További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Kommunikáció- és médiatudomány mesterszak: felkészülés a jövőre


Szerző: UNIside - 2025.09.10.

Vajon hogyan formálják a médiaüzenetek a társadalmat? Hogyan születnek a sikeres kampányok, és mi különbözteti meg a hatékony kommunikátort a többiektől? Ha érdekel, hogyan működik a médiarendszer, vonz a tartalomgyártás, a PR vagy a stratégiai kommunikáció világa, akkor a kommunikáció- és médiatudomány mesterszak éppen neked való.

A kommunikáció- és médiatudomány mesterszak elmélyíti a tudást a modern médiarendszerek működéséről, a nyilvánosság és a társadalmi diskurzus összefüggéseiről, valamint a kommunikációs stratégiák gyakorlati alkalmazásáról. A hallgatók nemcsak a sajtó, a digitális média és a PR területén szereznek átfogó ismereteket, hanem kutatási és elemzői készségeiket is fejlesztik. A képzés felkészíti őket a kreatív és stratégiai gondolkodást igénylő szakmai feladatokra, valamint a kommunikációs iparágakban, a médiában és a tudományos pályán való helytállásra.

Milyen képességei vannak egy okleveles kommunikáció- és médiaszakértőnek?

  • Képes új látásmódok alkalmazására, a szociokulturális környezet interdiszciplináris szemlélettel történő megközelítésére, valamint a szakterületre jellemző megismerési felkészültségek szakszerű használatára.
  • Szakterülete ismereteit felhasználva képes problémák és konfliktusok felismerésére, valamint aktívan közreműködik a megoldási javaslatok kidolgozásában és végrehajtásában.
  • Önálló elemzést és értékelést végez szakmai feladatainak megoldásában, következtetéseket és magyarázatokat szintetizál.
  • Képes hazai és nemzetközi társadalomtudományi források feltárására, feldolgozására, és a levont következtetéseket gyakorlatban alkalmazni.
  • Önállóan készít szaktudományos összefoglalókat, elemzéseket és tanulmányokat szakterületének résztémáiról.
  • Képes széles körű, megalapozott technikák alkalmazására az információk kritikus elemzéséhez és feldolgozásához.
  • Hiányos adatok esetén is helytálló és korrekt szakmai véleményt alkot, döntéseket hoz, és az eredményeket szakmai és nem szakmai közönség számára érthetően kommunikálja.
  • Képes a szervezeten belüli munkafolyamatok irányítására, az intézményen belüli és kívüli partnerekkel történő eredményes együttműködésre, valamint megfelelő szakmai gyakorlat után vezetői szerep betöltésére.
  • Felkutatja és irányítja a szervezete számára releváns projekteket és pályázatokat, koordinálja a végrehajtási munkát, és biztosítja a partnerekkel történő hatékony együttműködést.
  • Gyorsan alkalmazkodik a változó munkahelyi és szervezeti körülményekhez, képes adaptációs koncepciókat kidolgozni, megvitatni és elfogadtatni munkatársaival és partnereivel.
  • Önállóan dolgoz ki szakmai koncepciókat, és képes azok kivitelezésére.
  • Rendelkezik társadalomtudományi, különösen kommunikáció- és médiatudományi szaktudással, képes szakmai reflexióra és tudásának folyamatos fejlesztésére.
  • Képes eredményes és hatékony értelmiségi munkavégzésre szakterületén.
  • Minimálisan egy idegen nyelven (javasoltan angolul) képes szakmai tevékenységet folytatni, idegen nyelvű szakirodalmat értelmezni, és szakmai kommunikációt folytatni, miközben idegen nyelvi készségeit folyamatosan fejleszti.
  • Részt vesz az élethosszig tartó tanulás folyamatában, szakmai kompetenciáinak folyamatos fejlesztését biztosítja.

Miből épül fel a kommunikáció- és médiatudomány mesterképzés?

  • a kommunikáció- és médiatudomány társadalomtudományi beágyazottsága: a kommunikáció és média társadalomtudományi vizsgálata, a kommunikáció és média interdiszciplináris megközelítése; a kommunikáció és média szabályozásának elméletei (például jogi, etikai, gazdasági, politikai, kulturális)
  • a kommunikáció- és médiakutatás szakmai ismeretei, problématerületei: a közvetlen emberi kommunikáció elméletei, a társadalmi kommunikáció elméletei, kultúra és kommunikáció, szervezeti és intézményi kommunikáció, kommunikációs kutatás-módszertani ismeretek, kommunikációs technológiák, szakmai gyakorlati ismeretek

Mire kell számítani a kommunikáció- és médiatudomány mesterképzés során?

  • képzési idő: 4 félév
  • megszerzendő kreditek: 120 kredit
  • diplomamunka kreditértéke: 20 kredit
  • gyakorlatorientáltság: 60 százalék
  • szakmai gyakorlat: intézmény által egyedileg meghatározott
  • specializáció: 30–40 kredit

Melyik egyetemeken, karokon érhető el kommunikáció- és médiatudomány mesterképzés?

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • Kodolányi János Egyetem Újmédia és Kreatívipari Kar
  • Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
  • Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar
  • Milton Friedman Egyetem
  • Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemeskürty István Tanárképző Kar
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
  • Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
  • Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Levelező tagozaton a következő intézmények hirdették meg a képzést 2025 szeptemberében:

  • Kodolányi János Egyetem
  • Károli Gáspár Református Egyetem
  • Budapesti Metropolitan Egyetem
  • Milton Friedman Egyetem
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem

2025 szeptemberétől a Corvinus és a Budapesti Metropolitan Egyetem angol nyelven is elindította a képzést.

Milyen ponthatárokra lehet számítani a kommunikáció- és médiatudomány mesterképzésben?

Állami ösztöndíjas, nappali képzésben a legmagasabb ponthatár a 2025-ös általános felvételi eljárásban a METU-n volt (90 pont), a legalacsonyabb az NKE-n (66 pont).

Önköltséges, nappali képzésben a legmagasabb ponthatár a 2025-ös általános felvételi eljárásban szintén a METU-n volt (81 pont), a legalacsonyabb az ELTE-n (57 pont).

A felvételi során a teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető: a kommunikáció- és médiatudomány alapképzési szak, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű kommunikáció alapképzési szak.

A társadalomtudományi képzésekkel kapcsolatos legújabb rangsorokról az UNI in&out legfrissebb kiadványában olvashattok, amit itt tudtok megvásárolni print vagy digitális formában.

További részleteket a kommunikáció- és médiatudomány mesterszakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás