További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Megjelent az UNI in&out Innováció 2025 bookazin!


Szerző: UNIside - 2025.09.12.

Napjainkban már nem lehet teljeskörű az ipari megoldások bemutatása, illetve az innovatív technológiai újítások áttekintése sem anélkül, hogy szót ejtenénk a mesterséges intelligencia ezekre gyakorolt hatásairól. A szeptember 12-én megjelent UNI in&out Innováció 2025 kiadványunkban az MI-ről szóló diskurzus egyik legátfogóbb bemutatását hoztuk el: kutatások, szabályozások, interjúk mentén mélyedhet el az olvasó a témában.

A technológiai fejlődés üteme folyamatosan gyorsul, amióta az MI megjelent az iparban is. Azonban nem szabad megfeledkezni az oktatásban betöltött szerepéről sem: erre reflektál legújabb Így tanultok ti kutatásunk, amelyben arról is megkérdeztük az egyetemi hallgatókat, hogy mikor, mire, mennyit és hogyan használják a mesterséges intelligenciát tanulmányaik során.

Az UNIside, az MCC Tanuláskutató Intézet, az Óbudai Egyetem és a Schönherz Szakkollégium munkatársai által, a Libri támogatásával végzett kutatás budapesti és vidéki egyetemi hallgatók tanulási motivációit, körülményeit és a mesterségesintelligencia-használatukat vizsgálta.

Minden harmadik egyetemista készségszinten használja a mesterséges intelligenciát

A továbbtanulás melletti döntésük motivátoraként a zömében huszonéves válaszadók a munkaerőpiacon való könnyebb érvényesülést, a saját maguk továbbképzését és az általuk végzendő munkához szükséges végzettség megszerzését jelölték meg az UNIside friss kutatásában. Míg a válaszadók csupán 4 százaléka számolt be arról, hogy egyetemi keretek közötti tanulja a mesterséges intelligencia használatát, addig a fiatalok harmada már adott be olyan házi dolgozatot, amit MI segítségével készített el.

Bár a hallgatói élet, azaz a bulik számítanak az egyetemi élet legjobbjának – a válaszadók 77 százaléka vallott így –, rögtön a második helyen az érdekes kurzusok és tárgyak szerepelnek (76 százalék), és a munkaerőpiaci felkészültség szempontjából szintén fontos kapcsolatépítést (74 százalék) említették harmadik helyen a most egyetemre járók.

A fiatalok intézményválasztásában elsősorban az érdeklődési kör (76 százalék), az oktatás helyszíne (58 százalék) és az intézményről szerzett információk (47 százalék) játszanak leginkább szerepet. Ebben a választásban még a rangsorok, a szülők, a diák jegyei és a pályaorientációs vagy személyiségtesztek szintén szerepet játszanak, és továbbra is fontos a tanárok és barátok véleménye.

Mindezek az adatok az UNI in&out Innováció című bookazin legfrissebb, 2025-ös számában megjelent, a kiadó által immár ötödik alkalommal készített Így tanultok ti kutatás eredményeiből derültek ki, amelyekből azt is megtudhatja az érdeklődő olvasó, hogy a diákok fele a pluszpontokért nyelvvizsgát is tett, hogy biztosan felvegyék őket egyetemre.

Tanulás egyetem előtt és után, MI-vel is

A sikeres felvételiért a többség további, kiegészítő tanulást is vállalt: a válaszadók több mint harmada különtanárhoz vagy érettségi előkészítőre járt. Egyáltalán azt, hogy egyetemre menjenek, elsősorban a könnyebb munkaerőpiaci elhelyezkedés (64 százalék), saját maguk fejlesztése (59 százalék), az általuk végzendő munkához szükséges végzettség megszerzése (41 százalék), vagy a magasabb bér (37 százalék) motiválta, vagyis azt az erőfeszítést is, amelyet egy komolyabb felvételi eredmény elérésébe invesztáltak a fiatalok.

Az egyetemisták körében szerencsére még mindig gyakori a jegyzetelés: 68 százalékuk tanulás közben jegyzeteket készít. Csaknem négyötödük többször elolvassa az anyagot, amikor tanul, tehát a módszerekben, stílusban még nem láthatunk gyökeres változást.

Az egyetemi tanulásban a legnagyobb örömöt az eddigi ismereteik bővítésében, új tudás megszerzésében és a társaságban látják az egyetemista megkérdezettek, akiknek több mint egyharmada saját bevallása szerint készségszinten használja a mesterséges intelligenciát. Ezzel egybecseng, hogy minden harmadik egyetemista adott már be legalább részben mesterséges intelligencia segítségével elkészített tanulmányi feladatot, viszont csupán 4 százalékuk nyilatkozta azt, hogy az egyetemi óráin is tanulja az MI használatát. A diákok tudatosságát jelzi ugyanakkor, hogy 79 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az MI eredményei sokszor jók, de ellenőrizni kell. A többség a ChatGPT-t használja (72 százalék) és azt ismeri (81 százalék), a következő legismertebb a Gemini, de ezt már csak a kitöltők 22 százaléka ismerte és mindössze 10 százalékuk használja.

A mesterséges intelligenciát körülvevő intézményrendszer és fejlesztések

A lapban közölt felmérésből tehát kiderül, hogy a hallgatók jelentős része rendszeresen használ MI-alapú eszközöket tanulmányai során, ami új kihívások és lehetőségek elé állítja a felsőoktatást. Erről is beszélgettünk interjúalanyainkkal, többek között Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossal, aki kiemelte: lexikális tudás nélkül nincs sem kreativitás, sem jó MI-használat, valamint kitért arra is, hogy Paks mellett adatközpont létesül a jövőben, hiszen a mesterséges intelligencia alkalmazása, fejlesztése rendkívül energiaigényes.

Szinte a lapszám összes interjújában rákérdeztünk az MI használatára, viszont a fő vonulat mégis az innováció, így az innovatív struktúrák, infrastruktúra és a pszichológiai biztonság mint feltételrendszer jelentik azokat a kulcsszavakat, amelyek konklúzióként leszűrhetők.

A Makronóm Intézet a legfrissebb tanulmányában, amelyből lényeges részleteket a bookazinban publikáltak első ízben, alaposan elemzi a mesterséges intelligencia legtöbb aspektusát. Többek között rámutatnak a fejlesztés és a használat sajátosságaira, a hazai eredményekre és a kockázatokra is: az MI nemcsak gazdasági lehetőségeket teremt, hanem alapvetően alakítja át a munkaerőpiacot is, ezért az oktatási rendszernek fel kell készülnie az emberi készségek és kritikai gondolkodás fejlesztésére, miközben az MI-t tudatosan, eszközként alkalmazza.

Tudásátadás: egyetemek és oktatás

Az UNI in&out magazinok célja, hogy támogassa a továbbtanulás előtt állókat, az egyetemistákat és a pályakezdőket döntéseikben. A lap cikkeiből, interjúiból, elemzéseiből határozott kép alakul ki arról, hogyan születik az innováció, milyen környezet és feltételek segítik a fejlődést, és hogyan kapcsolódik össze az egyetemi világ az iparral.

Az interjúalanyok kiemelték a tudás, a kreativitás és az innováció szerepét a felsőoktatásban és a tudományos életben. Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója például azt hangsúlyozta, hogy Magyarország számára kulcsfontosságú a fiatalok tudományos és innovációs érdeklődésének felkeltése, hiszen az ország jövőjét azok formálják, akik élen járnak az új felfedezésekben.

Darázs Lénárd, az ELTE rektora a multidiszciplinaritás és a partneri kapcsolatok fontosságát emelte ki, míg Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora a folyamatosan változó tudás szükségességére hívta fel a figyelmet: hiszen a diplomával megszerzett ismeretek gyorsan érvényüket vesztik, ezért a tananyagot folyamatosan formálni kell.

Kapitány István, a Shell egykori globális elnöke kiemelte, hogy az egyetemek elsődleges feladata nem az üzleti vezetők képzése, hanem egy olyan világlátás átadása, amely folyamatos tanulásra és önképzésre ösztönöz. A vele készült interjúból még az is kiderül, hogy a siker nem a pozíción múlik, hanem úton, amelyen életünk során végighaladunk.

Siker, kudarc, innováció – a fejlődés alapkövei

A vállalati szférában és a szakképzésben is a tudatos fejlesztés és a folyamatos képzés áll a középpontban. Sulciová Silvia, az önreflektív vezetők alkimistája számára az innováció nem csupán technológiai kérdés, mivel az a munkavállalói elkötelezettség, a pszichológiai biztonság és az önreflektív vezetés alapjain nyugszik.

A szakképzés befogadó jellegéről, azaz arról, hogy az innovációhoz elengedhetetlen, hogy a nehezebb körülmények közül érkezők számára is utakat mutathassunk és egyúttal a tehetségek számára is kínálhassunk lehetőségeket, Magyar Zita, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke beszélt az UNIside olvasóinak, méghozzá az idén 5 éve megújult szakképzés eredményeinek ismertetésével.
Az AI és a technológiai eszközök beépítése mindennapjaink részévé vált, és így nem célként, hanem partnerként értelmezendő, mondta el Fenyves Veronika, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, aki az egyetem új DBA-képzéséről is beszélt.

A kreativitás és az önazonosság a művészeti pályán is kulcsfontosságú, akárcsak a tudomány és a vállalati innováció világában. A kudarcok, nehéz döntések elengedhetetlenek a saját fejlődésünkhöz, és a belső hangunk megtalálásához vezető úton most Szabó Sipos Barnabás érdemes művész, festő kíséri az olvasókat az UNIside-nak adott interjúja segítségével. Hangsúlyozta: a művészi kifejezés nem a szakágakról, hanem a szándékról és a szemléletről szól, és a fiataloknak érdemes minél több területen kipróbálni magukat, hogy megtalálják saját irányukat.

Rangsorok készítésével is segítjük a fiatalokat

Az interjúk és elemzések mellett a lapszámban 2025 szeptemberében is közöljük az informatikai, a műszaki, a művészeti és természettudomány képzési területek 5 legnépszerűbb szakjának rangsorait. Az országos technikumi rangsor ezúttal a fiatalabb korosztályt és azokat is segíti a pályaválasztásban, akik esetleg idén nem nyertek felvételt valamely felsőoktatási intézménybe, vagy mégis úgy döntöttek: előbb egy szakmát szereznek meg.

Az UNI in&out Innováció 2025 elérhető a shop.uniside.hu weboldalon, személyesen megvásárolható az Inmedio és Relay hálózat üzleteiben, és a legtöbb Auchan és Interspar áruházban is. A teljes kutatás, az inspiráló interjúk és a rangsorok részletei a magazinban olvashatók.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás