennyi mindent nem tud még. Sokáig azt mondtam, hogy a világ legjobb csapatában dolgozom, aztán amikor a közösségünk rangos nemzetközi csoportdíjakat kapott, úgy éreztem, hogy ez a véleményem hivatalos megerősítést nyert.

Egy tapasztalt kutató is pályakezdővé válhat, amikor új területre kerül?

Bizonyos értelemben igen. Jelenleg a Heidelbergi Egyetemen egy részecskefizikai kutatásban dolgozom, ami egész más tudományos kérdéseket vizsgál, mint a csillagászati műszerek, technikailag mégis sok az azonosság. Ezen kísérlet közelebb vihet annak megértéséhez, hogy mi ért alakult ki az ősrobbanás után az anyag és az antianyag közötti igen parányi aszimmetriából a mai, csak anyagot tartalmazó világegyetem, ami akár egy új fizika nyomait is megmutathatja, és az is lehet, hogy Nobel-díj-várományos eredményt is hozhat. A tudományos terület számomra részben új, de a műszerfejlesztésben, a mérésekben és az optimalizálásban megszerzett tapasztalatot magammal hozom. Egy új csoportban ismét sokat kell tanulni, ám épp arra a tudásra van szükség, amit az ember a korábbi munkáiból visz magával.

Milyen erősségeket visznek magukkal a magyar kutatók a nemzetközi csapatokba?

A magyar szakemberek gyakran rendkívül találékonyak. Itthon sokan ah hoz szoktak hozzá, hogy kevés pénzből és szűkös eszközökkel kell működő megoldást készíteni, ami egy olyan problémamegoldó képességet alakít ki, amit külföldön nagyon értékelnek. Én is sokszor azért tudtam hasznos lenni, mert egy drága új berendezés megvásárlása helyett kerestem egy egyszerűbb, olcsóbb és mégis pontos megoldást. Ennek ugyanakkor van határa. Kevésből lehet ötletesen dolgozni, nullából viszont nem lehet világszínvonalú kutatást építeni. A tehetség mellé kiszámítható lehetőségek, jó műszerek, erős intézmények és olyan csapatok kellenek, amelyekben a tudás szabadon áramlik.

Miért tartod az űrkutatást és az űripart az innováció egyik legfontosabb terepének?

Az űrrel kapcsolatos programok mindig a technológia frontvonalában jártak. Olyan anyagokra, érzékelőkre, elektronikára és szoftverekre van szükség, amik sokszor még nem léteznek a fejlesztés kezdetén. Az űreszközök szélsőséges körülményei pedig arra kényszerítik a kutatókat és a mérnököket, hogy teljesen új megoldásokat hozzanak létre. Eközben jelentősen csökkent az űrbe juttatás költsége, ezért olyan gazdasági lehetőségek nyílnak meg, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Az űr ma már messze túlmutat a tudományos felfedezéseken, hiszen a navigáció, a távközlés, a földmegfigyelés vagy akár a korszerű mezőgazdaság működéséhez is nélkülözhetetlen. Egy új, ipari jellegű űr verseny zajlik, amiben Magyarországnak is feltétlenül meg kell találnia a saját helyét.

Hol kezdődik egy erősebb magyar űripar felépítése?

A gyerekeknél. Azok a magyar szakemberek, akik tíz-húsz év múlva igazán nagy eredményeket érhetnek el a nemzetközi űriparban, ma még iskolába járnak. Nekik kell megmutatni, hogy a fizika, a mérnöki munka és az űr világa elérhető pálya. Ehhez példaképek, élmények és jól felépített programok kellenek. Egy magyar űrhajós vagy egy látványos küldetés ereje leginkább abban rejlik, hogy kíváncsivá teheti a gyerekeket. Nem mindenkiből lesz űrhajós, és nem is ez a cél. Szükség lesz mérnökökre, technikusokra, informatikusokra, kutatókra, orvosokra és sok más szakemberre. Az ez irányú érdeklődés felkeltésének támogatására indítottam el néhány éve itthon a Student Spacelab Network diáklabor-hálózatot. A legfontosabb, hogy a fiatal elhiggye, neki is lehet helye ebben a világban.

Milyen szerepet kap a mesterséges intelligencia a kutatói munkában?

Már most is be kell építeni a mindennapi munkába. A mesterséges intelligencia jó asszisztens lehet az időigényes, ismétlődő feladatokban, például szövegek előkészítésében, információk rendezésében vagy programozási problémák első feldolgozásában. Aki teljesen figyelmen kívül hagyja ezeket az eszközöket, az egyre nehezebben tud lépést tartani. A lehetőség ugyanakkor sokkal nagyobb annál, mint amit ma egy csevegőprogramban látunk. A kutatásban adatok elemzését, összefüggések felismerését és új megoldások keresését is felgyorsíthatja. A hatása óriási lesz, ezért az is rajtunk múlik, hogy milyen szabályokkal és milyen célokra használjuk. Ez az eszköz gyorsíthatja a gondolkodást, ám a szakmai ítélőképességet és a felelősséget továbbra sem adhatjuk át neki.

Detre Örs

• 49 éves, egy 16 éves fiú édes apja.
• A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán villamosmérnöknek tanult, majd az ELTE-n 2004-ben fizikusként, 2007-ben csillagászként végzett.
• 2003 és 2008 között saját vállalkozásában mikrokontrolleres hardver- és szoftverfejlesztéssel foglalkozott.
• 2008 és 2023 között a Max Planck Institute for Astronomy kutatójaként a James Webb űrtávcső MIRI műszerén dolgozott, amelynek az európai elektronikai vezetője volt.
• Jelenleg a Heidelbergi Egyetem alacsony energiás részecskefizikai kutatócsoportjában dolgozik.
• Édesapja Detre Csaba geológus és filozófus, nagyszülei Detre László csillagász és Balázs Júlia matematikus-csillagász.
• A Student Spacelab Network és a Magyar Diákszatellit Program alapítója és vezetője.

Még több értékes tartalom vár!

Az UNI in&out kiadványt megújult címmel, de a megszokott tartalommal, Pályaképek néven érheted el. A 2026-os Innováció lapszámban olyan témákban mélyedhetsz el, amik valóban számítanak – oktatásról, jövőről, karrierről. Digitális és print formátumban is elérhető a shop.uniside.hu oldalon!