Előszó az olvasóhoz – A Hungarofit alapjai

Mozdulj velünk az<br>egészséges jövő felé!

Cikkek és tanulmányok

Előszó az olvasóhoz – A Hungarofit alapjai

Ön tudta, hogy az egészséggel/terhelhetőséggel összefüggésbe hozható leglényegesebb kondicionális képességeket (a keringéslégzés állapotára utaló hosszú távú állóképességet és a mindennapi tevékenysége során leginkább igénybe vett izomsorok erejét, erő-állóképességét) mérő motorikus próbákban (pályatesztekben) elért teljesítménye – úgymint edzettségi szintje, funkcionális állapota – összefüggésben van az egészséges létezése stabil megtartásával, az életminőségével, az immunrendszere és a szellemi munkavégző-képessége hatékonyságával?

A cikk szerzője: Fehérné Mérey Ildikó.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minél edzettebb valaki, annál egészségesebb, vagy annál jobb az életminősége, netán annál hatékonyabban működik az immunrendszere, s a szellemi munkavégző képessége. Az eddigi vizsgálódásaink szerint inkább csak azt, hogy akiknek az edzettségi szintje (általános fizikai teherbíró képessége) eléri a mindennapi tevékenysége hatékony elvégzéséhez szükséges edzettségi szintet, azoknak jobb az életminősége, hatékonyabb a fizikai szellemi munkavégző képessége.

Akik a mindennapi tevékenységüktől (extra feladatok nélkül is) annyira elfáradnak, hogy huzamosabb ideig nem tudják kipihenni magukat egyik napról a másikra – már reggel is fáradtnak, kimerültnek érzik magukat –, azok gyenge fizikumuk miatt egészségileg hátrányos helyzetben vannak. 2012-ben a közoktatás területén a fiatalok 55–60 százaléka, 2024-ben a magyar fiatalok kb. 65–70 százaléka nem éri el a könnyű fizikai munka és a hatékony szellemi munkavégzéshez (hatékony tanuláshoz) szükséges teljesítménynormákat.

Fontos: valamennyi amatőr szinten versenyzőnek és élsportolónak a sportolói pályafutása alatt a 20–25 évesek teljesítmény-normáikat ajánlatos/szükséges megtartani.

Szeretné megtudni, hogy az Ön jelenlegi edzettségi szintje eléri-e a mindennapi tevékenysége maradéktalan és hatékony elvégzéséhez szükséges edzettségi szintet?

Néhány egyszerű, különösebb előképzettséget és eszközt nem igénylő, „gyermekbarát” pályatesztben mérje meg, az egészséggel/terhelhetőséggel összefüggésben hozható leglényegesebb kondicionális képességek területén elért teljesítményét, majd a tesztrendszert alkotó egyes motorikus próbákban (pályatesztekben) elért teljesítményét viszonyítsa a Hungarofit, vagy Mini Hungarofit teljesítménynormákhoz.

A következő hat hétben minden hétfő délelőtt újabb fejezetet publikálunk a Hungarofit-rendszert feldolgozó tanulmányból, ezzel is támogatva az egészséges életmódot, annak megismerését, és segítve a mérések könnyebb elvégzését.

Mit jelent a teljesítménynorma jelen esetben?

Az egészségközpontú fittség vizsgálatához szükséges leglényegesebb kondicionális képességek területén elért teljesítmény számszerűen kifejezett mennyiségét jelölik.

A teljesítménynormák az egészség/terhelhetőség szempontjából leglényegesebb kondicionális képességek (a keringés–légzés állapotára utaló hosszú távú állóképesség és a mindennapi tevékenység során leggyakrabban használt izomcsoportok ereje, erő-állóképessége) megbízható mérésére alkalmas motorikus próbákban – pályatesztekben – elérendő teljesítmény számszerűen kifejezett mennyiségét jelölik.

A következő hét témája: Elvégzendő feladatok és teljesítmény-nyilvántartás.

——

A közölt információk tájékoztató jellegűek: nem arra szolgálnak, hogy diagnosztizáljanak!

A kiemelt kép forrása: UNIside.

Hungarofit logo

Szeretnél Te is csatlakozni?

Fedezd fel, hogyan támogatja rendszerünk az egészséges, boldog, aktív élet kialakítását.

Vedd fel velünk a kapcsolatot