A magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő program indul HU-rizont néven, amelyre 2024-ben nyolcmilliárd forint áll rendelkezésre – jelentette be január 12-én Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára.
Ha megpróbálnak minket bezárni, akkor nyitunk a világra, ezért indítottuk el a már most, januárban pályázható nemzetközi csereprogramunkat, a Pannónia programot; illetve elindítjuk a magyar kutatók és a magyar kutatás nemzetközi együttműködését elősegítő HU-rizont programot idén nyolcmilliárd forint támogatással – fogalmazott Hankó Balázs most pénteken az Educatio kiállításon.
–
Végzős középiskolás vagy? Ugye te is ott voltál az idei Edicatio kiállításon? Ha 11-12-ikes leszel, akkor mindenképp ott a helyed jövő januárban is! Olvasd el a lényeget a január 13-án véget ért kiállítás kapcsán az alábbi cikkünkben:
–
Az államtitkár felidézte, hogy a 2023-as év a magyar tudomány, a magyar felsőoktatás sikereitől volt hangos,
két kiváló kutatónk lett Nobel-díjas, Krausz Ferenc és Karikó Katalin. Emellett 12 hazai egyetem szerepel a világ egyetemeinek legjobb öt százalékában, és meredeken emelkedik a magyar tudományos publikációk, közlemények száma is.
Azaz a magyar kutatás nemcsak eredményes, hanem a nemzetközi együttműködése is széles körű – hangsúlyozta.
Egyetemista vagy? Fiatal kutató vagy? Vagy csupán érdekel a kutatás-fejlesztés? Olvasd el ezt a cikkünket is:
Tájékoztatása szerint az új program azon nemzetközi kutatási együttműködéseket fogja továbbvinni magyar egyetemek pályázataival, amelyek a Neumann János-program három fókuszterületére – az egészséges életre, a digitalizációra és a zöldátállásra – koncentrálnak.
Az új program azonban nemcsak a magyar egyetemek kutatási költségeit fogja finanszírozni, hanem az európai és azon kívüli egyetemekét is. – Azaz kutatási partnernek hívja a nemzetközi egyetemeket abból a célból, hogy olyan kutatások szülessenek, amelyek nem öncélúak, hanem amelyek a magyar társadalom, gazdaság számára előnyösek – tette hozzá az államtitkár.
Kiemelte, hogy a HU-rizont program mellett hatmilliárd forintot különítettek el annak támogatására, hogy nemzetközi kutatók Magyarországon folytathassák kutatásaikat.
A kutatást támogatja az új HU-rizon program – a fotó illusztráció (Pixabay)
Emellett idén is támogatják azokat az egyetemeket, amelyek a Horizont Európa programban nem kaptak támogatást. A tavaly rendelkezésre álló ötmilliárd forintból 12 egyetem 43 kutatását támogatták, ezt a programot viszik tovább ebben az évben is 5,4 milliárd forint keretösszegből.
– Összességében idén soha nem látott összeget, 24 milliárd forintot fordítunk arra, hogy a magyar kutatások nemzetközi együttműködéseit erősítsük
– hangsúlyozta Hankó Balázs.
Cikk forrása MTI, nyitókép, fotó: Máthé Zoltán
Budapest, 2024. január 12.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsõoktatásért felelõs államtitkára a magyar kutatás nemzetközi együttmûködését elõsegítõ HU-rizont programról tartott sajtótájékoztatón a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon a fõvárosi Hungexpón 2024. január 12-én.
MTI/Máthé Zoltán