A járműipari és gyártáshoz kapcsolódó kompetenciákra, valamint a mesterséges intelligencia és az autonóm rendszerek terén szerzett tapasztalatokra építve új, humanoid robotikára fókuszáló kutatócsoport kezdi meg munkáját a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetben (SZTAKI). A bejelentésen részt vett Prof. Dr. Palkovics László kormánybiztos, aki szerint Magyarország képes kiszolgálni a robotika globális felfutását.
„Magyarország jelenleg high-tech ipari ország, gazdasága főleg az autógyártásra épül. Ha képesek vagyunk a legkomplexebb ipari terméket, az autót gyártani, akkor a humanoid robotokkal is tudunk foglalkozni” – hangsúlyozta az eseményen Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos. Az előrejelzések szerint a humanoid robotok piaca robbanásszerű növekedés előtt áll, amelyben hazánk is szerepet kíván vállalni.
A rendezvényen a résztvevők működés közben is megtekinthették az intézet robotflottáját, amely demonstrálta, hogy a magyar kutatók felkészültek a jövő technológiáinak fejlesztésére és alkalmazására.
Palkovics Lászlóval az UNIside is készített interjút, melynek témái között a robotok is szerepeltek. A kormánybiztos elmondta, hogy többek között az ELTE és a Bosch együttműködéséből is egyre több látványos eredmény születik: például az az intelligens ipari robot, amely a beérkező alkatrészek automatizált kicsomagolására, szétválogatására és rendszerezésére is alkalmas. De legyen szó akár az egészségügyről vagy épp a meteorológiai előrejelzésekről, számos helyen vetik be az „öntanuló gépeket”.
Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia nem fogja felszámolni az összes állást, csupán arról van szó, hogy a munkaerőpiac több területen átrendeződik. Korábban is szűntek meg szakmák, például a kubikus, és most is ez lesz a helyzet. Palkovics László a bányászokat említette, mivel a robotok miatt egyre kevésbé van szükség arra, hogy több száz méter mélyre embereket küldjünk a föld alá. Azonban a régiek helyett újfajta munkák kerülnek majd előtérbe.

Palkovics László kezet fog egy Unitree Robotics G1 EDU humanoid robottal a sajtótájékoztatón (Forrás: MTI / Purger Tamás)
A HUN-REN SZTAKI koordinálja az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumot (ARNL) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot (MILAB), amelyek keretében már évek óta zajlanak világszínvonalú kutatások a robotika, az érzékelés és az autonóm irányítás területén.
„A Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumunkban eddig is kiemelten foglalkoztunk kollaboratív robotokkal. Az új kutatócsoport megalakulása logikus lépés, amely a meglévő tudásbázisunkat és olyan eszközeinket, mint a Unitree humanoid robot vagy a Boston Dynamics robotkutyák, állítja új kihívások elé” – tette hozzá Monostori László, a HUN-REN SZTAKI főigazgatója.
„A humanoid robotika a gépészet, az informatika és az irányításelmélet csúcstalálkozása. A SZTAKI-ban az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) keretében felhalmozott tudás teszi lehetővé, hogy ne csak a robotok mozgását, hanem azok környezetérzékelését és autonóm döntéshozatalát is világszínvonalon kutassuk” – emelte ki Bokor József, a HUN-REN SZTAKI tudományos főigazgatója.

Palkovics László (jobbra), Monostori László (középen) és Váncza József professzor (balra), a HUN-REN SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának részlegvezetője (Forrás: MTI / Purger Tamás)
Hozzátette: a cél az, hogy ezek az eszközök a jövőben ne csak szigorúan kontrollált ipari környezetben, hanem az emberekkel együttműködve, valós, változó körülmények között is biztonságosan és hatékonyan végezzék feladatukat.
——
A kiemelt képen Bokor József, a HUN-REN SZTAKI tudományos főigazgatója látható. Forrás: HUN-REN SZTAKI.