Harmadik alkalommal osztották ki a Fiatal Természettudományos Tanár Alkotói Díjat

Harmadik alkalommal osztották ki a Fiatal Természettudományos Tanár Alkotói Díjat


Szerző: Németh Eszter - 2024.10.08.

A tanárok nagy hatással vannak a jövő generációjára

A FITT-díj idei nyertesei ismét olyan tehetséges és elhivatott pedagógusok, akik nemcsak szakmai körökben elismertek, de a diákok inspirálása, nevelése szempontjából is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A Richter az ország haladó szellemiségű központjaként fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást. Ennek részeként külön figyelmet fordít a fiatal pedagógusok támogatására, akik hivatásuknak tekintik, hogy inspirálóan oktassák a különböző természettudományos tárgyakat a fiataloknak, egy életre megalapozva a hozzájuk fűződő viszonyukat.

[kiemelt]„Az idei FITT-pályázatok ismét arról tanúskodtak, micsoda hatalmas hivatástudat, kreativitás, szakmai profizmus és szenvedély vezérel sok fiatal természettudományos tanárt. Tisztelettel, alázattal, szellemi és emberi partnerséget építve támogatjuk őket abban, hogy a bennük levő láng továbbra is lobogjon. Büszkén valljuk, hogy a Richternek, mint a régió legnagyobb innovációs központjának ez is a missziója”[/kiemelt] – mondta Szántay Csaba, a Richter Gedeon Nyrt. tudományos főtanácsadója, egészségügy- és oktatástámogatási vezetője, illetve a Centenáriumi Alapítvány kuratóriumi tagja.

Az idei díjazottak ismét olyan tehetséges és elhivatott pedagógusok, akik nemcsak szakmai körökben elismertek, de a diákok inspirálása, nevelése szempontjából is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. (Fotó: Bodó Gábor)

28 tehetséges, fiatal pedagógus

Idén a FITT-díjat 28 tanár vehette át. Őket az Alapítvány összesen 900.000 forinttal támogatja fejenként, melyet 10 hónapos bontásban kapnak meg. Ez a havi 90.000 forintos ösztöndíj lehetőséget biztosít a díjazottak számára a további szakmai fejlődésre, úttörő pedagógiai módszerek fejlesztésére, kidolgozására, hogy munkájukat a lehető legmagasabb szinten végezhessék továbbra is. A díj azonban nemcsak anyagi támogatást nyújt ezeknek a kiemelkedő pedagógusoknak, hanem lehetőséget a kapcsolatépítésre is a Richterrel, ami új távlatokat nyit számukra a szakmai előrelépés terén.

A nyertes FITT pályázatok számbeli adatai városokra lebontva (Készítette: Keserű Piroska)

Richter a Kutatók Éjszakáján 

A Richter Gedeon Nyrt. idén először vett részt a Kutatók Éjszakáján, és több mint 250 látogatót fogadott, akik betekintést nyerhettek a gyógyszeripar világába. A rendezvény iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt, különösen a fiatalok körében, akik nagy számban érkeztek, hogy megismerkedjenek a gyógyszeripari kutatások lenyűgöző területeivel.

A Richter nagy sikeréről a Kutatók Éjszakáján itt olvashattok:

Richter a Kutatók Éjszakáján: kiemelkedő érdeklődés, pozitív visszajelzések

FITT díjazottak:

  1. Árva Bettina (természetismeret, biológia, kémia) Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Debrecen
  2. Boller Balázs (kémia, matematika) Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
  3. Búzás Eszter Bíborka (fizika, kémia) Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Sárospatak
  4. Gelencsér Flóra Ikonia (biológia, földrajz, természettudomány) Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
  5. Herendi Borbála (fizika, kémia, francia) Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
  6. Kovács Olivér (fizika, szakmai fizika, vegyipari alapozó gyakorlat) BMSZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum, Budapest
  7. Kökény Katalin (biológia, kémia) Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium, Dabas
  8. Krasznai Brigitta Melinda (biológia, földrajz, természettudomány) Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium, Érd
  9. Liziczai Márk Imre (biológia, kémia, természettudományos gyakorlatok) Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Kollégium, Mosonmagyaróvár
  10. Marián Gábor (kémia, biológia) Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs
  11. Matics Martin (fizika, matematika) Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár
  12. Nagy Anna (biológia, természettudomány) Kecskeméti Református Gimnázium, Kecskemét
  13. Nagy Bence (biológia, földrajz, természettudomány) Városmajori Gimnázium, Budapest
  14. Németh Zoltán (biológia, kémia) Szent Gotthárd Általános Iskola és Gimnázium, Szentgotthárd
  15. Ölveczki Gyula (biológia, kémia) Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
  16. Pesthy Sándor Gergely (fizika, kémia) ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlógimnázium, Budapest
  17. Pozsonyi Enikő Szilvia (matematika, biológia, természettudomány) Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola, Budaörs
  18. Sajgó Gréta (biológia, kémia) Veres Pálné Gimnázium, Budapest
  19. Sárközi Bianka (biológia, kémia) Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
  20. Sárospataki Barnabás dr. (biológia, kémia, magyar) Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, Szentendre
  21. Seres Zoltán (földrajz, történelem, állampolgári ismeretek) Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest
  22. Szabó Bence Farkas (biológia, kémia) ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely
  23. Széll Kitti (matematika, kémia) Egri Dobó István Gimnázium, Eger
  24. Szivós Ádám (kémia) Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged
  25. Taricska Dávid (matematika, fizika, technika, informatika) Miskolci Herman Ottó Gimnázium, Miskolc
  26. Tóth Kristóf (fizika, matematika) Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr
  27. Vitkóczi Fanni (fizika, matematika) ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest
  28. Zagyva-Sajgó Gréta (biológia, kémia) Veres Pálné Gimnázium, Budapest
Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainak kapod meg, hogy naprakészek lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás