További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Kinek való a francia nyelv, irodalom és kultúra mesterképzés?


Szerző: UNIside - 2025.09.24.

Érdekelnek a francia nyelv mélyebb rétegei, a kultúra és irodalom gazdagsága? Szeretnél autentikus módon kommunikálni, elemezni klasszikus és kortárs műveket, és felfedezni Franciaország kulturális kincseit? Ha igen, a francia nyelv, irodalom és kultúra mesterképzés neked való!

A francia nyelv, irodalom és kultúra mesterképzés elmélyült nyelvi és kulturális ismereteket nyújt azoknak, akik a frankofón világot szeretnék felfedezni szakmailag és tudományosan is. A hallgatók tanulmányozzák a klasszikus és kortárs irodalmat, a nyelvi stilisztikát, valamint a francia kultúra történelmi és társadalmi összefüggéseit. A végzettek képesek lesznek oktatói, kutatói, fordítói vagy kulturális projektmenedzseri feladatokra a hazai és nemzetközi színtéren.

Milyen képességei vannak egy okleveles francia nyelv, irodalom és kultúra szakos bölcsésznek?

  • Saját szakterületén képes a kulturális jelenségek történeti vizsgálatára, és az egymásra épülő világképek kritikai értelmezésére.
  • Képes francia nyelven hatékonyan kommunikálni írásban és szóban, valamint az információkat, érveket és elemzéseket szakmai és laikus közönség számára több nézőpontból bemutatni.
  • Képes kritikusan elemezni a magyar és európai identitás konstrukcióit.
  • Képes szintetizáló módon értékelni az Európán kívüli kultúrákat.
  • Képes különböző szövegtípusokat és kulturális jelenségeket több szempont figyelembevételével, releváns értelmezési keret alkalmazásával vizsgálni.
  • Képes önállóan kiválasztani és alkalmazni a szakmai problémákhoz legmegfelelőbb humántudományi módszereket.
  • Véleményét idegen nyelven is képes megfogalmazni és szakmai fórumokon megvédeni.
  • Képes önálló tevékenységre a problémamegoldásban, eredeti ötletek felvetésére, és a feladatok magas szintű, önálló tervezésére és végrehajtására.
  • Önállóan és kritikai szempontokat érvényesítve képes feltárni résztémái összefüggéseit.
  • Képes szakterülete gyakorlása során két idegen nyelvet hatékonyan használni.

Miből épül fel a francia nyelv, irodalom és kultúra mesterképzés?

  • képzést alapozó bölcsészettudományi és társadalomtudományi ismeretek: a nyelvtudomány, az irodalomtudomány és a művelődéstörténet kutatási irányzatai és eredményei, interdiszciplináris kapcsolódási pontok és megközelítések, módszertani ismeretek
  • a francia nyelv, irodalom és kultúra szak szakmai ismeretei: általános és szaknyelvi fejlesztés, a nyelvtudomány, az irodalomtudomány és az irodalmi interpretáció, valamint a művelődéstörténet kérdései, irányzatai, eredményei
  • a választható speciális programok:
    • választható szakos specializációk: francia nyelvészet, irodalom, művelődéstörténet; frankofón irodalom és kultúra; a szak- és műfordítás alapjai
    • a francia, olasz, portugál, román, spanyol közös specializációs ismeretek: újlatin nyelvészet, újlatin lexikográfia, középkori újlatin irodalmak
  • a szakhoz kötődő területeken további nyelvi, irodalmi, művelődéstörténeti vagy más speciális kérdéskörök ismeretei

Mire kell számítani a francia nyelv, irodalom és kultúra mesterképzés során?

  • képzési idő: 4 félév
  • megszerzendő kreditek: 120 kredit
  • diplomamunka kreditértéke: 20 kredit
  • gyakorlatorientáltság: 30–40 százalék
  • specializáció: 40–60 kredit

Az oktatás francia nyelven folyik, így a képzésbe való belépés feltétele francia nyelvből felsőfokú (C1), komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga, vagy azzal egyenértékű oklevél.

Melyik egyetemeken, karokon érhető el francia nyelv, irodalom és kultúra mesterképzés?

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
  • Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Állami ösztöndíjas, nappali képzésben a ponthatár a 2025-ös általános felvételi eljárásban az ELTE-n 93 pont volt, az SZTE-n 96 pont. Önköltséges formában 2025 őszén a szak nem indult. Levelező képzésben a képzés nem elérhető.

A felvételi során a teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető alapszakok: a romanisztika és az újlatin nyelvek és kultúrák BA francia szakiránya, a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű francia nyelv és irodalom szak, francia nyelvtanár szak.

A bölcsészettudományi képzésekkel kapcsolatos legújabb rangsorokról az UNI in&out legfrissebb kiadványában olvashattok, amit itt tudtok megvásárolni print vagy digitális formában.

További részleteket a francia nyelv, irodalom és kultúra mesterszakról a felvi.hu oldalán olvashattok.

——

A kiemelt kép forrása: 123RF.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás